Müller Róbert - Petánovics Katalin: A földművelés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 4. Keszthely, 1990)

vadászat eddigi szabadabb gyakorlatát. S egyre növekvő birkanyájaikkal kiszorították a parasztokat a közös legelőkről, sőt feltörték, és saját földjeikhez csatolták azokat. A magyar birtokosoknak nem volt pénzük ahhoz, hogy terméseredményeiket a modern gazdálkodás, gépesítés segítségével növeljék, ezért fordultak a területnöveléshez, ami viszont magával hozta a többletmunka kényszerét. A parasztok a tűrhetetlen állapotok miatt a királynőhöz fordultak, sőt 1765-66ban a Festetics birtokokon megtagadták a földesúrnak járó szolgáltatásokat, s még pénzért sem voltak hajlandóak dolgozni. Csak a katonaság közbelépésével sikerült a lázongást lecsillapítani. A bécsi udvar jól látta a földesurak túlkapásait, s védelmet akart nyújtani a parasztság számára, mert neki jómódú jobbágyokra volt szüksége, akik meg tudták fizetni az udvarnak a különféle adókat. Az úrbérrendezés középpontjában a jobbágy telki állományának megóvása, a robot és a kilenced szabályozása állt. Zala megyében I. osztályú földből 18 kh, II. osztályúból 20 kh, III. osztályúból 22 kh adott ki egy egész telket. 800 öles rétből 6, illetve 8 járt hozzá. A Festetics birtokon az egészhelyes jobbágy tartozott a földesúrnak évente egy forint füstpénzzel, egy öl fával, hat méter fonással, egy icce vajöal, két kappannal, két csirkével, tizenkét tojással, hegyvámmal, mindenféle mezei termésből kilenceddel, 52 nap marhásrobottal vagy 104 nap kézirobottal. A féltelkesek mindennek a felét adták, kivéve az árendát és a kilencedet. A zsellérek 18 napot robotoltak és egy forint árendát fizettek. Kárpótlásul az Urbárium (1867) lehetővé tette a földesurak számára, hogy jobbágyaik irtásföldjét megválthassák és birtokaikhoz csatolhassák. Ez igen fájdalmasan érintette a jobbágyokat, mert eddig irtásföldjeikkel szabadon rendelkeztek. A tőkehiány miatt a majorsági üzemek termelése egészen a 18. század végéig nem sokban különbözött a paraszti üzemekétől: ugyanazon parasztok dolgoztak benne saját készítésű szerszámaikkal, s ugyanolyan nyomáskényszer keretei között, mint a tulajdon földjeiken. Ráadásul a kényszerűen teljesített robotmunka nemhogy elősegítette, inkább hátráltatta a termelést. Kényesebb, szakértelmet kívánó munkát nem is bízhattak rájuk, ezeket pénzes munkásokkal végeztették. De a birtokosok hiába ismerték fel a robotos munka-pénzes munka eredményességének arányát, ha nem volt annyi tőkéjük, amely nélkülözhetővé tette volna a robotot. Az 1765-66-os parasztmozgalmak a termelésben nagy károkat okoztak. Festetics Kristóf panaszkodva írta fiának, hogy emiatt kénytelen volt birtokain béreseket alkalmazni és korszerű ekéket felállítani. Az uradalmak hiába igyekeztek a szabályozott robotnapok számát mindenféle módon növelni (pl. a makkoltatásért nemcsak pénzt, de ledolgozandó munkanapokat is kértek), mégsem kerülhették ki a cselédek, és egyéb bérmunkások szerződtetését. Ezek az emberek speciális munkavégzésre is alkalmasak voltak (pl. szőlőművelés). Az állandó konvenciós cselédek mellett alkalmaztak még vándormunkásokat szénakaszálásra, aratásra, cséplésre. Igyekeztek lépést tartani a kor követelményeivel: korszerű magtárakat, a kényesebb állatállomány számára istállókat, ólakat építtettek. Mindezek mellett azonban párhuzamosan ott élt továbbra is a régi, a parasztság körében is használt gazdasági eszközkészlet, s gyakorlat. A18. század végén a nagybirtokosok egy része - különösen a kedvező piaci feltételekkel rendelkező nyugati megyékben - megkezdte majorságainak modernizálását nemcsak azzal, hogy igyekezett gépesíteni, hanem képzett gazdatiszteket állított birtokai élére. Ez az igény hozta létre a keszthelyi Georgikont (1797) is, amely meg-