Veszprémi Történelmi Tár 1990. I.

Hadtörténelem - Varga Tibor: Egy veszprémi levente Németországban (1945. február–november)

130 HADTÖRTÉNELEM A hazai hírek nem jutottak el Neubibergig. Mi levelet írhattunk, amit az unterführerek „cenzúráz­tak". E levelek azonban nem érkez­tek meg rendeltetési helyükre, ha egyáltalán elküldték azokat. Ahogy teltek a napok német altisztjeinkkel is megismerkedtünk. Némelyik barát­ságos volt hozzánk. Az egyik, aki munkánkat felügyelte váratlanul ma­gyarul közölte velünk: ,,Ti madzsar kotonák vadzstok, madzsar kotona jó." Énekeltünk is neki magyar ka­tonanótákat. A münchen-riemi repülőtéren Miután a fiatalabb leventék egy csoportját (zömmel az 1930-as szüle­tésűeket) Nürnbergbe vitték, a mi századunkra is sor került. Bennün­ket a münchen-riemi repülőtérre ve­zényeltek. Az útrakelésről szóljon a napló: „Március 13. Kedd. Ébresztő 1/4 6­kor. Sorakozó után munka. Én or­voshoz megyek a vesémmel. Kapok 3 tablettát. Délután ismét sorakozó (közben nagyriadó). Beöltözik német katonaruhába az utolsó csapat. Két­száz főt kiválasztanak, én és Tóth köztük vagyunk. A Higin is kéri ma­gát hozzánk. Összepakolunk, 3/4 6­kor indulunk Neubibergből gyalog München-Riembe. Az út alatt gyen­gén érzem magam. Magyar főhadnagy fogadott bennünket. Elhelyezked­tünk. Csaba Egonnal alszom egy eme­letes ágyon." A München-Riembe vezető utat lázasan tettem meg. Barátaim — köz­tük Wagner Karcsi és Nagy Pista ­felváltva vitték hátizsákomat, hogy könnyítsenek rajtam. Új szálláshe­lyünkön - ahol barakképületben he­lyeztek el bennünket — viszonylag jobb körülmények közé kerültünk. Megszűnt a korábbi nagy zsúfoltság. Parancsnokaink, Tölgyesi nevű ma­gyar főhadnagy és egy német főtörzs­őrmester — akit később csak „Kraut"­nak neveztünk — jó benyomást kel­tettek. Az utóbbi különösen sokat tett érdekünkben. Március 15-én váratlan vendég ér­kezett. Hegyi Higin édesanyja jelent meg szállásunkon. Az akadályt nem ismerő Hegyi néni nemcsak a fiának hozott élelmiszert, dohányt, stb., ha­nem kisebb csomagot másoknak is. így jutottam én is egy szép darab hazai szalonnához. Természetesen hozta még a szülők üzenetét. Hegyi néni még aznap visszavonult, hogy „időben" hazaérjen. Vitte a hírün­ket, s mi is hallhattunk az otthoniak­ról néhány megnyugtató dolgot. Új szálláshelyünkön gyorsan berendez­kedtünk. A csapatot három század­ra, s azokon belül szakaszokra osz­tották. Ezt követően parancsnokaink az egész társaságot kopaszra nyírat­ták. A munka is csakhamar megkez­dődött. Kisvasút építésnél segédkez­tünk, többnyire a földmunkákat vé­geztük. Hegyi barátunk megismerke­dett egy német tizedessel, aki a repü­lőtéri parancsnokságon szolgált. Meg­környékezte a tizedest, hogy szerez­zen három fő részére szóló nyílt pa­rancsot. A „Befehl" elősegítette vol­na tervezett szökésünk biztosabb megvalósítását. Kiderült, a tizedes „ajándékért" hajlandó papírt bizto­sítani. Nem először tette. A nyílt parancs Higin, Tóth Laci és az én szá­momra készült volna. Összepakoltuk a szökés „árát": fél kg leveles do­hányt, egy liter pálinkát, egy darab szalonnát. (Ezeket még Hegyi néni hozta részünkre.) Szándékunk a meg­valósítás előtti napon meghiúsult. A nyílt parancsot az árával együtt meg­semmisítette a münchen-riemi repü­lőtér első bombázása. A tizedessel többé nem találkoztunk. Azt hallot­tuk, hogy sebesüléssel kórházba ke­rült. Ha addig nem féltünk, az első nagy légitámadás után annál inkább. Döbbenetes hatást tett ránk a sze­münk láttára, közelünkben lezajlott esemény. Mindezt fokozta az a kö­rülmény, hogy szállásunkról a légi­riadó jelzésekor csak német őrmes­terünk határozott parancsára futot­tunk ki a repülőtér melletti út fái alá. Ki tudja hányan pusztulunk el, ha a barakkban maradunk. E napok eseményeiről naplómban a követ­kezőket jegyeztem fel. (Március 14—19-c közötti időszakról nincs be­jegyzés.) : ,,Marcius 20. Kedd. Ébresztő 5 óra. Takarítunk, mosunk. Ebéd után dol­gozunk. 