Veszprémi Történelmi Tár 1990. II.

Katona Imre: Veszprém megyei huta-üvegek Sárváron

KATONA 3 KATONA IMRE VESZPRÉM MEGYEI HUTA-ÜVEGEK SÁRVÁRON Az üveg nem meghatározott vegyület, ahogyan azt a 19. század első felének vegyészei gondolták, hanem változó összetételű, ötvözetekhez hasonló anyag. Tudományos értelemben üvegnek tekinthető minden olyan amorf, fizikailag homogén test, mely olvadt állapotból túlhűtés következtében szilárd halmazállapotúvá válik. Gyakorlati szempontból azonban azt a mesterséges terméket nevezzük üvegnek, mely izzó állapotra hevítve savak, bázisok vagy sók egyesüléséből keletkezik, túlhűtéssel átlátszó szilárd, amorf testté alakul. Az üvegek vegyi alkatrészei rendszerint oxidok, melyek fémeknek, vagy nemesfémes elemeknek oxigénnel alkotott vegyületei. Ezért az üvegek tulajdonságai attól is függnek, hogy milyen oxidokból keletkeznek. A legismertebb üveget alkotó oxid a nátrium, kálium, az ólomoxid és a bórsav. Az üveggyártás nyersanyagai tehát oxidok és olyan vegyületek, melyekből az olvasztáskor fémoxid keletkezik. A kísérő anyag a főalkatrész mellett található és szintén üvegalkotó. Szennyező anyagnak azokat a mellékanyagokat tekintjük, melyek az üveg minőségét károsan befolyásolják. Az üvegek legfontosabb alkotórésze a szilíciumoxid, közönséges nevén a kavics, kovakő és homok. Üveggyártásra, zöldüveg kivételével kvarchomokot használnak. Az olvasztó hatású módosító oxidok között a konyhasó, vagy nátriumoxid a legelterjedtebb, és a legáltalánosabban használt, majd a káliumoxid következik. A nátriumoxid erősen csökkenti az üveg viszkozitását, növeli a tágulási együtthatót, ugyanakkor kedvezőtlenül befolyásolja az üveg mechanikai tulajdonságait. A nátriumoxidot súlyarányban káliumoxiddal helyettesítve az üveg nehezebben olvasztható. A káliumoxid a nátriumhoz viszonyítva növeli az üveg viszkozitását, csökkenti kristályosodási képességét. Ezért a káliumoxidot tartalmazó üvegek jobban préselhetők, fényük csillogóbb hangot adnak, mint a nátriumüvegek. Ugyancsak olvasztóhatású az ólomoxid is, mely még ezen túlmenően az üveg szerkezetét is kedvezően befolyásolja. * * * Az üveg az emberiség egyik fontos közhasználatú anyaga, s mint ilyen, bizonyos fokig a kultúra fokmérőjének tekinthető. Sokrétű alkalmazhatósága miatt térhódítása ma is egyre nagyobb méreteket ölt. Széleskörű elterjedésének az a magyarázata, hogy egyaránt kitűnő mint építőanyag, mint háztartási tömegcikk, mint művészeti tárgyak anyaga, de a technikai eszközök készítésében is nélkülözhetetlen. Az üveg az évezredek folyamán hosszú utat tett meg. Az üvegkészítés és üvegmegmunkálás fejlődésének megismerése, története egyes részeinek megismerése a müvesség továbbfejlődésének is alapja. Korát a régészeti kutatások alkalmával felszínre került tárgyak alapján állapították meg. Az első kétségtelenül hiteles üvegtárgyak csak a XVIII. dinasztia korából származnak. Igen nagy a valószínűsége azonban annak, hogy ezeknél az eddig ismert kétségtelenül datálható tárgyaknál sokkal régebbi üvegtárgyaknak is kellett lenniük. Az üvegkészítés feltalálóinak az ókori Egyiptom papjait tekintjük, az akkori idők legnagyobb tudósait és vegyészeit. A legrégibb emlék az a fajanszedényben talált fekete üveggyöngy, melynek összetétele megegyezik a mai üvegével, csak még átlátszatlan. A későbbi sírokból előkerült üvegemlékek tanúsága szerint a legrégibb egyiptomiak az üveget drágakövek utánzására használták. A gyártás természetesen igen egyszerű eszközökkel, kezdetleges tüzelési eljárással, tűzálló fazékban, nagy nehézséggel történt. Az alakítást kézi erővel, gyúrással, csipeszekkel, fogókkal végezték. Az üveg gázzárványokat tartalmazott, zöld, kék és fekete színű volt. Mezopotámia és Egyiptom mellett Szíria, Palesztina is jelentős üvegiparral rendelkezett. Az i.e. IV. évezredben már fiolákat, füles korsókat, széleshasú fazekakat, hegyeslábú amforákat, gömbalakú edényeket, tölcséreket készítettek üvegből, s ezeket díszítették is. Az i.e. másfélezer körüli időben már művészi tökéletességre vitték az üvegholmik készítését. Egyiptomból terjedt el az üvegkészítés és díszítés tudománya a Földközi-tenger melléki népekhez, a föníciaiakhoz, a zsidókhoz, a görögökhöz és a rómaiakhoz. Ez az észrevétel újabb és újabb lendületet adott az üvegkészítéshez. Az i.e. első század végén az üvegkészítés központja már Róma, ahonnan a gótok betörése után Bizáncba helyeződött át az üveggyártás súlypontja, és csaknem öt évszázadon keresztül meg is őrizte vezető helyét. A gótok nyomán az üveggyártás eljutott Dáciába, majd Bajorországba, Csehországba és Németországba. Dácián keresztül Oroszország területén is megismerkedtek az üveggyártás művészetével. A népvándorlás hullámai az üvegművesség fejlődését erősen visszavették. A középkor első felében az üvegművesség fejlődése megáll, a fejlett üvegtechnikák feledésbe mentek, és az üveggel foglalkozóknak úgy kellett újra feltalálniuk a régen már ismert technikákat, vagy újakat kellett kitalálni. A középkorban — a román és a gótika idején — hosszú ideig Velence az európai üvegművesség központja és Közel-Kelet eredményeinek őrzője, fellendítője. A velencei üvegipar még a 13. században is külföldről hozatja a nyersanyagot és ezt csak akkor szüntetik be, amikor felismerik a közelben talált homok kiválóságát és a lagúnák növényeinek kálitartalmát. Noha Muránóban már évszázadok óta foglalkoznak üvegművességgel, a város üvegművessége akkor lendül fel eddig nem látott mértékben, amikor 1291-ben az eredetileg Rialto szigetére települt üveggyárat Murano szigetére tették át, hogy a várost a füstés tűzvész elől megvédjék. Noha mindent elkövettek, hogy Velence-Murano üvegiparának elsőbbségét biztosítsák, nemcsak Itália különböző városaiban nőttek az üveghuták gomba módjára, hanem a távoli Európa más