Dr. Lovassy Árpád szerk.: A Balatoni Múzeum-Egyesület első évkönyve (Keszthely, 1903)
II. Egyesületi értesítő - 1. Az egyesület megalakulása és első éve (1898, 99)
intelligens polgáraihoz, a Balatoni Múzeum-Egyesület támogatása végett. A lelkes felhivást a három testvér-vármegye legtöbb hetilapja átvette és közölte és hogy a sziv igaz érzéséből fakadó, buzdító szavak nem voltak a pusztában kiáltónak szavai: bizonyítja azon körülmény is, hogy egyesületünk tagjai sorába nem csak egyesek, hanem több testület s illetve társaság is belépett. Az igazgató-választmány 1899. évi február hó 12-én tartott második ülésén a Balatoni Múzeumra vonatkozólag- az állami felügyeletet, mint kívánatos intézményt elfogadta. Ez időben Festetics Tassilo gróf, fenéki pusztáján, a régi Mogentiana területén, egy új út készítését vette tervbe és pedig oly irányban s oly helyen, hol egy hatalmas római épület állott a római uralom korában. Hogy eme épület alapfalai Mogentiana történetére nézve nyomtalanul el ne tűnjenek, az elnökség megkereste a tulajdonos főurat a falmaradványok leföldelhetése végett, hogy azok letérképezését eszközölhesse, mely kérelemnek a tulajdonos helyt is adott. 1899. évi január hó 16-ik napján kezdtük meg a leföldelési munkálatot s a három és fél hónapig szakadatlanul tartó munkának eredménye az lőn, hogy egy nagyszabású épületet tártunk elő a föld mélyéből, melyről dr. Hampel József ós dr. Kuzsinszky Bálint hazai régészetünk o két kiváló kultiválója, a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott, s a mely épület térrajzát pontosan elkészítve, a tudomány számára megmentettük. Ez ásatás méltó kezdetét képezi ama jövő archaeologiai munkásságnak, a melyet egyesületünk, a Balaton vidék történelmi múltjának felderítése szempontjából maga elé tűzött. Ez archaeologiai ásatás mellett azonban nem kevésbbé fontos a Zala-Szántó község határában, az ágynevezett bakonycseri pusztán teljesített kutatás is, melynek eredményét két kisebb római épület alapfalainak feltárása ós letórkópezóse képezi. Itt egy kisebb római őrállomással van dolgunk, mely a Pécstől, Fenéken és Keszthelyen keresztül, Savariáig, a mostani Szombathelyig vezető római útvonal meghatározásánál bir reánk nézve fontossággal. E telep még kiaknázásra vár. A legnagyobb elismeréssel kell megemlékeznem Hertelendy József tisztelt tagtársunk áldozatkészségéről, a ki a két épület