1-től fél 7-ig vasutat épí­tünk, lapátolunk. Hazagondolok. A Lacival beszélek a Higin tervéről. (Szökés.) Hideg vacsora után taka­rodó. Március 21. Szerda. Ébresztő 5 óra. Feketekávé után az 1.század dolgoz­ni megy. Délelőtt esik az eső. Sapka, köpeny nélkül megyünk gyakorlatra. Kicsit tornázunk, majd labdázunk. Dél felé nagyriadó, 3-ig tart. Angol vadászgépek felettünk húznak el. Ebéd után új csoportbeosztás. Hegyi, Tóth, Székely L., Wagner és én a 2. század 2. szakasza 3. rajába kerü­lünk. Vacsora, 9-kor takarodó. Március 22. Csütörtök. Ébresztő 5­kor. A csoportunk munkára, én or­voshoz megyek vesémmel. Kvarcol­ják. Dél felé nagyriadó. Kivonulunk a fák alá. Tőlünk nyugatra, valószí­nűleg Münchenben bombáznak. Erő­sen halljuk a bombák robbanását, pedig már lefújták a nagyriadót. Március 24. Szombat. Délelőtt csil­lézünk. Dél felé vadász-, majd nagy­riadó. Gyorsan kivonulunk (az or­szágúti) fák alá. A Higin ottbenn ma­radt. Jönnek az angol bombázók. A fejünk felett oldják a bombát. Csak annyit veszek észre, hogy láng, füst csap magasra, hatalmas robba­nások. Fejünket behúzzuk a fa tör­zséhez. Pillanatnyi szünet után a re­peszek zizegése. Negyed percnyi szünetet kihasználva tovább kúszunk, illetve futunk. Rövidesen fölénk ma­gasodik a második kötelék. A légel­hárítás közéjük lő valahonnan, bár a boforcokat az első bombák elhallgat­tatták. Ismét „csomagolnak", utána rögtön a repeszek, szilánkok zizegése muzsikál fel. Hárman, vagy négyen vagyunk egy fa alatt. A Wagner mel­lettem hasal. A szilánkok kopognak az úttesten. Egy dió nagyságú mellém csapódik le 1/2 méterre. Szerencsére semmi bajom nem lesz. Német kato­nák jönnek, sebésült is van köztük. A mezőn nyulak futnak, szegények ők is megriadtak. Ismét bombáz egy kötelék. Szinte úgy halljuk, hogy közvetlen közelben ropog. A láng, füst óriási. Felnézek, a barakkok és más épületek recsegnek-ropognak, re­pülőgépek (turbók) gyulladnak be. Ismét repeszek zizegnek. Istenhez fo­hászkodom. Még több kötelék bom­báz. Mindez 20 perc alatt lezajlik, s nekünk óráknak tetszik. A kötelé­kek elvonulnak. Jön egy angol felde­rítő alacsonyan. A hatást figyeli. Rá­lőnek. Végre bevonulunk. Sok épü­let füstölög, ég. A barakkunk egyen­lő a földdel. Mindenem ottveszett. Pontosan céloztak, mert a hangárok romokban. Adonyi Károlyt (veszp­rémi) és Horváth Pétert kórházba vi­szik sebesüléssel. A Higin a bomba­szőnyeg alól nagy szerencsével meg­menekült. Az én lábam is vérzett a bakancs szára felett. Késő este hajt­juk álomra fejünket a szomszéd falu, Trudering iskolájában." Nem véletlenül terjedelmes nap­lómban a március 24-i eseményről szóló leírás. A bombázás megtette hatását. Félni kezdtünk, s ez az érzés a későbbiekben szinte állandósult. Az egyik - egyébként nagylegény társunk, ha riadót jeleztek már re­megni kezdett, s azt nézte, hogy hova bújhatna. A bombázás a földdel tette egyenlővé szálláshelyünket. Szinte valamennyiünk hátizsákja, s benne minden értéke megsemmisült. Én is hosszasan keresgéltem barakkunk romjai között becses kincseimet, köz­tük egy — élelemért cserélt — 10 cm magas, ezüsttel bevont Káli istennőt ábrázoló szobrot. Kárbaveszett fárad­ság volt. Társaim nagyrészének köpe­nye sem maradt. Jó idő volt aznap, s amikor kivonultunk a repülőtér-

Next

/
Thumbnails
Contents