Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

38. A fenékpusztai 2. számú ókeresztény bazilikában az V-VI. században temetkeztek is. A templom gazdag sírjait kirabolták. A visszamaradt mellékletek germán és avar ízlést tükröznek. Egy szigligeti sírlelet ezüst tűje és fülbevalója annak a népnek hagyatéka, amely­nek fejedelmi rétegét a fenékpusztai 2. számú baziliká­ban temették el. A tű párhuzama ismert Wittislingen­ből, mutatva, hogy nyugati eredetű ez a népesség. A fenékpusztai erődfalakon belül, a már tárgyalt horreum, raktár keleti szomszédságában kicsiny, de igen gazdag temetője került elő ennek a nyugati népességnek. Ez a kis temető, a sírok között talált cölöplyukak szerint egy kisebb gerenda kápolna körül alakult ki. A temető a VI. század második felében keletkezett. A bazilikában feltárt és az említett gerenda kápolna körül talált temetkezések azt mutatják, hogy ezek a nyugatról hozzánk költözött emberek keresztények voltak. Az egyik kislány sírjában talált aranyfejű, igazgyöngyökkel díszített hajtűn a tulajdonos nevét is olvashatjuk: BONOS A (39-40. kép). A kislány a kereszténységben kapta a latin csengésű nevet. Bonosa sírjában bizánci készítményű arany függőket (41. kép) is találtunk. Érdekes darabja ennek a gazdag temetőnek egy melltü. Az ovális arany keret szegélyén igazgyön­gyök vannak felszegecselve. Ezeken belül cseh grá­nátsor alkot újabb keretet. A melltű közepén csiszolt hegyikristályt találunk, amely nagyít is.

Next

/
Thumbnails
Contents