Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

Német kemence A kiváló dörögdi íázékföldet is osztályozták: a sárga agyag fehérre égett, a pirostarka pirosra. Ezenkívül volt vörössárga és szürkésfehéragyag is. Ez utóbbit tartották a legjobbnak. A kiállított tárgyakon végignézve rögtön szembetűnik, hogy az edények formai szempontból lapos és fennálló csoportra, használatuk szerint pedig tároló-, merítő-, öntő-, ivó-, főző-, evőedényekre és díszkerámiákra oszthatók. A nagy tömegben gyártott edényeket - kifejezően - folyó edénynek nevezték, hiszen folyamatosan ezt csinálták, szemben a megrendelésre, parancsolásra készített díszes, egyedi darabokkal. A kiállításban igyekeztünk mindenből bemutatni egy-két példányt, mégpedig a háztartásban elfoglalt arányaik szerinti mennyiségben. A középkori kerámiák után helyeztük el a velük igen közeli kapcsolatot mutató mázatlan paraszt- vagy vászonkorsókat. (189-195). Eredetileg vizeskorsók voltak, később olajat tartottak bennük. A legkorábbi vizeskorsók mázatlanok voltak, mert bennük az állandó párolgás miatt hűvös maradt a víz. A fekete, a vörös és a mázas vizeskorsókszk]hi (196-201) szűrő zárja el, belsejükben pedig kis agyaggolyók biztosítják az edény belső tisztántartását. Emiatt csörgös korsónak, a fülükön levő ivógomb után pedig csöcsös korsónak is nevezik. A vörös korsók oldalát és vállát fehér földfestékes körök, cikcakkok és stilizált virágok díszítik, amelyeket összefoglalóan zsinórozásnak neveztek. A fekete edényekre ún. sóskővel dörzsöltek hullámvonalakat, néha domború abronccsal is díszítették. A mázas korsókat kanállal öntötték le. A széles nyakú, nagyméretű díszes boroskancsókróX már a céhek tárgyalásakor szóltunk. Itt látjuk a sümegi fazekas céh korsóját, egy takács céh korsót és egy hegyközségi korsót