Poór Ferenc szerk.: Első Balatoni Kisgrafikai Biennálé 1971 (Keszthely, 1971)
A Balatoni Múzeumnak a Somogy-és Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatalokkal közösen megrendezett pályázata széleskörű érdeklődést keltett. A Balaton szerelmesei felfigyeltek erre a kezdeményezésre, mely a Balaton és környéke természeti szépségeinek, kulturális értékeinek, múltjának és jelenének művészi grafikai műfajával (fametszettel, linómetszettel, rézkarccal, stb.) való ábrázolását tűzte ki feladatúi exlibris, alkalmi vagy más kisgrafika formájában. A kisgrafika barátai pedig kíváncsian várták az új eredményeket, ismert művészeink újabb műveit és új nevek feltűnését. A beérkezett müvek száma és színvonala igazolta a pályázat célkitűzésének helyességét. 1970. novemberében 18 ország részvételével rendezték meg a F.I.S.A.E. szervezetébe tömörüli exlibrisbarát egyesületek Budapesten a XIII. Nemzetközi Exlibris Kongresszust. A kongresszus alkalmával rendezett kiállítások sikere felénk irányította a világ exlibris művészeinek, gyűjtőinek és a kisgrafika minden kedvelőjének tekintetét, s minden ilyen vonatkozású megmo .dulásunkra felfigyelnek. Megvalósjlt a Balatoni Múzeum terve és két évenként hasonló pályázatot írnak ki, utána pedig kiállítás keretében mutatják be a nagyközönségnek a beküldött pályaműveket, ezek a „ Balatoni Kisgrafikai Biennálé"-k értékes szolgálatot tesznek a magyar kisgrafika ügyének, elősegítve a nemzetközi kongresszusi kiállításokra való felkészülést. Talán nem tartozik a lehetetlenségek világába az az óhaj, hogy Keszthelyen valósuljon meg a magyar kisgrafikai éleh centruma ! Dr. Semsey Andor a Kisgrafikai Barátok Köre vez. tagja, a F.I.S.A.E. alelnöke Le Musée de Balaton, en collaboration avec les Bureaux de Tourisme des Comités Somogy et Veszprém a décidé de décerner des prix aux meilleurs ex-libris,. et autres petits graphiques, ayant pour sujet les valeurs naturels et culturels, le passé et le présent du lac Balaton et de ses environs. Les organisateurs ont I' intention de réitérer ce concours dans tous les deux ans comme le „Biennale de Petit Graphique de Balaton" On espère que ces concours et expositions seront utiles pour les prépararatifs des Congrès Internationaux d'Exlibris de la part hongroise. Dr. Ander Semsey — 3 —