Veszprémi Történelmi Tár 1989. II.
Hadikrónika - Huszár János: Ejtőernyős krónika (1938–1941)
HADIKRÓNIKA 101 3. ábra. A földetérés gyakorlása a 14 m-es állványról. Az ezután megkezdődő kiképzésről a következőket tudjuk meg egy emlékezésből: ,Az újoncok kiképzéséhez most már módszeresebben fogjunk hozzá az eddigi tapasztalatok alapján. Célgimnasztikát dolgoztunk ki a lábak erősítésére^ Készítettünk 3-4-5 m magas állványokat, és ezekről gyakoroltattuk a leugrast vastagon teritett homokba. Készítettünk egy tízméteres állványt, hasonlót mint a gyer-mekhinták állványai. Erre húztuk fel a kötélhurokba ültetett embert. A kötél túlsó végén olyan ellensúly volt, ami az ejtőernyő süllyedési sebességére fékezte a lebocsátott embert. Az ernyő hintázó mozgását is meg lehetett itt szokni, ha az embert a felhúzáskor meghintáztattuk." 26 Ezt a szerkezetet tréfásan hol akasztófának, hol bitónak nevezték a katonák. Később még hármat állítottak mellé, egy nyolcmétereset, egy tizenkét és egy tizennégymétereset a fokozatosság biztosítására. Az ugrási előgyakorlatok közül ezeken az állványokon történő gyakorlatozásoknak volt a legnagyobb jelentősége, hiszen a földet érés bonyolult műveletét itt lehetett legjobban begyakorolni. A felkészítést szolgálta még a reggeli torna is, mely egyórás komoly gimnasztikát jelentett hosszú futásokkal és ugrásokkal vegyítve. A szertorna a napi foglalkozások anyagába volt beépítve. 2 7 Egy hónappal a Pápára érkezés után jelentős esemény következett be az alakulat életében. Bertalan Árpád századost, az egység parancsnokát, akit addig „kapitány úr"-nak szólítottak katonái, őrnaggyá léptették elő. Az eseményről a keret egyik tisztje így ír: „1939. november 1-én Bertalan Árpádot őrnaggyá léptették elé. Ezt az eseményt baráti körben ünnepeltük meg, hiszen barátok voltunk már mindannyian, és Bertalan is barátainak tekintett minket. Szerettük és tiszteltük parancsnokunkat. Szerettük, mert vidám, jó barát volt, és tiszteljük, mert előrelátó, eszes és gondoskodó parancsnok volt, aki nem tett különbséget ember és ember között." 2 * Hasonló szellemben nyilatkoznak a volt katonák is mindannyian. Szinte legendagyűjteményt lehetne összeállítani a róla szóló történetkékből, melyekből egy hivatásának élő, demokratikusan gondolkodó katonatiszt portréja bontakozik ki. Egy törzsőrmester a következőket mondta el róla: ,Jfem egy esetben voltam én éjszakai ügyeletes tiszthelyettesi szolgálatban, mikor jött Bertalan őrnagy úr zászlóaljügyeletes tiszti minőségben . . . Ha ő belépett az épületbe, a szolgálatosnak a helyéről fölkelni, jelenteni, tisztelegni tilos volt. Azt mondta: — Ezzel zavarjátok a legénység nyugalmát. Bement a legénységi szobába, villanyt nem gyújthatott senki... ö lehajolva ment az ágyak végénél, és amelyik legénynek, illetve katonának a lába a pokróc alól kint volt, azt gyönyörűen betakarta. így ment végig minden szobán . . . Később megtörtént a nagy baleset Veszprémben. Amikor én odaértem, Veszprémben az összes ejtőernyősöket sírva találtam." 29 Bertalan Árpád rendkívüli pedagógiai érzékkel rendelkezett. Erre szükség is volt, hiszen nem kis számban kerültek az alakulathoz bátor, de nehezen kezelhető emberek. Egy ilyen „nehéz fiú", akivel nem tudtak előző alakulatánál mit kezdeni, állandó összetűzései voltak a tisztekkel, évtizedek múlva is rajongással beszélt Bertalan Árpádról: ,JSfem szégyellt a katonái között aludni, nem szégyellt a katonái közé
