Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Varga Tibor: Egy veszprémi levente Németországban (1945. február–november)

HADTÖRTENELEM 143 próbáltam. Erre felszólított, hogy mutassam meg a vállam. „Hát ezt is tudja?" szóltam el magam. Neve­tett, amiből sejthettem, hogy na­gyobb baj nem történhet. Végül is közölnöm kellett a szobaparancsnok­kal, amennyiben hasonló eset előfor­dul a vétkesek — velem együtt — a lá­gerban találják magukat. A bünte­tés elmaradása miatt megkönnyeb­bülve kérdeztem a hadnagytól, hogy ki árult el bennünket. Erre ő nagyon megharagudott és elzavart. Éreztem, hogy a kérdés nem volt helyénvaló, ezért bocsánatot kértem. Sindel és Endrődi már vártak. Elmondtam a hadnagy úr üzenetét. Az a szobatár­sunk, aki a „nyilas ügyet" is provo­kálta, tolakodó módon érdeklődött a „géhá"-n történtek iránt. Mindez megerősítette a gyanút, hogy ő volt a feljelentő. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért érdekli annyira a dolog, szó nélkül elkotródott. Naplóm szeptembertől egyre szűk­szavúbbá vált, pedig bőven volt ese­mény: „Augusztus 31. Péntek. Reggel az ágyban labdáztunk, a teniszlabdát dobáltuk egymásnak. Később az egész szoba beavatkozott. Az asztalt félretoltuk, s fejeltünk. Én Baksa úr­ral, Endrődi úr Busával. Győztünk 12 : l-re. Ma nem várt esemény. Dél­után cigarettaosztás. Hetek óta ígér­ték. Kaptunk egy személyre 200 db hüvelyes cigarettát, egy pakli do­hányt, 2 szivart. A szobabeliek akik remegtek egy rossz csikkért, most ócsárolták a cigaretta minőségét. Ne­kiültek a kártyának és nyerték egy­más cigarettáját. Este krumplit szer­zünk. Szeptember 2. Vasárnap. Ma a szent­mise az udvaron történt. A tiszte­lendő úr említette a hazamenést is­mét, de hát még biztosat senki nem tud. Mai étrend: reggelire tejeskávé. Kiosztva negyed kenyér, 4 db alma, 1/2 liter sör. Ebéd: daraleves, krump­li, pörkölt és egy kifli. Vacsora: 5 dg sajt, 2,5 dg vaj, 4—5 dg véres. A va­csorát elcserélem Baksa úrral madár­tejért s jódarab rizskochért. Ez való­ságos lakoma némely éhes naphoz. Este Belovai F. mesél az állatkert­ről. (Sanyi bácsi Jenővel rivalizál Rózsiért.)" A szobatársaim közül Horváth Er­nővel és Busa Zsigával tegeződtem. Ernővel — aki sportoló volt — sokat beszélgettem. Sajnálatosnak tűnt, hogy lábsérülése miatt labdarúgó pályafutása végetért. Jó barátságban voltam még Horváth Jenővel, a Ca­nisius épületrészből. Lelkes NAC drukker volt. Mindig a Sárvári, Bo­dola, Tóth III. csatárokat emlegette. Egyszer véletlenül elmondtam Je­nőnek, hogy Sanyi bácsi egy virág­csokrot küldött a Rózsi nővérnek, amit én adtam át. Nagy zavart okoz­tam e hírrel. Jenő megneheztelt az „öregre". Ebben a kérdésben én Je­nő oldalán álltam, s azt Sanyi bácsi tudomására hoztam. Attól tartot­tam, hogy jól összeszid, de csak ne­vetett és megjegyezte, ,,nem értesz te ehhez". Szokása szerint azonban megmagyarázta a dolgok állását. Je­gyezd meg mondta, hogy Sanyi bá­tyád mellett a Jenő gyereknek nincs esélye. Kifejtette, hogy neki van pén­ze, összeköttetése és már azt is elin­tézte, hogy a következő műsoros es­ten a Rózsi is felléphet. Beláttam, nem könnyű dolog Sanyi bácsival versenyre kelni. A hallottakat min­denesetre elmondtam Jenőnek és biz­tattam, hogy hozasson a Rózsinak virágot. A Laci, aki ugyancsak tudo­mást szerzett a lovagias ügyről azt tanácsolta, hogy amerikai csokoládét kell ajándékba adni. Végül maradt a virág, ami olcsóbb is volt. Másnap estefelé megérkezett a csokor. A virág átadását Jenő a mű­sor után tervezte. Az előadás min­denkinek tetszett. A Rózsi szólót, majd egy hadapród őrmesterrel ket­tőst énekelt. Szép sikerük volt, ren­geteget tapsoltunk. A műsor után ott sündörögtünk a ,,művészek" körül, Jenő a csokorral, hogy átadja