Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Varga Tibor: Egy veszprémi levente Németországban (1945. február–november)

HADTÖRTENELEM 143 próbáltam. Erre felszólított, hogy mutassam meg a vállam. „Hát ezt is tudja?" szóltam el magam. Nevetett, amiből sejthettem, hogy nagyobb baj nem történhet. Végül is közölnöm kellett a szobaparancsnokkal, amennyiben hasonló eset előfordul a vétkesek — velem együtt — a lágerban találják magukat. A büntetés elmaradása miatt megkönnyebbülve kérdeztem a hadnagytól, hogy ki árult el bennünket. Erre ő nagyon megharagudott és elzavart. Éreztem, hogy a kérdés nem volt helyénvaló, ezért bocsánatot kértem. Sindel és Endrődi már vártak. Elmondtam a hadnagy úr üzenetét. Az a szobatársunk, aki a „nyilas ügyet" is provokálta, tolakodó módon érdeklődött a „géhá"-n történtek iránt. Mindez megerősítette a gyanút, hogy ő volt a feljelentő. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért érdekli annyira a dolog, szó nélkül elkotródott. Naplóm szeptembertől egyre szűkszavúbbá vált, pedig bőven volt esemény: „Augusztus 31. Péntek. Reggel az ágyban labdáztunk, a teniszlabdát dobáltuk egymásnak. Később az egész szoba beavatkozott. Az asztalt félretoltuk, s fejeltünk. Én Baksa úrral, Endrődi úr Busával. Győztünk 12 : l-re. Ma nem várt esemény. Délután cigarettaosztás. Hetek óta ígérték. Kaptunk egy személyre 200 db hüvelyes cigarettát, egy pakli dohányt, 2 szivart. A szobabeliek akik remegtek egy rossz csikkért, most ócsárolták a cigaretta minőségét. Nekiültek a kártyának és nyerték egymás cigarettáját. Este krumplit szerzünk. Szeptember 2. Vasárnap. Ma a szentmise az udvaron történt. A tisztelendő úr említette a hazamenést ismét, de hát még biztosat senki nem tud. Mai étrend: reggelire tejeskávé. Kiosztva negyed kenyér, 4 db alma, 1/2 liter sör. Ebéd: daraleves, krumpli, pörkölt és egy kifli. Vacsora: 5 dg sajt, 2,5 dg vaj, 4—5 dg véres. A vacsorát elcserélem Baksa úrral madártejért s jódarab rizskochért. Ez valóságos lakoma némely éhes naphoz. Este Belovai F. mesél az állatkertről. (Sanyi bácsi Jenővel rivalizál Rózsiért.)" A szobatársaim közül Horváth Ernővel és Busa Zsigával tegeződtem. Ernővel — aki sportoló volt — sokat beszélgettem. Sajnálatosnak tűnt, hogy lábsérülése miatt labdarúgó pályafutása végetért. Jó barátságban voltam még Horváth Jenővel, a Canisius épületrészből. Lelkes NAC drukker volt. Mindig a Sárvári, Bodola, Tóth III. csatárokat emlegette. Egyszer véletlenül elmondtam Jenőnek, hogy Sanyi bácsi egy virágcsokrot küldött a Rózsi nővérnek, amit én adtam át. Nagy zavart okoztam e hírrel. Jenő megneheztelt az „öregre". Ebben a kérdésben én Jenő oldalán álltam, s azt Sanyi bácsi tudomására hoztam. Attól tartottam, hogy jól összeszid, de csak nevetett és megjegyezte, ,,nem értesz te ehhez". Szokása szerint azonban megmagyarázta a dolgok állását. Jegyezd meg mondta, hogy Sanyi bátyád mellett a Jenő gyereknek nincs esélye. Kifejtette, hogy neki van pénze, összeköttetése és már azt is elintézte, hogy a következő műsoros esten a Rózsi is felléphet. Beláttam, nem könnyű dolog Sanyi bácsival versenyre kelni. A hallottakat mindenesetre elmondtam Jenőnek és biztattam, hogy hozasson a Rózsinak virágot. A Laci, aki ugyancsak tudomást szerzett a lovagias ügyről azt tanácsolta, hogy amerikai csokoládét kell ajándékba adni. Végül maradt a virág, ami olcsóbb is volt. Másnap estefelé megérkezett a csokor. A virág átadását Jenő a műsor után tervezte. Az előadás mindenkinek tetszett. A Rózsi szólót, majd egy hadapród őrmesterrel kettőst énekelt. Szép sikerük volt, rengeteget tapsoltunk. A műsor után ott sündörögtünk a ,,művészek" körül, Jenő a csokorral, hogy