Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Művelődéstörténet - Szabó György: Torkos Jakab dunántúli református püspök kanonica vizitációja 1747-ből

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET 51 pökhelyettes) végezte, feltételezhetően a püspök betegsége, vagy más jellegű akadályoztatása miatt, s a kézrátételt (manus impositio) a püspök későbbi időpontban végezte el. A vizitációkból kiderül, hogy a lelkipásztori munka leghangsúlyosabb részének az igehirdetést tartották. A vizotátor sajnos csak azt vizsgálta, hogy mit prédikálnak (dominicát, egyéb textusokat, kátét), arról nincs szó, hogy hogyan, milyen színvonalon prédikálnak. Egyedül a simontornyai lelkészről jegyzi meg, hogy „Tiszteletes Uram hosszas unalmas a prédikállásban, a könyörgést igen vontatva mondja ..." Fontos a sákramentumok jó rendben történő kiszolgáltatása, persze ,411endő edényekkel", de a betegek látogatása is (pl. Berény, Nagykorpád, Kisaszszond). A lelkészek javadalma a készpénzes a természetbeni javadalomra osztható. A temetésért, keresztelésért, „copulatio"-ért (esketésért) külön járandóság illeti a lelkészt. A természetbeni járandóság legtöbbször: bor, búza, hús, faggyú, só, bors, fa, széna, de idetartozik a „szekeres szolgálat" (tehát a pap fáját, szénáját stb. beszállítják), valamint földjeinek megmunkálása, a termés betakarítása stb. Néha a perpétua coquia (állandó sorkoszt) is a járandóság része. A „senge" mindig az eklézsiáé. Az „egyházkelő" (introductio) a legtöbb helyen megvan, ahol nincs ott ígérik felállítását. Egyedül a kajári gyülekezet ellenzi az egyházkelő bevezetését. A kisasszondi lévita javadalmában érdekes kitétel, hogy „ . . .aharangozásért egy egy sertés lábat..." kap. „Ha elénekü a prédikátzió nélkül eltemetendőket dénár 11, virrasztástól dénár 11" illeti. „A leányokat a templomban megmarasztván fizetnek egy oka Lent, egy oka pedig két font"*

0 A tanítók szinte kizárólag a mai középiskolának megfelelő végzettséggel bíró diákok voltak, akik befejezték a retorikai osztályt, de a bölcsészeti (akadémiai) osztályig már nem jutottak el. Nagy ritkán fordult elő az akadémiai tagozatig eljutó rektor. Ilyen a mezőkomáromi mester például, aki két és fél évig volt marosvásárhelyi tógatus diák. ő a „mesteri hivatallal megelégszik míg az Isten más módot mutat." A rektorok többsége azonban csak a latin iskola, az akkori gimnázium befejezéséig jutott el. Ezt a rétori osztály zárta be. Az általánosan elterjedt kollégiumi modellben a gimnáziumi tagozat 3—4 év alatt elvégezhető grammatikai osztályból (általában a syntaxis zárta) és 2-4 év alatt elvégezhető retorikai-poétikai osztályból állt. A latin iskola tehát minimum 6, maximum 8 osztályból állt.

41 A gimnáziumhoz szervesen kapcsolódtak az akadémiai tagozatok, így a 2—3 éves filozófiai osztály, s a 2—3 (yagy 4—5) éves teológiai tanfolyam. Nyilvánvaló, hogy a rektorok vagy mesterek idáig nem jutottak el, ezért olvassuk legtöbbjükről, hogy „prédikátorságra" vagy , kollégiumra" igyekeznek, így a kenései „schola mester", a mezőszentgyörgyi, aki egyébként a kenései prédikátor fia, a csopaki és a csajági tanító. A füredi mester, aki pápai diák volt szintén „collegiumra igyekszik". A pécselyi tanító debreceni diák volt, jól prédikál, s nem igyekszik prédikátorságra. Polgári István peremartoni iskolamester 7 esztendeig volt sárospataki diák, s „egyházi állapotra szánta magát mind éltéig". Tálas Ferenc berényi rektor prédikál, ha kell, marosvásárhelyi diák volt „negyedfél" esztendeig, s „leviticumra igyekszik". Ebből is látható, hogy a lévitaság a tanítói és prédikátori tiszt között helyezkedett el. Kolozsvári István táci mesterről csak annyit tudunk meg, hogy „még tanulni kíván német nyelvet". A kisasszondi lévita, Arácsi Gergely a prédikátortól taníttatott declinatiora és nem is tanult tovább. Tehát egyetlen latin osztállyal töltötte be hivatalát. Ennek ellenére nem lehetett műveletlen ember, hisz a legtöbb könyvet éppen nála regisztráltuk. Az is lehetséges, hogy korábban más hivatással rendelkezett, talán katona volt. A városhidvégi mesterről megjegyzi a vizitáció, hogy „tudományára nézve igen gyenge". A csóri mester a jegyzői tisztet is betöltötte, „prédikáll, könyörög, ha kell". Nagy Géza egyháztörténész szerint csak azok prédikálhattak, akik elkötelezték magukat a továbbtanulásra.

