Sági Károly szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely (Keszthely, 1969)

Az újkőkorban az élet és a halál gondolata erőteljesen összefonódott. A kor emberének elképzelése szerint az élet a halál után folytatódott, ezért kezdetben nem is különítették el az élők és holtak lakhelyét. Nem létesítettek külön temetőket, hanem a halottakat a telepeken temették el, oldalt fekvő helyzetben, felhúzott lábakkal, mintha aludnának. Edényeket tettek melléjük másvilági útravalóval. Néha szerszámokat, fegyvereket és ékszereket is tettek a sírba. A vonaldíszes kerámia kultúrájának számos települési belye vált ismertté az utóbbi évek kutatásai során Keszthely vidékén. A legjelentősebb lelőhelyek : Keszthely-Dobogó, Fenékpuszta, Zalavár, Sármellék, Vonyarcvashegy, Zánka. A vonaldíszes kerámia népcsoportjai számára a Balaton környéke kitűnő települési adottságokkal rendelkezett. A jó termőtalaj a földművelést, a vízközelség a halászatot, a füves mezők és a nagy erdőségek az állattenyésztést és vadászatot mozdították elő. Ezért nem meglepő, hogy a Balaton partvonulatain az egykori élő vizekbe mélyen benyúló félszigeteken igen sűrűn találhatók a korszak lelőhelyei. A hegyek között megritkulnak a települések, de a.patakok völgyében is előfordulnak a lelőhelyek. A telepek jellegéről még keveset tudunk. A kultúra más területein, ahol nagyobbszabású ásatásokat végeztek, nagyméretű, sokszor a 40 m hosszúságot és 7-8 m szélességet elérő gerendavázas, bonyolult konstrukciójú házak alapjaira bukkantak. Ezek a házak a vonaldíszes kerámia kultúrájának egész elterjedési területén a közösség nagycsaládi szerkezetére utalnak. Egy-egy ilyen nagy házban több kisebb családot vérrokonsággal összekötött nagycsalád lakott. A házak falát vagy földre támaszkodó sátortetejét gerendákból, oszlopokból emelt váz alkotta, amit kívül-belül sárral vastagon betapasztottak. Ezt gyakran meg kellett újítani. Ezért a telepek területén nagyméretű agyagbányászás nyomait figyelhetjük meg. A tűzhelyeket leggyakrabban a házakon kívül találjuk, mivel, amennyire az időjárás megengedte, az élet a házakon kívül, a házak előtt zajlott. A házak belsejében volt felállítva az egyszerű szerkezetű szövőszék is. Ugyancsak a házak belsejében őrizték a oagyméretű edényekben a megtermelt gabonát. Az épületek igen gyakran tüzet fogtak és leégtek. Ilyenkor nemcsak a házak vázát alkotó gerendaszerkezet égett meg, de a keletkezett hőtől a tapasztás is vörösre átégett és összeomlott. Alattuk sokszor megtaláljuk az összetört edényeket is. A kiégett sártapaszok megőrizték a gerenda, vessző vagy nád lenyomatokat. Az agyag soványítására pelyvát használtak, így a kiégett sártapaszok megőrizték a pelyva, sőt néha a gabonamagvak lenyomatát is.