Dr. Lovassy Árpád szerk.: A Balatoni Múzeum-Egyesület első évkönyve (Keszthely, 1903)

I. A Balatonra és vidékére vonatkozó szak-közlemények - Gyulai Gaal Gaston: Süppedő sírdombok

gondolok, s az [őstermészetre, mely azt környékezi. Mennyi, de mennyi — kiváltkép zoológiai — kincs van itt már eltemetve, veszett el nyomtalanul, s ment feljegyzés hijján teljes feledésbe az idők folyamán, kivált az utolsó 25—30 év alatt. Mert nagyot fordult körülöttünk a világ. Az „ember" mindenütt megvetette már a lábát. Azok a puszta, sivár somogyi homokpartok is, ahol órák hosszáig járhatott az ember s legfeljebb egy-egy bivalycsordával találkozott, s a melyek kedvenc tanyái voltak a parti madárság minden fajának, ahol százával élt, szaladgált s tülekedett — különösen ő^zi átvonuláskor — a sok különféle partfutó, a nagyfejű lile, a lotyósnyeff, a czankó . . . (s még sok-sok más „érdekes" madár, . . . ezek a partok som elhagyatottak többé. Lassankint befásitják, szőlővé alakítják. Nyaraló nyaraló mellé épül. Minden talpalatnyi tért cultura alá vesz az ember, s ezzel megadja a kogyolomdöfóst a szűz természet vad, de bűbájos életének. A kedvencz madártanyák köre is mindinkább összébb szorul : kcvesbbedik, fogy a vadon vidék, egy emberöltőn till hírmondónak is aligha marad. Vele fogy, vele pusztul a madárság is, különösen azok a félónk, emberkerülő, titokzatos életű, átvonuló fajok, a melyek észak és dél között megtett nagy útjukban, éppen csak érintik hazánkat. Ma-ho'nap már csak emlékezetből ismerjük itt őket, az is, aki velük néhány évtizeddel ezelőtt még ológgé gyakran találkozott. Szóval olyan darab természet ez, mely úgyszólván szemünk láttára pusztul, a mely már ma is jobbadán a múlté ! És ha azt keressük, hogy a mult idők gazdagságából mi maradt hát ránk? Össze van-e gyűjtve, meg van-e irva mindaz, a mi itt ólt, itten mozgott ? . . . Van-e ennek a kihaló világnak legalább ,,siremlóke" : egy-egy lokális múzeum, egy jó könyv vagy legalább részleges publieátiók l ? . . , válasz elszomorítón negativ, úgyszólván semmi az, a mit a múltból birunk. — Pedig ha ez a tó nem nálunk, hanem a külföldön volna!? de ne beszéljünk erről. Az tény, hogy sokat mulasztottunk s csak most kezd derengni. A Balatoni Múzeum folállitása fordulópont legyen, a multak közönyének határköve. Központ, a hova mindent összehordunk, az egyesülőt Evkönyve pedig az az irodalmi „fejfa", a melyet oda tüzünk a tavat környékező, részben pusztuló, rész-