Veszprémi Történelmi Tár 1989. II.

Hadikrónika - Vizi László Tamás: A végvári rendszer kiépülése a Győri Főkapitányság területén (Különös tekintettel az 1568–1593 közti időszakra)

HADIKRÓNIKA 63 A Haditanácsnak volt köszönhető az idegen — zömükben itáliai és német származású építészek, hadmérnökök Magyarországra hívása. Fontos közülük megemlítem Sallustio Peruzzi, Carlo Theti, Francesco de Marchi, Pietro Ferabosco, Ottavio Baldigara, Paolo de Mirandola itáliai, Daniel Späkle és Benedikt Kölbel német mesterek nevét.

61 Az Udvari Haditanács hiányosságait Nagy László az alábbiakban összegezte. Mivel a védelem irányítása Bécsből történt — több száz kilométerre a veszélyeztetett területektől — a Haditanács tagjai nem ismerhették a védelmi harc sajátos körülményeit, s elképzeléseik, terveik így csak részben valósulhattak meg.

6 Vádak érték még többek között a Haditanácsot a magyar elemek háttérbe szorítása és a zsoldosok túlzott alkalmazása miatt is.

63 Eltekintve azonban mindezen hiányosságoktól megállapítható, hogy a Haditanács létrejötte után rendszeressé, szervezetté váltak az építkezések.

64 Az 1556-tól 1568-ig terjedő időszakot a Haditanács ó-olasz rendszerű építkezéseinek lehet tekinteni. Ekkor kapott hivatalos szervezést, adminisztrációt az építkezés. Építési felügyelőkről és főfelügyelőkről vannak adatok, s bizonyos címfokozat, illetve ranglétra is megfigyelhető.

65 A védelmet úgy kellett átalakítani, hogy ostrom esetén a védők sikeresen tudjanak szembeszállni a támadókkal. A természetes akadályok mellett a vár védelmének szilárdságát mindenekelőtt a tüzérségnek kellett biztosítania.

6 6 A várharcok során tehát az ágyúknak egyre nagyobb szerep jutott. Meg kellett akadályozni, hogy az ostromlók elérhessék a falakat, hogy kikerüljenek az ágyúk lőtávolából. Hiszen a falakat mászó ellenséget már nem lehetett ágyúval lőni. A várak védőöveit úgy kellett tehát módosítani, hogy minél több ágyút be tudjanak fogadni, s ezáltal a védelem aktívabbá válhasson.

67 A régi védművek átalakítására két megoldás kínálkozott.Vagy átformálják és megerősítik a már meglévő védműveket, vagy teljesen újat építenek a bástyarendszer szabályainak megfelelően. Az amúgy is nagyon költséges építkezéseknél az első lehetőség lényegesen olcsóbb, gyorsabb és gazdaságosabb megoldásnak tűnt.

68 Először háromszög vagy négyszög alakú bástyákat helyeztek el a sarkokon, s ezekkel már lehetőség nyílt a várfalak oldalazására, a kötőgátakat rohamozó ellenség tűz alatt tartására.

69 Általánosan azonban az ötszögű bástyaforma terjedt el.

70 Falaik vastagabbak voltak mint a várfal többi részei, hiszen az ostrom egyenesen a bástyák ellen irányult. Tetejük sík volt, belsejükben pedig legtöbbször ágyúkamrákat, kazamatarendszert alakítottak ki.

71 1556—1568 között terjes, új építést 2, teljes kiegészítést 4, részleges korszerűsítést 11. kisebb javítást 5 várban végeztek.

7 Az ó-olasz építkezési módot az 1560-as évek végétől egyre inkább kezdte felváltani az olaszbástyás vár legfejlettebb típusa a füles bástyás rendszer. Az építészeknek, hadmérnököknek további Jiárom fő feladatot kellett megoldaniuk: a tüzérség, az aknatámadás és a rohamozás kifejlődött eszközeivel szemben megfelelő, tökéletes védelmet kellett találniuk. Ez a hármas cél vezérelte valamennyi újításukat.

