Dr. Dornyay Béla: Keszthely-végvár a törökvilágban (Keszthely, 1935)

20 19 11 10 9 A keszthelyi pléb. templom boltgerinceinek néhány záróköve. jj „ fces jefofaü A Dunántúl hatalmas terjedelmű tava\ vó«noj/ a bűbájos Balaton Iszsknyiigatt- csücs- Uj^ M^Li^^ kénél fekvő Keszthely és vidéke, — már fekvésénél—és helyzeténél fogva is, — ősidőktől kezdve nagyjelentőségű volt. Helyzeti energiája, úgy látszik évezredeken át érvényesült -és-bárminő paradoxonnak is látszik, — ez inkább csak a vasút korszakában csökkent. Nagy jelentősége lehetett e helynek már a ró maiak idejé­ben, amit a Balaton itteni révátkelőjénél, tehát igen jól védhető helyen fekvő M#* V^AdÁLm, genUmw castruma, vagy-quadnbufgma is igazol. De a legnagyobb jelentőségét a népvándorlás idejében érhette el, amit pedig* a nagy jelentőségre és magas fokra jutott, u. n. „Keszthely-kultúrája" kézzel foghatóan bizonyít móg a k*tk*»» olőtt ». A Balaton nyugati, holyeoebbon>ésmk­jflyugati végződését egy észak-dél irányú keskeny, lépcsőszerű kiemelkedés, egy pannóniai korú terrasz-féle alkotja, mely­nek meredek lépcsőfoka felett, de már vízszintes helyen, húzódik ma is Készt-

Next

/
Thumbnails
Contents