Dr. Dornyay Béla szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely Értesítője 2. (Keszthely, 1941)

A nagy Rómer Flóris (1815—1889), Zalamegye régészeti kutatásának tiszteletreméltó old mann-je, — akitől Lipp Vilmosunk az inditékokat és ösztönzéseket nyerte keszthelyvidéki (fenéki, stb.) kutatásaihoz, — ugyan egy évvel (-J- 1889. márc. 8.) túlélte a nála husz évvel fiatalabb Lippet, de már nekrológját a mindkettőjüktől annyira szeretett és értekezéseikkel annyira felkarolt »Archaeologiai Értesítő* -ben (uj. foly. VIII. köt. 1888., p. 83). már egy másik, Keszthely népvándorláskori leleteivel is annyit foglalkozó kiváló régészünk: Hampel József irta meg. Minthogy ehhez a rövid, de igen értékes méltatáshoz, az érdeklődő nagyközönség nehezebben férhetne hozzá, azt itt teljes egészében adom a következőkben: »Dr. Lipp Vilmos f- szaktársunk ötvenhárom éves korában, az összes hazai archaeológusoktól gyászolva, ez évi Januarius harmadikán fejezte be földi pályáját. Nem volt a vidéken társunk, aki ügyünknek évtizedeken át több hasznot hajtott volna, mint ő és kevesen vannak, kiknek elhunyta nagyobb veszteség lett volna e folyóiratunkra, melynek husz éven át állhatatos, hű, szorgalmas munkatársa volt. Széles körben működött. Figyelme az őstörténet, az archaeológia és római fölirattan legtöbb ágára terjedt ki. Fáradhatatlan kitartással menté meg az emlékek sokaságát és gazdagitá velők nyilvános muzeumok tárait. Buzgó működése első szakában Sabaria volt kutatásainak központja és főtárgya. Egy múzeumi társulatnak évek hosszú során éltető lelke volt. De működése Keszthelyen érte tetőpontját, melynek vidékén a szerencsés és kitartó kutató előtt bámulatos gazdagságú sirmezők, a népvándorlások korszakából, tárták föl tudományos kincseiket. Itt találta azt a nagyfontosságú archaeologiai anyagot, melyet legutóbbi tartalmas értekezéseiben földolgozott. Munkái ettől fogva a legkiválóbb hazai szakemberek közé emelték és midőn idegen nyelven is kiezdé a germán őstörténetre páratlan jelentőségű kincseit feldolgozni, az európai szaktársak méltó elismerését is kivívta magának. Ekkor, eredménydus működésének delelő pontján, érte őt az a hosszas, fájdalmas betegség, mely kiragadta kicsi csapatunkból, ő reá a halál menekülés volt a siralom völgyéből, reánk, kik visszamaradtunk, súlyos veszteség, melyet mint barátai és szaktársai mélyen fájlalunk. Csak egy vigaszunk maradt: hogy a boldogult magának irodalmi munkásságában maradandó emléket emelt. Tudományunkban elévülhetetlenek az érdemei, melyekért mindenkoron áldott lesz emléke! Hampel.« Csodálatosak a sors utjai és kifürkészhetetlenek a jó Isten szándékai és cselekedetei. Amikor ezeket a kegyeletes sorokat irom, akkor Lipp Vilmos egyik nagyértékü tudományos, régészeti fölfedezésének színhelyén: Gyenesdiás és Vonyarcvashegy érintkező határán, herceg Festetics György hatalmas és kitűnő bort termő szőlőbirtokának régóta ismert diási népvándorláskori sirmezőin — ismét rengeteg (állítólag 300!) csontvázat találtak és dúltak szét a hozzánemértő munkások. Leleteinek rövid leírását majd alább adom. Mintha ezek a most talált és a tudomány — főleg az anthroprológia és ősmagyar fajrokonság kutatásának nagy kárára — sajnos jórészt