73 Hogy az erődítmény a támadó tüzérség számára kevésbé mutassa magát célpontként, a várfalakat tovább alacsonyították, az előttük lévő árkokat pedig erőteljesebben szélesítették, mélyítették. Az árkokból kitermelt földből hatalmas töltést (contrascarpat) készítettek az árok külső partján, amelynek az ellenlejtője olyan magas volt, hogy szinte eltakarta vele a várat. Az aknatámadások elhárítására a falak alatt aknafigyelő folyosókat, kazamatákat építettek, ellenaknákat használtak. A rohamok ellen — a talajlehetőségektől függően — szabályos vagy szabálytalan sokszögre tervezték a vár alaprajzát. A sokszög minden sarkára egy-egy kiugró bástyát építettek, melynek homlokzatai majdnem olyan hosszúak voltak, mint a védelmükre bízott kötőgátaké. Minden előrefutó bástyaszárny (orechion, orillon) oltalma alatt egy-egy visszahúzott torkot építettek, ahonnan az ágyúk az árok egész szélességét, sőt a szomszéd bástya arcvonalát is lőni tudták. A fülek sarkain felállított ütegekkel is oldalazó tűz alatt lehetett tartani a kötőgátakat.

75 Az újolasz rendszer sajátossága, hogy csak a síkföldeken épített váraknál lehetett alkalmazni, s a hegyi várakat lehetetlen volt e módszer szerint átépíteni.

76 1568-1593 között teljes, új építést 7, teljes kiegészítést 5, részleges korszerűsítést 4, kisebb javítást 9 várban végeztek el.

77 A várak építésének két módja volt ismeretes a XVI. században. A nem magyar módra épített várakban a költségesebb, lassabb és állandóbb kővel történő építkezéssel találkozni. Magyarországon a kőből való építkezésre sem idő, sem pénz nem volt. Csak a legexponáltabb, stratégiailag legfontosabb helyeken lévő erősségeinket építették át kőés téglafalakkal. Mint pl. Győrt, Kanizsát, Egert. Minél gyorsabban, minél olcsóbban kellett megoldani az építkezéseket úgy, hogy az erősség megfelelő lovasságot is befogadhasson. A nyugati mintájú építkezést egyre inkább háttérbe szorította az u.n. magyar építési mód a „modus Hungaricus", vagy „Hungarisch Manier"- Ennek az építési módnak a nagy előnye volt, hogy csak fa és föld kellett hozzá, szemben a kőépítkezéssel, ami még azt a problémát is felvetette, hogy sokszor messziről kellett odaszállítani az építőanyagot. Sűrűn nyert alkalmazást éppen olcsósága és gyors építhetősége miatt a latorkert. Ez volt a leggyengébb s éppen ezért a legegyszerűbb földerődítési mód. Nem annyira védmuként, mint inkább a latrok, kóborlók távoltartására szolgált. Hegyes karókból készült kerítés volt, építésénél vastag törzseket nem használtak. A karókat nem fonták, s nem is tapasztották egymáshoz.

79 Közepes erősségűnek számított a levert, bélelt vagy töltött palánk. Elkészítési módja a következő volt: a 11—12 méter hosszú boronákat egymástól 2—3 arasznyi távolságra ásták be a földbe úgy, hogy 7,5—8 méter magasan álltak ki. Ezeket aztán sövényfalnak fonták össze. Ezzel a fallal párhuzamosan még egy ugyanilyen sövényfalat készítettek. A két sövényfal boronáit összefonták. Az így elkészített vázba földet hánytak, s azt keményre döngölték. Az így kapott fal belső oldalát földdel is megtámasztották, külsejét besározták, tetejét zsindelylyel, szalmával fedték. Ezzel az eljárással 5—8 méter széles, erős falat kaptak.

80 A legerősebb földerődítési mód a rótt palánk volt, melyet leggyakrabban bástyák készítésénél alkalmaztak. Ebben az esetben a vesszőt és a sövényt teljesen mellőzték. Nagy öreg boronákat, gerendákat raktak le egymás mellé, vagy fölé. Ezeket erős rákötésekkel — faés vasszegekkel — rótták össze. Szintén két párhuzamos falat készítettek, s közüket ugyanúgy, mint az előzőnél, földdel töltötték ki. Sok függött attól, volt-e a környéken építésre alkalmas úgynevezett bárdos erdő. Az építkezéshez a legalkalmasabb fának az éger, a tölgy, a fűz, a jegenye bizonyult, mivel ezeknek kevésbé ártott a tűz.

81 A magyar építési módnak nemcsak előnyei, hanem hibái is voltak. A fa hamar rothadt, így folyton javításra, pótlásra szorult. A tűz és a víz állandó veszélyt jelentett. A török hamarosan rájött, hogyan kell eredményesen ostromolni a palánkot. Ha az ágyú-