Veszprémi Történelmi Tár 1989. II.
Hadikrónika - Vizi László Tamás: A végvári rendszer kiépülése a Győri Főkapitányság területén (Különös tekintettel az 1568–1593 közti időszakra)
HADIKRÓNIKA 73 8. ábra Tihany várának alaprajza és látképe 1667-ből. (Karlsruhei könyvtár.) madás után pár nappal mint Gyulafiy jelentéséből tudjuk, kidőlt a vár külső falának közel a negyed ré192 sze. Turco rajza szerint, a meredek bazaltsziklán épült vár nem foglalta el a hegy egészét, hanem annak csak negyedét, s a fennsík sarkában állt. Turco a fennsíkon nagy, nyújtott tojás alakú gödröket ábrázolt. Feltehetően ezek a gödrök az ostromgépek távoltartására szolgálhattak. 193 A nagyjából négyzetes alakú vár északi sarkában állt a hatalmas támpillérekkel megerősített 14x14 méter területű, 3 méter falvastagságú öregtorony, mely az ostromoldal felől védelmezte я várat. 194 A vár kapuját fedett kapuszoros erősítette, farkasveremmel és felvonóhíddal ellátva. 195 A felmérési rajz szerint a kőfalakat még egy palánköv is biztosította. Szigliget Szigliget vára a Balaton mellett elhaladó fontos útvonalakat, valamint a balatoni átkelőhelyet (Réhely) biztosította. 196 1531-1546 között a Török család birtokában lévő „nagy puszta várat" először a család hű embere, Martonfalvay Imre erődí10. ábra Csobánc várának látképe. (Giulio Turco rajza, 1569.) 9. ábra Vázsony várának alaprajza. (Giulio Turco rajza, 1572.)