Halápy János Emlékszoba, Tájak Korok Múzeumok 389. (Bp., 1990)

szeti inspirációhoz, az impresszionista felfogáshoz tért vissza ügy, hogy a látvány, a fény, a levegő optikai megragadása, a színek kifejező ereje uralkodik képein. 1935-ben már kiforrott művészként rendezte meg a Tamás Galériában újabb gyűjteményes kiállítását, főleg balatoni képeiből. A sajtó, a művészeti kritika élénk figyelemmel kísérte jelentkezését, a kor neves művészeti írói: Elek Artúr, Farkas Zoltán, Kárpáti Aurél, Mihályfi Ernő - méltatták bensőséges hangú művészetét. Ekkor már - 1933-tól - második felesége, Lili állt mellette. Salamon Lídia, művésznevén Bojár Lili az ő kedvéért vált meg a színpadtól. 1956 óta Lili Halápy néven kitűnő angol műfordító. Élete végéig hű társa, művészetének igazi értője, képeinek leglelkesebb csodálója, de legszigorúbb bírálója is volt. Mindent elkövetett, hogy az alkotáshoz, a művészi kiteljesedéshez szükséges nyugodt körülményeket férje számára biztosítsa. 1936-ban és 1938-ban néhány hónapot Itáliában töltöttek, az északi tavaktól Szicíliáig zarándokolva. Halápy magába szívta nemcsak az olasz városok, tájak, ezernyi új élményét, hanem fáradhatatlanul tanulmányozta a nagy velencei mesterek, Tiziano, Tintoretto, Veronese gazdag kolorizmusát. Művészetének egyik legtermékenyebb időszaka a harmincas évek második fele, és a negyvenes évek eleje volt. Rengeteget dolgozott, minden évben újabb és újabb sorozattal szerepelt önálló és kollektív kiállításokon. Négyszer nyerte el a balatoni ösztöndíjat 1938-42 között, Egry Józseffel, Szobotka Imrével, Medveczky Jenővel együtt. Halápy festményeit szemlélve magával ragad a szépet kereső és hirdető művész egyénisége. Mindig a természetből, gyakran egészen egyszerű motívumokból indult ki. De az alapmotívumot mindig variálta, finomította, megszínesítette. Sokszor festette meg ugyanazt a témát más-más felfogásban, különböző technikával, olajfestékkel vagy pasztellkrétával, eltérő színhatásokban. Az egyszer Budaörsön látott úrnapi körmenet virágszőnyeges, színpompás élményének megfestéséhez éveken át vissza-visszatért. Egyik legszebb változata Processzió címen az emlékszobában látható. A templomi zászlók alatt vonuló fiatal leányok áhítatát „mint a rétről menetbe sorakozó virágokat" ábrázolta. „Színeimet igyekszem a legtisztább harmóniába hangolni, hogy evvel is a korálok tisztaságára emlékeztessenek" - írta erről a képről. Lírai hangulat jellemzi Hazafelé című pasztelljét, melyen az őszi táj sárgás-viola-rozsdaszínű árnyalataiba puhán simulnak a keskeny ösvényen bandukoló alakok barnás színfoltjai. Egyik kiállításának Az ezerarcú Balaton címet adta. A negyvenesötvenes években már szinte állandóan a Balatont festette. A tó