Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: A kerámiakészítés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 6. Keszthely, 1987)

A fazekaskorong általános elterjedése és a fazekasközpontok kialakulása a formák bizonyos mértékű leegyszerűsödéséhez vezetett, de a kelta edényekre még így is nagy változatosság jellemző. A kelta fazekasság leggyakoribb edénytípusa az egyes korszakonként eltérő formában megjelenő tál. (77,78). Emellett palackok (73,75,84), urnaformájú edények (72, 82, 83), fazekak, csuprok (74, 76), szitulák (vödör alakú edények) (81) alkotják az általánosabb típusokat. (Kerámiatabló I.). A kelta edények közös, csaknem minden típusánál megtalálható sajátossága az omfalosz, azaz az edények fenékrészének felhomorodással való kiképzése. A többszörösen kialakított omfalosszal díszített tál a különlegesebb formák közé tartozik (77). A dunántúli korai kelta fazekasság sajátos edénytípusa a hosszú nyakú, lapos lencsetestű palack (ún. Linsenflasché), amelynek megfelelői a nyugatabbi kelta területeken tűnnek fel. (Fríz 6. kép.). A Kárpát-medencei kelta edényművesség sajátos, a nyugati kelta fazekasságból hiányzó produktumai, az i.e. 3-2. század folyamán leggyakoribb kétfülű edények (ún. pszeudokantharosz) (80). Ez az edényforma a délebbi iltyr területekről, a két nép érintkezése révén kerülhetett a kelta edényművességbe. A magyarországi kelta fazekasság különleges termékei az álltafejjel (fríz 5. kép), vagy emberalakkal díszített fülű edények is. (78). Ilyen díszítmények láthatók, a déli eredetű pszeudokantharosz formák mellett, a keleti „szkíta" népességtől átvett egyfúlű bögréken is. Az állatfejes fülek kialakulása a koravaskori és egykorú balkáni hagyományokra vezethető vissza, míg az ember alakú fülek távoli görög, illetve „késő-etruszk" előképeket idéznek. Minta nélküli a kis csavart fülű bögre, melynek fülkiképzése készítőjének leleményességét, ötletességét bizonyítja. (79). Főként a késő kelta fazekasságra jellemző az erősen grafitos anyagú, többféle méretben készített fésűs, vagy seprűs díszű szitulaforma (81). A grafit különböző mértékű használata a keltakori edények anyagában mindvégig megfigyelhető, az erős grafitozás az edények hőálló képességét fokozta. A többszörösen átlyukasztott oldalú edény (81) hamvakat tartalmazó urnaként került sírba, száját lefelé fordított tállal fedték be. Az edény falán levő lyukak az eltemetett halott lelkének szabad útját biztosították. A kelta fazekasságra összességében kevéssé jellemző a díszítések alkalmazása. Az edények szépségüket elsősorban elegáns formájuknak köszönhetik, melyet legtöbbször csak egyszerű hornyolásokvagy alig kiemelkedő bordák egészítenek ki. Sajátos kelta díszítésmód a mindvégig meglevő, különféle pecsétlőkkel kialakított ornamentika, melyet az edények külső oldalán (76,82) és a tálak belsejében egyaránt alkalmaztak. Az i.e. 1. században, a betelepülő germán néptöredékek hatására, a kelta edényeken megjelenika besimított díszítés is. (Kerámiatabló I.). Az i.e. 1. század második felében, talán nyugati, galliai hatásokra a kelta fazekasok festett kerámiát kezdtek készíteni. Ezeket a tojástestű, szűk nyakú edényeket vörös-fehér sávokkal és sziluettszerű festett alakokkal díszítették. A festett kerámiát készítő, Budapest környékén működő eraviszkusz műhelyek a római hódítás után is folytatták tevékenységüket.