Dr. Lovassy Árpád szerk.: A Balatoni Múzeum-Egyesület első évkönyve (Keszthely, 1903)

I. A Balatonra és vidékére vonatkozó szak-közlemények - Keresztes József: Az üregi nyúl Somogyban

Az üregi nyúl Somogyban. Irta KERESZTES JÓZSEF. (Egy képmelléklettei.) Azok, kik ezt az eleven, apró vadat, 20—22 évvel ezelőtt Somogyban meghonosították, csak éppen azért, hogy vadász­területeiken minél nagyobb számú vadat ejthessenek el, bizo­nyára nem gondoltak akkor arra, hogy rövid néhány év lefor­gása alatt mennyi kárt fognak tenni ezzel úgy mezőgazdasági, valamint erdészeti kultúráinknak. Immár tagadhatatlan a tény, hogy az üregi nyúl vadászatá­nak élvezete, valamint értékesítési haszna nem áll arányban azon óriási károkkal, mely r oket véghez visz ott, a hová egyszer úgyszólván kipusztíthatatlanul befészkeli magát. Sőt ha azon uradalmakban, melyeknek lazább kötöttségű erdeit, mezőit és szőlőterületeit szinte népvándorlásszerüleg elárasztotta, véghezvitt kártételeit figyelmesen megtekintjük, akkor határozottan a legnagyobb és elsőrendű kártékonyak közé kell sorolnánk az üregi, vagy köznyelven homoki, földi nyulat. Ezerszámra hullanak e! óvenkint az ilyen uradalmakban a különböző pusztítási módok alkalmazása folytán és szá­muk mégis csak alig észrevehetően apad, míg ellenben kár­tételeik fokozatosan emelkednek. S mivel kötelező irtásukra eddigelé a törvényhozás nem tett intézkedéseket, az egyes bir­tokosok, ha tudatára ébredtek is már az elszaporodásukból eredő nagy anyagi károknak, jóformán tehetetlenül állanak velük szemben, amennyiben egyíelől még tájékozatlanok a pusztítás legradikálisabb eszközeinek ismeretében, másfelől haszontalan lenne minden igyekezet, minden szorgalom is ott, hol a szom­széd nem ismeri föl a veszély nagyságát és figyelmen kívül hagyja a kiirtás rendszabályait. E sorok írója olyan helyzetben van, hogy tizennégy év óta napról-napra szemlélheti, hogy az üregi nyúl, csak csekély elnézés mellett is, mily rendkívüli számban képes elszaporodni

Next

/
Thumbnails
Contents