Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: Ékszer- és viselettörténet (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 5. Keszthely, 1987)

oldalt mindkét vállon. A gazdagabb nők ruhájukba a szükségesnél is több fibulát tűztek. A kelta fibulák ívelt hátrészét és visszahajló lábát mindig az adott időszak ízlésének megfelelően díszítették. A legszebben, leggazdagabban megmunkált művészi igénnyel készült fibulákat az i. e. 3. század végén és a 2. században viselték, amikor a fibulák lábán levő gombot és gyakran a hátat is, plasztikusan kialakított motívumokkal díszítették (12.). A plasztikusan kidolgozott ruhakapcsoló tűk közül kiemelkednek az ún. bölcskei típusú fibulák, melyeknek visszahajló lába korongban végződik. Ezt a korongot, és magát a fibulatestet koncentrikus körök és spirálisok díszítik. A kiállított, bronzból öntött példányt, korall vagy színes pasztaberakás is ékesítette (10.). Figyelmet érdemel a különlegesebb formát képviselő vitézkötés-szerűen csavart testű kis drótfibula is (8.). Az i. e. 1. században, a késő kelta központokban kialakuló, tömegtermelésre berendezkedő kézműipar fibulái, már különösebb művészi igény nélkül készült egyszerű használati tárgyak lettek. A kelta ruházatot a derékon övvel fogták össze. A gazdagabb nők bronz övláncokat viseltek, míg az egyszerűbb öltözékhez feltehetőleg szövet vagy bőröv tartozott. Különösen az i. e. 2. században, igen kedvelték a vérzománc berakással díszített övláncokat. A kelták tagolt bronzpálcikákból összefűzött, ún. asztragalosz övet is viseltek (28.). Ez az övtípus a balkáni illyrségkörében már az i. e. 6-5. században kedvelt viseleti tárgy volt, a keltákhoz a két nép kapcsolata révén került. A férfiak öltözékéhez általában bőr öv tartozhatott. Két végénél fogva erre erősítették fel a bronz vagy vas övláncot (26., 27.), mely a hüvelyben viselt kard felfüggesztésére szolgált. Diodórosz leírása és a sírfeltárások adatai szerint a kelta férfiak kardjukat a jobb oldalukon hordták. A kardföggesztő táncokkal, feltehetőleg a felnőtté avatás során övezhették fel a férfiakat, bár ez a kimondottan férfias viseleti tárgy övláncként néha női és gyermeksírokban is előfordul. Az egész kelta világban elterjedt poncolt díszű kardfüggesztő láncokat i. e. 2-1. században viselték (26.). Az egyik legsajátosabb kelta ékszer a torques (nyakperec) nem tartozott a népi viseleti tárgyak közé. A kelta nyakperecek az i. e. 5. és 4. században főként aranyból készültek, s így feltehetőleg a társadalmi helyzet és hatalom kifejezésére szolgáltak. Később bronz nyakpereceket is készítettek, melyeknek viszonylag kisszámú előfordulása arra utal, hogy az ékszertípus bronzból készült változatának is feltétlenül rangjelző értéke volt és elsősorban harcosok és gazdag nők viseletéhez tartozott. Az i. e. 4-5. században a torqueseknek többféle változatát hordták. Az elől nyitott, korongokban végződő forma és ennek változata, az összeolvadt korongok mellett nyíló, ún. álpecsétlős típus mellett (5., 6.), elől több koronggal díszített nyakperecet is viseltek. A torques - mint köznapi viselet - az i. e. 2. századtól kezdve megszűnt, és úgy tűnik, kultikus jelentőségűvé vált. Erre utal többek között a Kárpát-medencei kelta nagyplasztika egyedülálló emléke, mely az evilág és másvilág felett uralkodó, nyakában nyitott, korongokban végződő torquest viselő kétarcú istenséget jeleníti meg (25.). A római korban a torques, a bennszülött kelta nők ékszereként újra megjelent a köznapi viseletben. A kelta nők viseletéhez tartoztak a finom kis karikákból álló bronzláncok, melyeket többféle módon, de leggyakrabban többszörösen nyak köré tekerve hordtak (4.). Nyakba függesztve, amulettként viselhették a kis ember formájú csüngőt is, melynek vedő, bajelhárító szerepe lehetett (7.). A kelták viseletének leggyakoribb ékszere a karperec volt, melyet férfiak-nők egyaránt hordtak, gyakran mindkét karon, néha egyszerre többet is. A legtöbb kelta karperec bronzból készült. Testük általában plasztikus kiképzésű: gyöngyíuzéridomú (22., 24.), vagy babos tagokból (15-16., 18-19.), illetve különböző méretű hólyagokból álló (21-23.). Különlegesek az i. e. 3-2. században kedvelt szapropelitkarperecek