Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: Ékszer- és viselettörténet (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 5. Keszthely, 1987)

M. VIRÁG ZSUZSANNA VISELET- ÉS ÉKSZERTÖRTÉNET A KEZDETEKTŐL A RÓMAI KORIG A ruha- és ékszerviselet minden kor és minden nép sajátos jellemzője. A ruházat formája és díszítése, az ékszerek gazdagsága tükrözi az adott történelmi kort, melyben viselték és a társadalmi osztályt is, melyhez tulajdonosa tartozott. A ruházkodás az őskortól kezdve fontos szerepet töltött be az emberiség életében, alakulását az életmód és éghajlati tényezők mellett a divat és a társadalmi helyzet befolyásolták. Kó'kor-rézkor Eleinte a ruházkodás kizárólag az időjáráshoz alkalmazkodott, az elő- és ősember történetéből százezer esztendők teltek el anélkül, hogy ruhát viselt volna. Csupán a természeti népek köréből származó megfigyelések és szegényes régészeti adatok utalnak arra, hogy a ruházkodás divatjellegét a test festése pótolhatta. A jégkor folyamán hűvösebbé váló időjárás, illetve az ősember hidegebb égövek felé történő terjeszkedése, már szükségessé tette a test befedését. Kezdetben az elejtett állatok lenyúzott bőrét terítették magukra, oltalmul a hideg ellen. Az őskőkor középső szakaszától már tömegesen fordulnak elő kőszerszámok, melyek egy része speciális, bőrök kidolgozására szolgáló eszköz volt. A testfestés szokása a ruházat megjelenése után az őskor folyamán továbbra is megmaradt, és elsősorban a-neolitikumban és a vaskorban játszott szerepet. Ezekből az időszakokból testpecsétlöket is ismerünk. Akiállított pecsétlő (1) a Dunántúl középső rézkorában is meglevő testfestés szokásának ritka bizonyítéka lehet. Az újkőkorban az élelemtermelés bevezetése helyhez kötött életmódot kívánt, s ez már lehetővé tette a textilkészítés technikájának felfedezését. A szövés-fonás ismeretéről többek között a fonáshoz használt orsógombok és a szövőszékek nehezékei tanúskodnak. A szálfeszítő agyagsúlyok és egykorú ábrázolások (pl. Sopron-burgstalli urna) szerint az őskor folyamán álló szövőszékeket használtak. A szövés-fonás alapanyaga len, kender, csalán és gyapjú lehetett. Őskori ruhák vagy textilmaradványok nem maradtak fenn Magyarországon, Európában is csak néhány vidék képez kivételt. (Pl. észak-európai lápvidék, Hallstatt-környéki sóbányák.) így, az egyes vidékeken élő, különböző őskori közösségek ruhájának formájáról, díszítéséről, ékszerviseletének módjáról, csak közvetett úton, idolok (friz 1-3. kép), egykorú ábrázolások (friz 4-5. kép), valamint az ékszerek helyét pontosan rögzítő ásatási megfigyelések segítségével alkothatunk képet. A Dunántúl korai és középső újkőkorának (Dunántúli Vonaldíszes Kerámia Kultúrája) viseletéről jelenleg még igen hiányosak az ismereteink; csak általánosságban említhetünk néhány jellegzetességet. Az újkőkor korai és középső szakaszának ékszereit többnyire agyagból, csontból, kagylóból készítették. Gyöngyök, karperecek, csüngők, övdíszek alapanyagául már ekkor felhasználták a későneolitikum idején is igen