Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

(206-209), s még két kisebb méretű boroskorsót (210-211). A félig fedett szájút kocsmai korsónak is nevezik, a díszítettet csaposkorsónak. A kiállított pálinkásedények - a pereckulacs (204), a sok apró hordócskából álló hordókulacs, a céhkorsókkal rokon mintázatú díszes, évszámos, kiöntőcsöves pálinkásbutykosok (205) egyedi, vagy legalábbis ritka darabnak számítottak. Ahogy Sümegen mondják, „parancsolásra" formálták az országszerte ismert és kedvelt dohánytartó malacot és medvét, (212-214), amelynek szőrét szitán préseitékát, és nedvesen rakták föl a korongon elkészített állat testére. A nagyobbakat cukortartónak is használták. Korábban inkább a bírónak, jegyzőnek csinálták a különböző formájú tintatartókat, az írástudás előrehaladtával azonban mind több parasztháznál is előfordult. Egy-egy háztartásban számos mázas poharat tartottak. (215-222). Méretük a 1/2 litertől az 5 literig terjed, formájuk is változatos: hasas, egyenes oldalú, kiöntő csővel vagy anélkül. Ezeket mindig díszítették. Formájuk szerint nevezték totya pohárnak, használatuk szerint leveses, tejfölös- vagy komapohárnak is, attól függően, hogy ételt vittek benne a mezőre vagy a gyermekágyas asszonynak, esetleg tejfölt mértek vele a piacon. A köcsög a falusi házak legközönségesebb edényfélesége (243-250). Különösen a tehéntartó gazdaságokban volt nagy keleté. A legtöbb „paraszt köcsög" csak belül mázas, kívül mázatlan, legfeljebb néhány fehér földmázcsíkot húztak rá, és a nyakára rontás ellen egy vagy három fehér keresztet rajzoltak. Azt tartották, hogy a keresztes edénybenjobban megalszik a tej. Amázas tejesfazekat főként olyan alkalmakkor használták, ha szomszédba vittek át tejet. Még ma is gyakran látni a falusi házak udvarán a kerítésre vagy a köcsögfára akasztott köcsögöket Ha elég nagy a tejesfazék, abban is lehet vajat köpülni. De készítettek szép formájú, barna és zöld mázas vajköpülőket is. (243). A köpülőnek van egy mélyen a szájba illeszkedő fedőszerű része, a kármentő, amely megakadályozza, hogy a tej köpülés közben kiföcsögjön. A közepén levő lyukon dugják át a köpülőfát vagy zubolót. A tároló edények változatos formájúak, és méretük különböző. Közülük néhány főként a zsírosbödönök (241, 242) - fedéllel készültek. Mivel a fedeles edény égetése sok nehézséggel jár (ti. a kis fedő másként zsugorodik, minta nagy edény, így illeszkedése ritkán sikerül pontosan), ezért különösen értékes háztartási felszerelésnek számított. A fazekasok ezt hangsúlyozták is az ujjbenyomásos rátét abroncsokkal. Csak a módosabb gazdák engedhették meg maguknak, hogy 15-30 literes bödönöket vegyenek. A háziasszony maga döntötte el, hogy egy-egy edényfajtát lekváros bödönnek (240), mézes vagy savanyító edénynek, esetleg liszttartónak használ-e. A tároló edények általában mázasok, kivéve a nagyméretű bödönöket, vagy vindőket. A különböző nagyságú tálakat és tányérokat Magyarországon nemcsak evésre és tálalásra használták, hanem már a török hódoltság óta a fal díszítésére is. Afalra akasztható tálak külseje és feneke is cifrázott virágmintás. Űrtartalmuk változó az egészen kis méretű füles táltól a nagy aratótálig (251-254). A tálakat, tányérokat a Balaton nyugati felén elsősorban a boltíves konyha ívén, esetleg a kemence mögötti falrészen akasztották fel. Ha a tál már kopott volt, befogták dagasztásra, mosogatásra, vagy babot tartottak benne. A tálak csoportjába tartoznak a kétfülű vejlingekvagy füles tálak Kétszínű mázzal vonták be: külsejük zöld, belsejük fehér vagy sárga. A nagy tálak korongolása igen nagy erőt, s nagy szakmai tudást igényelt, míg a kicsi tálkák készítése a kezdő inasok feladata közé tartozott.