a Ró­zsinak. Egyszer csak a hadapród kira­gadta Jenő kezéből a virágot. ,,Ezt meg ugye a Rózsikának hoztátok" mondta, majd hozzátette ,Jcedves gondolat volt tőletek". Az álnok Ró­zsi csak nevetett, Jenő pedig szó­hoz sem jutott a meglepetéstől. A kínos eset után — legalább is ne­kem — Budai honvéd szerzett elég­tételt. Mint zeneszakértő kifejtette a szobatársak előtt, hogy a műsorren­dezés nagyot tévedett a Rózsi nő­vér fellépésével. Kinek jutott az eszé­be kérdezte a nemrég még lelkesen tapsolóktól, hogy valakit ilyen éret­len hanggal énekeltessen. A jelenlevő Sanyi bácsi csak mosolygott. A leg­többet éppen ő tudta e kérdésről. Jenő a műsort követő napokban nagyon levert volt. Már nem Sanyi bácsira neheztelt, hanem a hadap­ródra, akivel Rózsi az éneklést gya­korolta. Vigasztalni akartam „mel­lőzött" barátomat. Mondtam rieki, hogy ne törődjön a dologgal, beszél­gessen inkább a mi ápolónőnkkel, aki őhozzá igen barátságos. ,,Hát te ilyen szamár vagy — förmedt rám Je­nő — öreganyámnak udvaroljak." Ezek után én is hagytam az egész ügyet békében. Különben is „bizal­mas feladattal" látott el Sanyi bá­csi. Két terjedelmes levelet „ka­part", s azokat kellett letisztáznom. Az egyik levél Rózsinak, a másik a szobatársának, egy asszisztensnőnek szólt. Megdöbbenésemre az utóbbi levélben az öreg bizonyos ajándékait „kérte" vissza igen kemény hangon. Többek között karórát, köves gyű­rűt, ezüst nyakláncot követelt. Sanyi bácsi elolvasta a tisztázatot és igen elégedett volt. Felhasználtam a ked­vező hangulatát és szóvá tettem a ré­ges-rég kölcsönzött ingemet. Lein­tett, hogy minek az nekem, hiszen itt rendszeresen tiszta váltást kapok. Ebben tökéletesen igaza volt. Feladatom a levélmásolással nem ért véget. Másnap az öreg egy cédu­lát nyomott a kezembe. Utasított, hogy az arra felírt tárgyakat hozzam el az asszisztensnő ismerősétől. Nem szívesen vállalkoztam e szerepre, de Sanyi bácsi megnyugtatott, minden simán fog menni. Délután kilestem amikor a hölgy egyedül ment vissza a szállására és átadtam a cédulát. „Hát magát küldte az a szélhámos és nem restéit idejönni" támadt rám a nővér. „Vigye azonnal, vagy kidobom az ab­lakon" mutatott az asztalon levő cso­magra. Kibontottam, hogy lássam mit viszek vissza. Ekkor bejött a had­apród meg a Rózsi. Sejtették miről van szó. A hadapród úr egyszerűen csak annyit mondott, hogy a gyáva, nagypofájú (stb.) „gazdámat" meg ne lássa és ha mégis találkoznak, lepuf­fantja mint a nyulat. Erre a két nővér is felbátorodott és szidták Sanyi bá­csit miként a bokrot. Nagy zavarom­ban felkaptam a csomagot és kifele iszkoltam. Annyit még megjegyez­tem ijedtemben, hogy rendkívül tet­szettek a hadapród úr műsoros esti énekszámai. Sanyi bácsinak vissza­szolgáltattam az ajándéktárgyakat. „Sima dolog volt ez" zárta le az ügyet. Persze mondtam, csak a had­apród úr le akarja puffantani. Jót nevetett, majd megkérdezte „és hon­nan szerez pisztolyt, talán azt is tő­lem". Nem mertem faggatózni, de biztosra vettem, hogy az öregnek pisztolya is van, pedig azt tilos volt a foslvoknak tartani. Ezekben a napokban két-három tiszt — akik eredetileg pedagógusok lehettek — tanítást akartak szervezni a kórházban levő iskoláskorú fiata­lok számára. Néhányan fontolgat­tuk a jelentkezést, majd abban ma­radtunk, hogy otthon is elég lesz tanulni. Egyébként arról sem tájé­kozódtunk, ogy mit és milyen szin­ten kívántak oktatni. Végül a vállal­kozás résztvevők hiánya, illetve a cse­kély érdeklődés miatt meghiúsult. De nemcsak a tanítás, hanem a további naplóírás is elmaradt. Az utolsó be­jegyzés szeptember 20-i dátummal szerepelt: „Szeptember 20-ig. Egy délután a városban voltunk öten: Baksa úr, Varga mérnök, Németh bácsi, Hor-

Next

/
Thumbnails
Contents