Dr. Lovassy Árpád szerk.: A Balatoni Múzeum-Egyesület első évkönyve (Keszthely, 1903)
I. A Balatonra és vidékére vonatkozó szak-közlemények - Dr. Lovassy Sándor: A Balaton gém-fajai
fészke, melyhez hasonlót széles e hazában nem ismerek, de minél nagyobbszerüt képzelni nem is tudok". A nagy kócsagnak ez időtájban a Sárrét volt hazánkban a legnevezetesebb tanyája. És ma már a Sárrétnek — csak a neve maradt meg ! . . . Ez a megpecsételt sorsa hazánk minden nagy nádasának. A mezőgazdasági vizmütan tudománya az Ecsedi-lápot, hazánk legnagyobb nádas-rótségét, már szárítja, mesterkednek a Balaton nádas berkeinek a kiszárításán, sőt eret vágtak a Kis-Balatonon is. A nádasok elég gyorsan haladó eltűnésével tehát elmaradoznak a madárvilágnak az illető vidék természeti nevezetességeit képező mindazon alakjai is, a melyek élete a náderdőhöz van kötve. A mi még megvan e tekintetben a régi emlékekből, az a lecsapolás arányában egyre halaványodik, múlik s maholnap már csak szakíróink s szélesebb körben a nevezett klasszikusaink emlékeztethetnek bennünket s utódainkat hazánk utolsó őstormészeti vonásaira. A Balaton nádas rótségoinek, itteni nyelven : berkeinek, madárélcte ma még ősoredeti, de a fokozatosan előrehaladó lecsapolás, továbbá az avas nádnak rendszeres s az új nád kellő fejlődhetése céljából történő tavaszi perzselése ott, a hol télen át le nem tarolták, végül a berekjáró ember azon kapzsisága, a mellyel ujabban a ritkább fajok fiókáit preparátoroknak, állatkereskedőknek eladja : elhalaványult vonású. Az itteni madárélet múltja elveszett mogörökítétlenül s csak egyes nyomokból következtethetünk annak mesés nagyságára. A jelen sorok célja e nádasok madárélotének mai képéből egy részletnek, a nagy nádasokhoz általában legjobban kötött gémfajok balatoni előfordulásának egybefoglalása, összehasonlító anyagul egyszersmind jövő idők kutatóinak. Terjedelem tekintetében a Balaton nádasai között legnagyobb a jYaaußerek, a mely Balaton-Ujlak, Kéthely és TótSzent-Pál tájától a fonyódi hegyig terjed s a Balatontól azon, ujabban szőlőtelepítésre használt homokhát által van elválasztva, a melyet a Balaton hullámzása emelt. Nagy részére még ráillik az ősmocsár elnevezés, különösen az u. n. Drenavár környékére ; legnagyobb része nádas, itt-ott van gyékényese is, állandó víztükre azonban kevés ; fiizbokrai elnyomorodottak, mert az évrőlévre megújuló nádógetós folytán ágaik megperzselődnek s alig emelkedhetnek a nád magasságáig. Ez a nádas ingovány a fonyódi hegyen túl is folytatódik s a „fonyódi-bozót 1 ' közvetí-