Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

Fenékpusztán előkerült tégla töredékében borsó (Pisum sativum L.) hüvelyének lenyomatát és négysoros árpa (Hordeum tetrastichon L.) kalászának rajzát figyelhetjük meg. A század elején fenékpusztai épület égésrétegében Csák Árpád gabona leletre bukkant. A lelet legfontosabb gabonája az alakor-mk (Triticum monococcum L.) nevezett primitív búza. A magvak között gyakori a cölöpbúza (Triticum aesticum L. ssp.aestivocompactum Schiemann.) és árpa (Hordeum sp.). A balatonberényi IV. századi sírban dió (Juglans regia L.), körte (Pyrus sp. cultiv.) és szilva (Prunus domestica L.) maradványaira bukkantunk. A diót és a. szilvát a rómaiak honosították meg nálunk. A szilvamaradvány érdekessége, hogy ebből a típusból nemesítették ki a mi besztercei szilvánkat. A Keszthelyusztatómajori sírkamra mészhabarcsában megmaradt szilva (Prunus italica L.), mint latin neve is mutatja, déli eredetű. Az 5. és 6. számú vitrinek között egy díszes, fenékpusztai oszlopfőt állítottunk ki. A Keszthely-dobogói temető bemutatásával (6. számú tárló) vidékünk IV. századi népességének öszszetevőit kívántuk érzékeltetni. A feltárt temető térképét a tárló mögötti falon ábrázoltuk. A Keszthely-dobogói temető szegényes sírmellékletei a kor általános gazdasági képének felelnek meg. A temetkezési szokások elemzése elárulja, hogy Róma nem szívesen telepített azonos népcsoportot nagyobb lélekszámmal, hanem különböző tájak embereiből alakította ki egy-egy táj népességét. A temető embertani anyagának vizsgálata azt mutatja, hogy fegyverviselésre alkalmas férfit alig temettek el a dobogói temetőben. A temetőt 374 után nem használták többé. Az év nagy quad-szarmata betörése úgy látszik elnéptelenítette a temetőhöz tartozó telepeket. A terem sarkában a Keszthely környéki római úthálózatot mutatjuk be. A térkép alatt nagyméretű fenékpusztai római bronzedények kaptak helyet. A IV. század emlékei ezek, és jobbmódú háztartás konyha felszereléséhez tartoztak. A terem zárófalába római téglákat és téglatöredékeket építettünk be. Különböző állatok léptek ezekre kiégetésük előtt. Az állatnyomok a római téglavető állatainak lábnyomai, a menyétet a szárnyasok vonzották. A 7. számú tárlóban a helyi, pannóniai ipar készítményeit látjuk. Megfigyelhetjük, hogy a pannóniai iparosok utánozni igyekeztek az importált árut. A terra sigillata edények alakját átvehették, de a finom máz készítését már nem ismerték. Kesatus mester, aki névbélyegét készítményeibe is belenyomta, egy ideig a mai Gyulafirátóton működött, majd Aquincumba költözött át.