Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Varga Tibor: Egy veszprémi levente Németországban (1945. február–november)

132 HADTÖRTENELEM rancsnokok sem erőltették. Az április 9-i bombázás után két napig a romokat takarítottuk, Egy csoport pedig a repülőtéri kifutópályát egyengette, meg a repeszdarabokat szedte össze. A munkát gyakori légiriadók zavarták. Időközben eldőlt, a veszprémi század távozik a repülőtérről Tölgyesi főhadnagy és Kraut főtörzs kíséretében. Akkor még azt hittük, hogy a münchen-riemi repülőtérnél csak veszélytelenebb helyre kerülhetünk. Regensburg közelében, a gázbombatelepen Április 12-én indultunk el új állomáshelyünkre, Regensburg felé. Előző nap még dolgoztunk a repülőtéren. Már a szállásunkra tartottunk, amikor légiriadót jeleztek. Hárman egy útszéli házba szaladtunk. Idős német házaspár sajttal és burgonyával kínált meg minket. Wagner Karcsi — akinek nem volt köpenye — egy pokrócot is kapott. Este — a másnapi indulásra készülődve - értesültünk, hogy Alföldi nevű társunk a légiriadó alatt visszament a repülőtéri raktár közelébe, ahol valaki egy halom marharépát látott lerakva. Társunk feltehetően a répából akart „vételezni", de arra már nem került sor. Egy vadászgép lövedékétől súlyosan megsérült. Későbbi sorsáról nem értesültünk. „Április 12. Csütörtök. Borús idő. Kétszer nagyriadó. Hideg koszt kiosztása után indulunk München-Mossachba Münchenen keresztül. Landshutig vonattal utaztunk. Itt kiszálltunk. Bombázás volt a napokban. Háznagyságú bombatölcséreket láttunk. Éjjel a vonatunk áll. Reggel indulunk tovább. Április 13. Péntek. Reggel indultunk Schirling nevű helységbe. Onnan gyalog mentünk a telepre. Itt barakkokban lakunk. Délután a 3. faluba meneteltünk, ahol magyar vöröskeresztes kórház van. Kellemes délutánt töltöttünk a katonák között. Kaptunk süteményt, kenyeret, almát egy német asszonytól. Éjjel 1 órakor fürdés, fertőtlenítés. Gyalog megyünk vissza a Luftmunára. Április 14. Szombat. Reggelre érünk vissza. Pihenünk, alszunk. Nyugodalmas nap. Április 15. Vasárnap. Délelőtt, délután dolgozunk a telepen. Délután foralarm. Mély támadók nyugtalanítanak bennünket." Új állomáshelyünk Regensburgtól mintegy 25—30 km-re egy erdei telepen volt, ahol gázbombát tároltak. Erre utalt a telep útjain elhelyezett jelzőkolompok és táblák látványa. A táblákon „Nur für Gasalarm" („Csak gázriadó esetén") felirat volt olvasható. Ha addig nem, azután annál jobban féltünk. Szorongásunkat fokozta, hogy az első munkanapon a telep német kapuügyeletese reklamálta a gázálarcunkat. (Wo ist die Gasmaske?) Rövid huza-vona után mehettünk dolgozni. Gázálarcot — szó volt ugyan róla, de — később sem kaptunk. A telepen egyébként nem volt rossz sorunk. Néha árkot ástunk, többnyire azonban gázbomba gyújtófejeket (detonátort) hatástalanítottunk. Az ártalmatlanított gyújtófejeket bakelitdobozba helyeztük, majd ládákba raktuk. Április közepére az időjárás is javult, így kevesebbet fáztunk. Éheznünk sem kellett. Kraut, német őrmesterünk többször szerzett repetaként tejet, sajtot a konyháról. Egyébként jószándékáról többször meggyőződhettünk. (Például Székely László társunkat — mivel légnyomásból eredően még gyengélkedett —kerékpárja vázán vitte Truderingből a müncheni vasútállomásra.) Munkánk során többször megfordultunk a telep vasúti rakodóján, ahol számos MÁV feliratú tehervagont láttunk. Kérdeztük is egymástól, hazakerülnek-e valaha velünk együtt ezek a járművek. A telepen jó lehetőségünk volt a tisztálkodáshoz. Egyeseket