Bodnár Éva dr.: Balatoni Képtár (Keszthely, 1975)
A XIX. század első felében, nemzeti festészetünk kibontakozása idején, mikor még irodalmunk szárnyalásával aligha vehette fel képzőművészetünk a versenyt, már megjelentek a Balaton első rajzolói. Leíró jellegű, elbeszélő rajzaikban, finom acélmetszeteikben és litográfiáikon a tó környékét, elsősorban a várromokat ábrázolták. Egyike-másika pontos részletezése folytán ma már szinte ,,helytörténeti okmány" számba vehető. Az utazgató festők, akik érdekes motívumokat kerestek, a Balaton-környéki várakra, főként Kisfaludy Sándor regéi nyomán figyeltek fel. Valószínűleg arra is számítottak, hogy a már megénekelt várromokról festett képeik majd hamar megtalálják az utat a közönség szívéhez. Az első mester, aki 1820-as években aprólékos gonddal rajzolta, festette Sümeg, Tátika, Füred, Tihany képét, a szegedi származású Petrich András generális ,,fő-hadi strázsamester, a váci Katonai Akadémiának igazgatója, képíró, rézmetsző, tájrajzoló, hangművész, főképpen pedig földképész és fekvés rajzoló." Tájképeinek „kápráztató részletességét" már kortársai is dicsérték, melyeken ,,még a külső architektúra is, sőt a kémények száma is pontos". Budai lakásában, mint az egykori szemtanúk említik, hajszálfinom vonalakkal rajzolt tájképei a falakon sűrűn egymás mellett függtek. E műkedvelő tájfestőnk jellegzetes alakokkal is gazdagította ábrázolásait: figuráit az utcáról, a színházból, a balatonfüredi telep fürdővendégeiről vette. A kedvesen naiv Tátika gouacheja (1 ) egyik legkorábbi emléke hazai tájábrázolásainknak. Az előtérben ún. Staffage figurák: két ködmönös paraszt, s kissé távolabb az úton fekvő kutya. A perspektívát, a távlattant is ismerő „földképész" bizonyára a térábrázolás mélyítésére komponálta e figurákat. Tihanyról festett leheletfinom kisméretű gouacheai (2) a kis részletek megfigyelésével, kellemes, meleg színeivel vonzanak. ,,Gróf Festetich flottilája a Balatonon" (3) címe az egyik legszebb kis képének, előtérben a füredi parton bámészkodó alakokkal, háttérben a tihanyi apátsággal. A tó egyre népszerűbb lesz a hivatásos és műkedvelő festők körében egyaránt. Az Aurora 1823-ban Csobánc, Tátika, Somló képeivel lepi meg az olvasóit, amelyek a tiroli születésű Johann Martin Schörmer művei. Schärmer Bécsben kötött barátságot Kisfaludy Sándorral, s az ő hatására rajzolta a Balaton melléki várromokat, a magyar lovagkor büszke emlékeit. A „Regélő" című lap 1839-ben adta ki elsőként'Balatonfüred látképét, melyet egy Erdős nevű színész rajzolt. Az 1838-ban alapított herendi porcelángyárban meg olyan kávéskészletet készítettek, amelyet feltehetően a bécsi vedutákkal ékesített Altwien porcelántál mintájára, Füred látképével díszítettek. Bécsben tanult Vizkelety Imre, az aradi születésű neves biedermeier festő, aki az 1840-es évek elején festette finom akvarelIjeit a Balatonnál. A harmincas-negyvenes években bécsi és pesti kiállításokon már gyakran szerepeltek balatoni tájképek. Egyik legkorábbról ismert Jakab Waltmann osztrák festő képe „Balatoni táj a fonyódi heggyel", melyet még 1836-ban Bécsben állított ki. Gaál Gusztáv, noha állandó lakóhelye Bécsben volt, sokszor megfordult a Dunántúlon is. Utazgatásának eredményeként Pesten 1840-ben egyebek között Szigliget c. képét mutatta be. A bécsi Rudolf Swoboda, aki 1845 — 48 között Barabás Miklós tanítványa volt, „Tihany és a tihanyi gázló" című képét Pesten is kiállította. A bécsi, tiroli vagy bajor festőket a vendégszeretetükről, költekezéseikről híres magyar urak is vonzották. Kíváncsi szemmel néztek körül, számos vázlatot készítettek, s ha megfelelő megrendelés akadt, festményeket vagy rézmetszeteket is. Mindezeknél, a művészetnek egy kicsit „jövő-menő turistáinál" sokkal nagyobb jelentősége van a Balaton szépségének népszerűsítésében a század közepén Szerelmey Miklósnak. 8
