Bodnár Éva dr.: Balatoni Képtár (Keszthely, 1975)

A BALATON A FONYÓDI PARTRÓL. 1916. o. v. 51,4x59 cm Jelezve balra lent: Szin/ei Magyar Nemzeti Galéria Ltsz.: 50.500 Repr. 18. kép SZOBOTKA IMRE (1890—1961) 1905—10-ig a budapesti Iparművészeti Iskolában 1911—13-ban Párizsban az Academie „La Palette"-ben tanult. 1913-ban Szobotka képeit is ott találjuk a Salon des Indépendants kiállításon, A. Gleizes, Metzinger és Chagall festményei mellett. Munkáira Guillaume Apollinaire, aki már ekkor szenvedélyes prófétája volt az avantgarde művészetnek, is felfigyelt. A szépen indult pályakezdést az első világháború, melynek kitörése Bretagne­ban érte, szakította félbe négy és fél évre. 1914—19-ig Saint Brieucban internálták. 1919­ben hazajött, Budapesten telepedett le. Első budapesti bemutatkozása 1921-ben a Belve­dereben volt. Nyaranta sokat festett vidéken a Somogy megyei Igaion, Nagybányán, Baján, a Szolnok megyei Martfűn, Zebegényben, Szentendrén. Korai erőteljes, kubisztikus fel­fogású képei után a természeti élmények hatására a látvány festészet, poszt-impresszionisz­tikus oldottsága jellemzi alkotásait. 1940—41-ben balatoni ösztöndíjas. Művészetének utolsó periódusában festi pasztelljeinek remek sorozatát részben a sárospataki Alkotó Otthonban, majd a Vasmegyei Zsennyén, ahol 1954—60 között évente 2—3 hónapot töl­tött. 1954-ben a Munkácsy-díj I. fokozatával tüntették ki. 1971-ben halálának 10. évfordu­lója alkalmából nagyszabású emlékkiállítása volt a Magyar Nemzeti Galériában. 1972-ben agyőri XantusJános Múzeumban, 1973 márciusában Milánóban. TOMAJI ÖBÖL. 1940. o. v. 59,9x49,7 cm Jelezve balra lent: Szobotka Magyar Nemzeti Galéria Ltsz.: Fk 6402 Repr. 55. kép BALATONI PRÉSHÁZ. 1941. o. v. 65 x80 cm Jelezve jobbra lent: Szobotka I. Magyar Nemzeti Galéria Ltsz.: L.U. 59.14 TELEPY KÁROLY (1828—1906) A hazai romantikus tájfestészet egyik jeles képviselője. Pesten Barabás Miklósnál, Mün­chenben, majd Velencében tanult. 1861-ben Pesten telepedett le, a Képzőművészeti Tár­sulat alapító tagja és 40 éven át műtárnoka. Történelmi nevezetességű várainkat és hazai 111

Next

/
Thumbnails
Contents