mégis szinte kényszeríteni kellett, hogy mossák alsóruhájukat, kapcájukat. Féltünk a tetvesedéstől és utáltuk azt a 2—3 „tetűgazdát", akit a férgek „kedveltek", s ha lehetett kerültük őket. Rövid időn belül kétszer is fertőtlenítettek bennünket. „Április 16. Hétfő. Délelőtt pihenünk, délután gyújtófejeket rakunk vagonokba. Nagyriadó, a bombázó kötelékek fölöttünk húznak el. Már jórészük elvonul, mire bunkerba kerülünk. Regensburg felől három füstoszlop tör fel. Másfele is bombáztak. Április 17. Kedd. Hajnali négy óra felé erős dörej. Az ablakok belerezdülnek. Húszunknak 4-kor volt ébresztő. A dörgés ágyúzás, vagy bombázás. Ismét fertőtlenítésre megyünk a magyar kórházba. Az úton vadászgépek nyugtalanítanak bennünket. Magyar katonákkal találkoztunk. Regensburg felé mennek. Mire a kórházba értünk nagy riadó. Késő este érünk vissza. Éjjel riadó. Április 18-19. Mindkét nap gyújtószerelés, rakodás. Kétszer légiriadó. Április 20. Péntek. Ragyogó idő. Gyújtófejet válogatunk. Vadászgépek légicsatája. A bombázók felettünk húznak, mire a riadót jelzik. A Higinnel és két fiúval a raktáraktól a porta felé rohanunk. A portaépület alatt jó bunker van. Április 21. Szombat. Délelőtt dolgozunk. Riadó. Vacsora sajt, lekvár, tejleves. Este esik, villámlik, dörög. Azt beszélik a fiúk, hogy ebben a hónapban a szokatlan égiháború nagy fordulat jele. , Április 22. Vasárnap. Borús idő. Szinte örülök, mert talán a tömik nyugszanak. Dolgozunk. Erős honvágyam van. Sokat gondolok az otthoniakra. Mikor lesz már itt a várva várt béke. Hangulatunk kétes és borús. Holnap lehet, hogy továbbállunk. Délután a Lacival készülődünk az útra. Kapunk a Higintől kapcát, zoknit." Vissza München felé . . . Mindössze két hetet töltöttünk a schirlingi telepen. A bombázástól való rettegés s az a tudat, hogy gázálarc nélkül helyzetünk szinte kilátástalan, fokozta félelmünket. Sejtettük már, hogy a háború nem tarthat sokáig. A hírek, amik hozzánk eljutottak azonban eléggé megbízhatatlanok voltak. Felvilágosítást sem várhattunk senkitől. Néha a csodafegyvert emlegették. Mi nem hittük, hiszen régóta az a vicc járta, hogy a „VAU" öt, ami nem hat. Mivel az angol—amerikai front az unterführerek szerint erősen közelgett, századunk távozott Regensburg környékéről. Tudomásunkra jutott, hogy főhadnagyunk családja Rosenheim ban (Münchentől 50 km-re) tartózkodik, így érthető volt, hogy Tölgyesi mielőbb szeretett volna az említett helység közelébe érkezni. Ezért tehát gyorsított menetben vonultunk Landshuton keresztül München felé. Többnyire éjszaka meneteltünk, napközben ugyanis a gyakori mélytámadások miatt igen veszélyes volt. A vadászrepülők sokszor a magányosan haladó katonai járművekre is lecsaptak. Visszavonulásunk során rendszertelenül étkeztünk, a koszt kevés volt. A fáradtság jelei egyre jobban előtűntek. Tóth Laci is panaszkodott, pihenésre lett volna szüksége. A nappalokat többnyire falusi, vagy tanyai pajtákban, szénapadlásokon töltöttük. Utunk során megrendítő esemény történt. Az egyik társunk, Nagy Pista már korábban is panaszkodott. Erős gyomorfájása volt. München felé közeledve egyre rosszabbul érezte magát. Bár ketten is támogattuk, képtelen volt továbbmenni. Az út szélére ült azzal, hogy leállít egy járművet, s így eljut a legközelebbi településig, ahol bevár bennünket. Rövidesen egy katonai teherautóról integetett. Ez a kép maradt meg emlékezetemben. Nem láttuk többé. Néhányszáz méterre tőlünk - miközben az útszéli árokban ,,dekkoltunk" — lecsapott a teherautóra egy vadász-