Veszprémi Történelmi Tár 1989. II.

Művelődéstörténet - Tölgyesi József: Dorosmai János emlékezete (1886–1966)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET 153 példányszámú megjelenést tettek lehetővé, így a művek (és szerzőjük) ismertségét nagy mértékben befolyásolta, mely lapok, milyen terjedelemben és minőségben foglalkoztak a kötettel. A kialakult szokásoknak megfelelően a szerzők ajánló sorok kíséretében küldték meg munkáikat azoknak a lapszerkesztőknek, ahol már voltak kapcsolataik vagy feltételezték, hogy érdemben foglalkoznak vele. Az ismertetések végén többnyire ott szerepelt: Megrendelhető a szerző (esetleg még: a kiadó) címén." Az irodalmi közvélemény, a sajtó felfigyeltek Dorosmai költői, írói tehetségére, s az Én szeretem az egyszerűséget című kötete kiindulópontja lett soproni, dunántúli sikereinek. Bekapcsolódott a város társadalmi, közéleti mozgalmaiba, s egymás után lett tagja különböző irodalmi, művészeti társaságoknak. A két világháború közötti időszakban az íróknak nem volt általános jellegű országos szervezetük. A hivatalos kormányzat mellett különböző politikai csoportosulások, pártok (ezek sajtója, kiadója), valamint a nagy számban alakult, többnyire regionális jellegű körök, egyesületek, társaságok voltak azok, amelyek lehetőséget adtak (a valamilyen tekintetben) azonos nézeteket vallóknak a publicitásra, a társadalmi, társasági életben való részvételre. A legtöbb ilyen egyesületnek megvolt a maga kiadói bázisa, amely könyveit e körök szerzőinek tollából jelentette meg, s lapjában is túlnyomóan őket szerepeltette. Elterjedt publicitási forma volt a baráti összejövetellel egybekapcsolt felolvasóest, amely Dorosmai Jánosnak is lehetőséget adott művei népszerűsítésére, önmaga elismertetésére. A Dunántúlon csaknem minden nagyobb városban működött néhány olyan irodalmi jellegű közösség, amely maga köré gyűjtötte az író és írogató embereket. Dorosmainak kivételes szerencséje volt Sopronban: olyan szellemi élet bontakozott ki az 1920-as években, amely egészen 1945-ig meghatározó lett. Számos kiadó és helyi lap adott lehetőséget — igaz, elsősorban a konzervatív beállítottságú, a „hazafias" nézetű irodalmároknak, történészeknek, társadalomkutatóknak —, hogy megjelentessék írásaikat. Az irodalmi egyesületek, körök nem csak együttműködtek, hanem időnként rivalizáltak is egymással: pályázatokat írtak ki, s ezeknek nem titkolt céljuk volt, hogy „átcsábítsák" magukhoz, illetve érdeklapjukhoz azokat a népszerű, sikeres szerzőket, akik vonzóak voltak az újságolvasók, a lapvásárlók számára. S ha nem sikerült életben tartani a lapot, megszüntették, nem egyszer úgy, hogy rövid időn belül ugyanazokkal a munkatársakkal újraindult, természetesen más címmel. Minden ilyen változtatást nagy reklám, hírverés, előfizetésgyűjtés előzött meg. Ebből a potenciális szerzőknek is részt kellett vállalniok. Dorosmai sem kerülhette el (s minden bizonnyal nem is akarta), hogy tagja legyen néhány irodalmi, kulturális egyesületnek, mert lapjaik révén megjelentethette munkáit. Tagja lett többek között a nagykőrösi Arany János, az Országos Gárdonyi Géza, a Magyar Goethe, a Tömörkény és az Országos La Fontaine Társaságoknak. Kapcsolatban állt a pápai Jókai Körrel, a nagykanizsai Zrínyi Irodalmi és Művészeti Körrel és még sok mással. A helyi, soproni egyesületek közül számára különösen jelentős volt a Frankenburg Irodalmi Kör, elsősorban azért, mert e révén álltak kapcsolatban egymással a helyi és a környékbeli írók. (Országos kisugárzása is volt e körnek.) Mivel azonban Dorosmai közíróként a szociális igazságtalanságok ellen küzdött (s tárcái eléggé nyíltan bírálták a helyi közéletet), sokáig megakadályozták, hogy ennek tagja lehessen. (A tagsághoz végül Parragi György, a Magyar Nemzet későbbi főszerkesztője révén jutott.)

