Dr. Dornyay Béla szerk.: Balatoni Múzeum Keszthely Értesítője 2. (Keszthely, 1941)
ujabb, talán a versinél is értékesebb kincs leletnek titokban való értékesítési szándéka izgatta föl Keszthelyen a kedélyeket, muzeumot, hatóságokat, újságírókat és az ilyesmi iránt mindig nagyon érdeklődő nagyközönséget egyaránt! Ugyanis 1941. május 8-án, 10 óra tájban, értesülést szereztem arról, hogy Keszthelyen két ismeretlen környékbeli földműves kilószámra (?) való, régi ezüst pénzleletet akar értékesíteni. Nem volt halasztani való időm, mert ha ez a lelet is kisiklik a kezeinkből, — helyesebben a tudomány és a muzeológia érdekköréből, ugy járhatunk majd evvel is, mint a közeli Vörs aranyleletével: törvényeink kijátszásával végleg eltűnik és megsemmisül ez is, a magyar tudomány legnagyobb kárára. Az első ékszerész, akinél másodmagammal érdeklődtem az állítólagos lelet iránt, az volt, aki a kincsleletet percekkel előbb megvette és nagy meglepetésünkre még ott hevert az asztalán, két nagy garmadában, a sok-sok, csillogó ezüstpénz. A múzeum érdekében és a hatósági eljárások lefolytatásának időtartamára. az egész — és az illető ékszerész által már 165 pengő értékben, bizonyos elismervényféle kiállítása után megvásárolt — ezüstérem »leletet« átvettem az ékszerésztől és ideiglenes letétben a Balatoni Múzeumban helyeztem el és pedig 240 drb ezüstpénzt és egy drb aranypénzt. Már az ékszerésznél kiderült, hogy a pénzeladók Ács János és Rácz György sármelléki földművesek voltak, akik röviddel előbb távoztak el az üzletből. Előbb azonban két másik óvatos ékszerésznél hiába próbálkoztak a kincslelet értékesítésével ! Állítólag Rácz György a saját földjén, Balatonhidvég tőszomszédságában, de már Balalonm agyar ód határában*) fekvő és a Kisbalaton mocsaras láprétségéből egykor szigetszerűen kiemelkedő Zimányi dombon találta volna 1941. május 5-én, cserépfazékban, szántás közben. Maga a cserépedény, állítólag' darabokra törött és kihullott belőle a frissen szántott földre a száz és száz darab, csillogó nagy ezüstpénz! Ha a fenti állitások beigazolódnak, ugy Rácz Györgynek törvényeink értelmében is a kincslelet értékének 2 / 3-ára lett volna igénye, ha annak rendje és módja szerint bejelentette volna a hatóságoknál a kincsleletet. E helyett azonban, Ács Jánossal osztozkodva, együtt behozták a kincsleletet és itt eladták. Nagy fájdalommal kell itt megállapítanom, hogy tehát ugy látszik hiába való volt a csak hetekkel előbb kibocsátott kérelmem, a földből előkerülő régiségeknek a hatóságoknál, illetve a Balatoni Múzeumnál való bejelentésére nézve? Legalább is az illető ékszerész azt mondotta, hogy mind erről nem tudott semmit! Erre én a nyomtatott kérelmemet postán küldöttem el az összes keszthelyi ékszerészeknek: özv. Ádám Jenóné, özv. Frisch Samuné, Kapcsándy N x , Lőwy Pál, Mindszenti /.r-nek és özv. Kulcsár Istvánnénak, újból kérve itt is őket, hogy ugy a saját jól felfogott érdekük, mint az esetleges jóhiszemű találók, mint pedig a Balatoni Múzeum stb. érdekében, máskor az ilyen eseteket és a tudomásukra jutott kincsleleteket jelentsék azonnal a hatóságoknak és a Balatoni Múzeumnak! *) Hogy mégis Balatonhidvéget irom lelőhely gyanánt, annak az az oka, hogy a lelőhely Balatonhidvégtől mindössze alig egy km, ellenben Balatonmagyaródtól már 6 km légvonalban !
