Müller Róbert - Petánovics Katalin: A földművelés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 4. Keszthely, 1990)

Krumpliszedés Ősszel vigyázni szokták a krumpli- és kukoricaföldeket, mert a vadállomány (vaddisznók, szarvasok) igen nagy kárt tettek a terményben. A krumpli szeptember végére érik meg. Akkor ássák, azaz kikapálják, és deszkával magasított oldalú szekerekben hordják haza. Ahol kellő nagyságú pince volt a ház alatt, oda öntözték a krumplit. De általában a lakóházak udvarán ásott vermekben raktározták. A vermek tetejét a házak fedélszékéhez hasonlóan készítették el, csak zsúp helyett földet döngöltek rá. Elején ajtó volt, itt szórták le a krumplit. Arra ügyeltek, hogy afagymértéken alul még 50-80 cm üres tér maradjon. Ide tették a zöldséget. Veremben nem szívesen tartottak rakókrumplit, mert tavasszal megüvegesedett, elvesztette csíraképességét, csak a felső rétege maradt jó. A tél elmúltával fölhordták a vetőkrumplit, szalmával bélelt kis mélyedésbe halmozták, tetejére is szalma, trágya és döngölt föld került. Ez volt a gúla, amelyet ültetés előtt bontottak föl. A parasztság létalapjáért, a földért évszázadokig küzdött, s úgy kapaszkodott belé, mint gyökerével a fa. A földművelés sok gyakorlatot, nemzedékről nemzedékre hagyományozott tudást, tapasztalatot követelt az emberektől. A kiállítás mindebből csak egy rövid összefoglalást ad a nézőnek azzal a reménnyel, hogy amit nem tudtunk tárgyakkal és szavakkal elmondani, azt történelmünk ismeretében továbbgondolják.