16 Dorosmait szívesen látták a körök és egyesületek. Részvételének szinte számtalan alkalmáról a korabeli lapok, saját feljegyzései, a lapok által közölt felolvasott írásai adnak hiteles képet. Mint a soproni Országos Széchenyi Társaság alapítója, maga is rendelkezett olyan potenciális szellemi presztízzsel, amely lehetőséget adott számára, hogy megforduljon más városokban, sőt budapesti meghívásoknak is eleget tegyen. Dorosmai müfajváltása sikeresnek bizonyult. Sopronban találta meg igazi hangját a tanítómese-, a fabulaírás területén. A költőből fabulaíróvá válásában nagy szerepe volt Vikár Bélának (a La Fontaine Irodalmi Társaság elnökének), aki nem csak felismerte, hogy Dorosmai fanyar humora, éles meglátásai, filozofikus hajlama révén kitűnő mestere lehet e műfajnak, hanem ösztönzést, biztatást is adott számára. Méltatói később valamennyien Aesopus, La Fontaine, Krülov és Fáy András utódjaként említik, aki képes volt hazai és európai vonatkozásban egyaránt a tanítómese olyan huszadik századi feltámasztására, amely révén kiemelkedő író-képviselője lett a műfajnak. E „Kis mesék", ahogyan a legtöbbször jelzi a felcím lapok tucatjaiban, sikert jelentettek számára. Alkotásai elsősorban Fáy András tanítómeséivel mutatnak rokonságot, azonban mégis sajátosan egyedi stílusúak, „dorosmaisak". Érdeme, hogy vállalta egy olyan műfaj feltámasztását, amelyet már aligalig műveltek, mert úgy vélte, mondanivalóját, a társadalmi környezetben tapasztalt személyes élményeit a legjobban így tudja visszaadni, s talán megértetni: egy társadalmilag, morálisan egyaránt elítélhető rend nem képes a humanista eszmék megvalósítására. Dorosmai humánuma pedig vitán felül álló: kötetei, egész élete bizonyítják ezt. Néhány, szociális kérdéssel foglalkozó írása: Gondolatok - A nyomorkérdéshez (Soproni Hírlap, 1930. márc. 6.) című cikkében azt követeli, a város állítson fel nyomorbizottságot. Egy szülői értekezletről (SH. 1930. márc. 23.), a gyermeknevelés kapcsán. Gondolatok - a nyomorról (SH. 1930. április 29.): ,M általános nyomor miatti elkeseredés sötét órája tizenkettőt mutat és mindjárt üti is. Most már tovább hallgatni bűn, a segítséget meg sem kísérelni: nemzetárulás . . . Ameddig nyomorgók vannak, ne legyenek fényűzők!" A lap május 8-i számában az állástalansággal, június 28-i számában a vasútról elmélkedve az autózás jövőjéről szól (ma látjuk, milyen reális következtetéssel): „Az autóforgalom feltétlenül megmarad, sőt, egészen bizonyosan még fejlődni is fog." S megírja véleményét a Frankenburg Körről is. (SH. 1932. augusztus 10.) 1933. május 6-án a La Fontaine Társaság budapesti Magyar estjén Dorosmai meséit Vikár Béla méltatta, amelyek ,/eltűnő tetszést váltottak ki." Ezen az esten többek között József Attila, Nagy Lajos és még néhány fiatal író, költő olvasta fel munkáját. x 7 Dorosmait tehát elismertség vette körül. Ekkor már csaknem kizárólag egyedül ő foglalkozott tanítómesék írásával. Előzően, ha nem is kortársa, de társa akadt a 20. századi magyar irodalomban: Bartóky József békéscsabai író.

18 Dorosmai tanítómese-írásainak első gyűjteménye Kis mesék nagyoknak címmel 1936-ban a La Fontaine Társaság kiadásában jelent meg, amelyhez Vikár Béla írt meleg hangú előszót. E kötet osztatlan sikert aratott. Az országos, a dunántúli, de különösen a soproni lapok számos ismertetéssel, dicsérő kritikával köszöntötték az írót és műve megjelenését. Egy országos lap így kezdi a könyv ismertetését: ,Az író Fáy