Müller Róbert - Petánovics Katalin: A földművelés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 4. Keszthely, 1990)

Kaszálás rétet kisgereblyével, kisgráblával (6. terem 77) összegereblyézték - ez jelentette a szénagyűjtés végét. A felnőttek szerszámai mellett látunk egy kis gyerek gereblyét és favillát (6. terem 75-76). A falusi gyerek kiskorától részt vett a felnőttek munkájában, s mikorra megnőtt, mindent tudott, amire szüksége volt, hogy kenyerét megkeresse. A szénát hosszúszekérrel hordták, és hosszú nyelű vasvillával adogatták föl a szekérrakónak. A módosabb parasztok pajtában, a szegényebbek az udvarra kis kerek kazalban tárolták a szénát. A sarjút külön tették, mert azt a borjúknak adták. A szükség találékonnyá teszi az embereket. Akevésföldű parasztok az öregszénát búza-, árpa- és zabszalmával összekeverték, úgy etették meg. Később egyszerű szecskavágóval (6. terem 87-88) (Tabló 1.) megaprították a szénát és a szalmát, hintettek rá egy kis korpát, sót, a 19. században krumplit is szeltek közé, vagy törekkel, pelyvával vegyítették, így kedveztek a szoptatós és fejős teheneknek. A kukoricaszárat késsel darabokra szabdalták, azt is a teheneknek adták. Igazi, gyári készítésű szecskavágója csak a módosaknak volt, dehát nekik volt mit vágni rajta, hiszen mára 19. században rátértek a szántóföldi takarmánytermesztésre, mert az állatokat eladásra nevelték, hizlalták.