Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

húsoskáposztát főztek kint a mezőn nyílt tűzön, vasháromlábra állítva a nagy fazekat. Aztán kiöntötték a nagy aratótálba, s ezt körülülve közösen ebédeltek. A nagyméretű fazekak külsejét ujjbenyomásos agyagabroncsokkal díszítették, és gyakran dróthálóval is megerősítették. Mivel sokba kerültek, csak a jobbmódú családok vehették meg, és lakodalomhoz kölcsön adták a szegényeknek. Ha megrepedtek, a padláson tárolóként még tovább szolgáltak. A múlt század végén, de főként a századfordulón a szabad tűzön való főzést felváltotta a takaréktűzhely, az edény most már alulról kapta a meleget. Az új fazék feneke széles lett, ezért totyafazéknak, masinás fazéknak is nevezték. Oldalát többé nem érte láng; nem kormosodott, mint elődje, a csúcsosfenekű fazék, ezért mázat kapott. A totyafazekak is különböző méretben készültek. A legnagyobbak 15 liter körüliek. Azt állítják, hogy a cserépedényben főtt ételnek párja nincs. A fazék mellett a paraszti konyha másik legfontosabb főzőedénye a lábas. (223-227). Nevének megfelelően eredetileg 3 lábú volt, és nyílt tűzön sütöttek-főztek benne. Nyugat-Dunántúlon máig is lábas lábasnak nevezik. Csak a belseje mázas, külseje rovátkolt, mázatlan. Az itt látható nagyobb méretű lábas fenekét három karéjos ívű ujjbenyomásos abroncs díszíti, amely az edény falra akasztásakor látszik. Tulajdonosa igen félthette, mert még ép állapotban a vándor drótossal befűzette, hogy a tűzön meg ne repedjen. Hegyi lábasnak nevezik a fedővel ellátott formát. Az érdekessége, hogy a fedőnek is van 3 lába és egy füle, és étkezésnél tányérként használják. A hegyi lábosban - mint neve is utal rá - a hegyi pincék szabad tűzhelyein, vagy a pince előtt rakott tűzön főztek. A lábas lábas modern tűzhelyes utódja a mázas lábos, amely a kis rántólábostól a nagy zsír- és lekvárfőző sparhetes lábosig minden méretben készült. A kis lábosnak egy fület, a nagynak mindig két fület ragasztottak. Ha szabad tűzön főztek benne, alája vasháromlábat tettek. Mezőre menet - mint korábban említettük - a levest, főzeléket mázas pohárban vitték, de a húst, vagy a kifőtt-tésztát, a krumplit, vagy a dödöllét mindig kis lábosban, ami belefért a karkosárba vagy a fejkosárba. Zsír- és kifőtt-tészta szűrésére használták a lyuggatott fenekű tésztaszűrőt. A gondos háziasszony konyhájában hosszúkás, kerek, téglalap alakú és egyéb érdekes formájú sütőedények is helyet kaptak. Kemencébe való a mázas kerektepsi (235), amelyben ropogósra sült a pecsenye, a hurka, a kolbász, de a rétes, a lángos és a palacsinta is. Különösen a Dunántúl nyugati részén kedvelték ezt a formát. A hosszúkás, ovális tepsiben - amelynek néha fedele is van -, szintén húsokat - vagy egész kacsát - sütöttek, de ezt már a takaréktűzhely sütőjébe is be lehetett tolni. (234). A nagy téglalap alakú zöld mázas tepsi elég ritka forma. Valószínűleg megrendelésre készült a bádogtepsik mintájára. Hússütésre használták, és a kemencébe is, meg a rakott sparherd sütőjébe is belefért. Füstös főzőedényt nem volt szokás az asztalra helyezni, de a tepsi kivétel volt. Még ünnepi étkezésnél is helyet kapott az asztalon. A tésztasütők közül a kicsi kerek tálkákból változatos formában összerakott tarkedli sütői még napjainkban is megtaláljuk a régi házak padlásain. (228). A régiesebb formáknak lába és fogója is volt, így közvetlenül rá lehetett tenni a parázsra. A tarkedli sütőnél még kedveltebb a kuglóf sütő. Egy-egy háznál 3-4 különböző darab is volt. Formája az úri házak réz kalácssütőjét utánozta, de a különleges alkalmakra szánt kuglófsütő már a fazekas - s a megrendelő - ízlését tükrözte. A szív alakú, zöld mázas kuglófsütő bordazata is különleges, de a mester még fába vésett kis virág alakú pecsétlővel is szebbé, egyedivé alkotta. Talán lakodalomra vagy kézfogóra készült.