Müller Róbert - Petánovics Katalin: A halászat története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 3. Keszthely, 1987)

MÜLLER RÓBERT A HALÁSZAT RÉGÉSZETI EMLÉKEI A 4-5. teremben a halászat történetével, a balatoni halászat tárgyi emlékeivel ismertetjük meg a látogatókat. A halászat a vadászat és a gyűjtögetés mellett az ember legősibb foglalkozása, élelemszerzési módja. A természeti környezet a korábbi századokban, évezredekben egészen más volt mint ma, amikor folyóinkat gátak közé szorítottuk és állóvizeink vízszintjét is szabályozni tudjuk. A vizek is sokkal gazdagabbak voltak halban. Még a későközépkori források is a magyarországi vizek halbőségéről tudósítottak. Minden bizonnyal így volt ez korábban is. Ma élő halfajaink egy részének elődei már a jégkorszak előtt is éltek, és a klímaváltozásokhoz alkalmazkodva átalakultak. A halászat legegyszerűbb módja az árvizek visszavonulása után a tocsogókban, mélyedésekben visszamaradt halak összegyűjtése. Valószínűleg ebből a gyakorlatból született a rekesztő halászat, amikor az ember sövényfonatból, sűrűn levert cölöpökből olyan akadályt készített, amelyen fennakadtak a halak. Folyóvizeinkben különféle cége fajtákat használtak. Ezeknek lényege, hogy a vesszőből font vagy levert cölöpökből készített fallal V-alakban elrekesztették a medret, és a két szár találkozásánál nyílást hagytak, ahová hálóból vagy vesszőből font zsákot állítottak. Ennek a halászeszköznek a kialakulásában fontos szerepet játszott az az élettani megfigyelés, hogy a hal lehetőleg nem tér el haladási irányától, illetve ha akadályba ütközik, nyílást vagy átjárót keresve folytatja útját. A V-alakú szárak közé kerülve a halak megtalálták a két szár között a nyílást és azon keresztül a hálóba vagy a labirintusszerűen megépített csapdába jutottak, ahonnan már nem találtak ki. Állóvizekben ugyanezt az eszközt vejszének hívták. Nádvesszőből készült változatának rekonstrukcióját a negyedik teremben mutattuk be (50). A nagy, néha többszáz méteres húzóhálók a rekesztőhalászat mozgó változataként is felfoghatók. A hálós halászat tárgyi emlékei a hálónehezékek, amelyek gyakori leletei a különböző korú településeknek. A leggyakrabban agyagból égették őket (4. terem 3-8). Nem minden nehezék a halászat emléke, gyakorlatilag megkülönböztethetetlen egymástól a háló- és a szövőszéknehezék. Az évezredek folyamán a különböző méretű és típusú hálóknak számos változata alakult ki, alkalmazkodva a vizek sajátosságaihoz és a bennük élő halak természetéhez. A halászeszközök egy részét elkészíthették vesszőből vagy szőtt hálóból is, mint pl. a varsákat. A kisebb emelőhálókkal való halászat módját az elnevezés is elárulja Általánosan elterjedhetett lehetett ez a módszer is, amit egy egyiptomi ábrázolással igyekeztünk igazolni (4. terem, fríz jobb 1. A vízben nem varsák, hanem haltartók vannak, amelyek feltűnően hasonlítanak a régi balatoni haltartókra.). A rekesztő és a hálós halászat mellett számos módja volt a kishalászainak. Az ügyesebbek puszta kézzel is meg tudták fogni a halat. Egyes természeti népek körében még a közelmúltban is általános volt ez a halfogásmód. Ugyancsak nagy ügyességet és jártasságot igényelt a hurkos halászat. Meg kellett várni, amíg a vízbe helyezett hurkon átúszó hal megfelelő helyzetbe került, és akkor hirtelen felrántva a zsinórt partra került a hal. A nagy gyakorlat ahhoz kellett mindkét esetben, hogy a halász pontosan tudja,