43 A vizitált gyülekezetekben ők voltak többségben. Több helyen a mesterek harangoznak, temetéseken énekelnek, vagy éppen énekszóval temetnek (pl. kisasszondi lévita), vagy halott mellett virrasztanak. A fülei rektorról azt olvassuk, hogy ,,nincs commendatoriája . . ." A tanító munkáját bár a lelkész felügyeli, de a kirendelést ő is az esperestől nyeri el szolgálati helyére. A vizitátorok (esperes vagy püspök) minden esetben megvizsgálják a tanító munkáját is. Fizetésük általában egyharmada a lelkészének. Ez persze az osztályok és a tanulók számától függ. A tanítói javadalom szintén pénz- és természetbeni javadalomra osztható. Az utóbbihoz tartozik a szinte elmaradhatatlan „perpétua coquia" (sorkoszt), valamint a „sabbathale". Ez utóbbi tulajdonképpen a szombatnapi malomvámot jelenti, ám falun a rektor jövedelmének szerves része volt, s gyermekenként egy „mércze tavaszit" jelentett. Néha pénzbeli megváltást fizetnek érte. Előfordul, hogy a sorkosztot is megváltják, terményben vagy pénzben fizetik meg. A „didactrum"-ot (tandíjat) gyermekenként készpénzben adják. Ezt néha a „lusus" helyettesíti, amit készpénzben és egyéb módon (gabona, csirke stb.) folyósíthatnak. A vizitációban említett iskolák „partikuláris" (részleges) iskolák. A partikuláris iskolarendszer szervesen kapcsolódott a bázisintézményt jelentő anyaiskolához, illetve kollégiumhoz (Debrecen, Patak, Pápa). A kisebb falusi latin iskolákban persze csak az alsóbbfokú tanulmányok elvégzésére volt lehetőség, a teljes középfokú tagozat csak a nagyobb partikulákban (pl. mezővárosokban) voltak meg. Ezekben az iskolákban szerény, gyakran mostoha körörülmények között folyt az oktatás, mégis ezek voltak a hazai népoktatás legfontosabb őrhelyei.

44 Az esetek zömében a „syntaxis "-ig ment el az oktatás. Füreden például vannak declinisták, conjugisták, grammatisták, comparisták, syntaxisták, lectoristák. A meglátogatott gyülekezetek egyharmadában nincs tanító, leginkább a somogyi és peremartoni egyházmegyékben. A falusi iskolákban, az elemi oktatásban első a gondos katekizálás, az anyanyelven való írás és olvasás, a Biblia ismerete, de a latin nyelv oktatása is elmaradhatatlan. Legtöbben csak ideiglenes, átmeneti állásnak tekintik a tanítóságot, hisz a „rectoria, praeceptoria" lejárta után a rektorok és préceptprok zöme továbbtanul papnak valamelyik (Debrecen, Patak) kollégiumban, esetleg külföldre is kijut (peregrinatio). Ez utóbbiak hazatérve papok, vagy professzorok lehettek. A meglátogatott gyülekezetek jelentős részében már működik a presbitérium, azt „publicálják", kihirdetik. A kurátorság ugyancsak megvan már, de mindez még nem általános. Bízunk abban, hogy tanulmányunkkal sikerült felhívni a figyelmet a kanonika vizitációk egyház- és művelődéstörténeti szempontból egyaránt nélkülözhetetlen forrásanyagára, s feldolgozásuk, elemzésük, szövegközlésük elodázhatatlan szükségességére. JEGYZETEK 1. A Dunántúli Református Egyházkerület Könyvtára (DREK), Kézirattár. 0. 669. 2. A Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára (DREL), 80 ff. Ebből 1-31 ff. lett feldolgozva. A két