Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

BRONZKOR VÉGE — KORAVASKOR ÁTMENETI IDŐSZAK (Kb. i. e. 1200—750) Az északnyugatról több hullámban behatoló népcsoportok a társadalmi differenciálódás magas fokára jutottak. A vezetők katonai kísérettel vették körül magukat. A termékcsere, főleg a fémművesség fellendülése egyre jobban fokozta a vagyoni felhamozódást. A fémek az értékmérő szerepét is betöltötték. Értékmérőként eszköz, vagy ékszer formájú fémtárgyakat használtak. A kort összefoglaló néven urnasíros kultúrának nevezi a kutatás. A kor temetkezései kizárólag hamvasztásosak. A hamvakat urnába helyezték és az urnák köré kisebb edényeket helyeztek. Egyes, kiemelkedő személyek részére ebben a korban is halomsírokat létesítettek. Ilyenek a Tátika melletti réten ma is látható nagy sírhalmok. A külső támadások mellett az egyes közösségek közti villongások is napirenden voltak. A támadások ellen erődítményeket létesítettek. Ezek nemcsak a vezetők lakhelyéül szolgáltak, de veszedelem esetén ide menekültek a közösséghez tartozó környékbeli lakók is. Keszthely környékén csaknem minden hegy tetején megtaláljuk a kor telepeit. A meredek oldalú, lapostetejű bazalthegyekről, melyek természetes adottságaik következtében jól védhetők, soha nem hiányoznak a bronzkorvégi-koravaskori átmeneti kor telepei. Ilyenek a Badacsony, Szentgyörgyhegy, Csobánc, Haláp, Somló, Sághegy, stb. Néha a természet adta védelmet mesterségesen is fokozták. Védőművel öszszekapcsolt erődített telepek a mindszentkállai Kerekiföldvár, a kapolcsi Királykő, vagy Attila vár. A köznép telepeit a völgyekben, vizek partjain is