átadja a Rózsinak. Egyszer csak a hadapród kiragadta Jenő kezéből a virágot. ,,Ezt meg ugye a Rózsikának hoztátok" mondta, majd hozzátette ,Jcedves gondolat volt tőletek". Az álnok Rózsi csak nevetett, Jenő pedig szóhoz sem jutott a meglepetéstől. A kínos eset után — legalább is nekem — Budai honvéd szerzett elégtételt. Mint zeneszakértő kifejtette a szobatársak előtt, hogy a műsorrendezés nagyot tévedett a Rózsi nővér fellépésével. Kinek jutott az eszébe kérdezte a nemrég még lelkesen tapsolóktól, hogy valakit ilyen éretlen hanggal énekeltessen. A jelenlevő Sanyi bácsi csak mosolygott. A legtöbbet éppen ő tudta e kérdésről. Jenő a műsort követő napokban nagyon levert volt. Már nem Sanyi bácsira neheztelt, hanem a hadapródra, akivel Rózsi az éneklést gyakorolta. Vigasztalni akartam „mellőzött" barátomat. Mondtam rieki, hogy ne törődjön a dologgal, beszélgessen inkább a mi ápolónőnkkel, aki őhozzá igen barátságos. ,,Hát te ilyen szamár vagy — förmedt rám Jenő — öreganyámnak udvaroljak." Ezek után én is hagytam az egész ügyet békében. Különben is „bizalmas feladattal" látott el Sanyi bácsi. Két terjedelmes levelet „kapart", s azokat kellett letisztáznom. Az egyik levél Rózsinak, a másik a szobatársának, egy asszisztensnőnek szólt. Megdöbbenésemre az utóbbi levélben az öreg bizonyos ajándékait „kérte" vissza igen kemény hangon. Többek között karórát, köves gyűrűt, ezüst nyakláncot követelt. Sanyi bácsi elolvasta a tisztázatot és igen elégedett volt. Felhasználtam a kedvező hangulatát és szóvá tettem a réges-rég kölcsönzött ingemet. Leintett, hogy minek az nekem, hiszen itt rendszeresen tiszta váltást kapok. Ebben tökéletesen igaza volt. Feladatom a levélmásolással nem ért véget. Másnap az öreg egy cédulát nyomott a kezembe. Utasított, hogy az arra felírt tárgyakat hozzam el az asszisztensnő ismerősétől. Nem szívesen vállalkoztam e szerepre, de Sanyi bácsi megnyugtatott, minden simán fog menni. Délután kilestem amikor a hölgy egyedül ment vissza a szállására és átadtam a cédulát. „Hát magát küldte az a szélhámos és nem restéit idejönni" támadt rám a nővér. „Vigye azonnal, vagy kidobom az ablakon" mutatott az asztalon levő csomagra. Kibontottam, hogy lássam mit viszek vissza. Ekkor bejött a hadapród meg a Rózsi. Sejtették miről van szó. A hadapród úr egyszerűen csak annyit mondott, hogy a gyáva, nagypofájú (stb.) „gazdámat" meg ne lássa és ha mégis találkoznak, lepuffantja mint a nyulat. Erre a két nővér is felbátorodott és szidták Sanyi bácsit miként a bokrot. Nagy zavaromban felkaptam a csomagot és kifele iszkoltam. Annyit még megjegyeztem ijedtemben, hogy rendkívül tetszettek a hadapród úr műsoros esti énekszámai. Sanyi bácsinak visszaszolgáltattam az ajándéktárgyakat. „Sima dolog volt ez" zárta le az ügyet. Persze mondtam, csak a hadapród úr le akarja puffantani. Jót nevetett, majd megkérdezte „és honnan szerez pisztolyt, talán azt is tőlem". Nem mertem faggatózni, de biztosra vettem, hogy az öregnek pisztolya is van, pedig azt tilos volt a foslvoknak tartani. Ezekben a napokban két-három tiszt — akik eredetileg pedagógusok lehettek — tanítást akartak szervezni a kórházban levő iskoláskorú fiatalok számára. Néhányan fontolgattuk a jelentkezést, majd abban maradtunk, hogy otthon is elég lesz tanulni. Egyébként arról sem tájékozódtunk, ogy mit és milyen szinten kívántak oktatni. Végül a vállalkozás résztvevők hiánya, illetve a csekély érdeklődés miatt meghiúsult. De nemcsak a tanítás, hanem a további naplóírás is elmaradt. Az utolsó bejegyzés szeptember 20-i dátummal szerepelt: „Szeptember 20-ig. Egy délután a városban voltunk öten: Baksa úr, Varga mérnök, Németh bácsi, Hor-