Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: Ékszer- és viselettörténet (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 5. Keszthely, 1987)

Asszony és leányok (19. század) tét öltöttek magukra, ami egyúttal a kelengye kötelező részeként is szerepelt. A köd­mön a menténél kicsit hosszabb hímzett irhakabátka, és szintén a kelengyéhez tarto­zott. Viselete a 20. század elejéig tartott. A nők nyáron mindig mezítláb jártak - az ábrázolásokon is így örökítették meg őket. Ősszel bocskort húztak a színes kötött gyapjúharisnyáikra. A század második fe­lében sárga és piros, később fekete csizmájuk volt, egyeseknek cipője is. Jankó János a vízparti települések életét vizsgálta, s azokban a viselet a századfordulóra már polgáro­sodott. Távolabb meg nem tekintett, nem tűzte ki célul. Sármellék és Zalavár Keszthelytől 10-15 km-re fekvő falvak. Viseletük beletarto­zott egy nagyobb egységbe, amely a Nagykanizsa körül fekvő településektől a Balaton déli csücskéig terjedt. E községek nagy része hagyományos öltözetét 40-50 éve el­hagyta, más részük 30 éve, ismét mások - mint Sármellék, Zalavár, Kiskomárom - vi­seletszigetként máig megőrizték. A kiállított ruhákat ünnepeken vették fel. Mégis, néhány mondatot szentelünk a munkához hordott ruháknak is. Csaknem minden háznál előkerült néhány századeleji térden alul érő egyszerű vászoning. Erre húzták a szoknyát, meg a kötényt, felső része a blúz szerepét töltötte be. A mezőn - melegben - levetették a szoknyát, s csak a vászoningben dolgoztak. Szerették kissé durva, de hűvös érintését, mert nem tapadt a testükhöz a legnagyobb hőségben sem. A hosszú inget fölváltotta a húzott vászonpendely, amelyhez rövid-

Next

/
Thumbnails
Contents