Veszprémi Történelmi Tár 1989. I.

Vita - Makkay János: Pannonia vagy Dácia?

VITA 79 Ám nem szükséges szószerint vennünk. [Az talán kiderült az eddigiekből, hogy amit kincsügyben eddig B-n kívül bárki is írt, azt В mindig szó szerint veszi!] Az aranyak Nagyszeben tágabb környékéről, az egykori Szeben megyéből vagy akár a távolabbi Szászföldről is erdélyi gyűjtők birtokába kerülhettek. . . . [Szinte sajnálja az olvasó, hogy В e távolabbi környékbe — legalábbis a Nagyszeben környéki arany melldísz: В 15. ábra, esetében — nem számítja bele Tiszaszőlőst is]. Nem hallgatható el, hogy ugyanaz a kéz, amely az RN 30, 1900 és az RN 3, 1902 tételeket kiegészítette, utólag az RN 55, 1896, 1—2 tételen szereplő hatvani aranylemezhez is odaírta: Nßeben." Ezt követően részletesen elemzi B, hogyan lehetne a hatvani csüngőbői nagyszebenit (Szeben megyeit, Szászföldit) alkotni. Ennek során még annak a Posta Bélának sem ad sok hitelt, akinek e két cikkében eddig mindig. Aki tudniillik a hatvani csüngőt „beszállította hivatalos kiküldetésben". Megkapja itt a magáét az államhivatal, a főjegyző is, akinek hitelességében és igazmondásában most В szintén nem hisz. Emlékeztetünk arra, hogy az ercsi csüngő esetében mennyire szó szerint és minden kritikán felül hitelesnek vette В a Magyar Királyi Főfémjelző Hivatal adatait (49—50). A főjegyző viszont В szerint téved, sőt lényegében hamisít. Hiszen ha B-nak igaza lenne a hatvani ügyben, azaz a hatvani csüngő valójában szintén nagyszebeni (etc.) származású lelet lenne, akkor a főjegyző hamis lelőhelyet adott meg Posta Bélának, és így félrevezette a Magyar Nemzeti Múzeumot, míg a Főfémjelző a színtiszta igazat állította! В végső következtetése szerint jóllehet, magát a hatvani leletet már nem veszíthetjük el, „Legfeljebb a közelebbi lelőhelyet, az Újtelepet." Azaz csak néhány további apró adat kell annak igazolására, hogy a hatvani csüngő - amelynek В szerint (53) sok tipológiai rokonsága van a másik két ,,Nßebeni" lelettel —, szintén ebből a nem mindennapi gazdagságú nagyszebeni (etc.)kincsből származik. В szerint az MNM régészeti leltárkönyveit felületesen és aggályoskodva vizsgáló kutatók a következő hibákat követték el: Patay nem vette figyelembe az utólagos bejegyzést, Fettich félreértett valamely nevet, nem szentelt az utólagos bejegyzésnek figyelmet, Makkay ugyan felfigyelt rá, de nem tudta elolvasni, így a Nagyszeben bejegyzést mindhárman figyelmen kívül hagyták, és ezzel döntő fontosságú adatoktól fosztották meg a kutatást. Sőt, az ismeretlenül maradt lelőhely találgatásokra is csábította őket. Remélem, В is egyetért velem abban, hogy vádjai nem mindennapi vádak egy tudományos cikkben, egy tekintélyes professzor tollából. Majdnem mindenki keményen megkapja itt a magáét, aki valaha is foglalkozott e hazában rézkori aranyakkal. Mint az alábbiakból rögvest kitűnik, nemcsak elegendő okom és jogom, hanem kötelességem volt kétségbe vonni e ceruzás-németes „Nßeben" bejegyzés B-féle olvasatát. Magam is megvizsgáltam az MNM eme bejegyzéseit. Kiderült, hogy B-nak alaposabb munkával módjában lett volna egy még sokkal nagyobb nagyszebeni „aranykincset" összetákolnia. Az 1894-1902. közötti évekre vonatkozó kötetekben ugyanis sok más aranytárgy is el van látva ugyanezzel az utólagos, ,/iémetes kéztől" származó bejegyzéssel. íme a listájuk: 11. 1894. Jákó, Szabolcs m., őskori aranykarperec. 79. 1894. Őskori arany spiráltekercs, Gyerk, Hont m. 40. 1895. 21. Aranylemez-diadém, vétel Lafranconi Enea hagyatékából. 57. 1896. Őskori arany karika pár, állítólag Nagy-Enyed. 124. 1897. Hajdú-Szoboszló, nyílt aranykarika. 62. 1898. Nyitott aranykarika, egy karperec. Magyar-Valkó. 68. 1899. Szívalakú aranycsüngő, Gyulafehérvár. 1. 1900. Aranykarperec, Székelyhíd. 119. 1901 .Őskori gyűrű, Békés m. 58. 1902. Aranykarperec bikafejekkel, vétel Widder Károlytól, Erdély. 98. 1902. Aranykarperec, HercegMárola [Hercegmárok], Baranya m. Hangsúlyozom, hogy ezek csak az 1894-1902. közötti leltárkönyvi ,,Nßeben" bejegyzések, és lehet, hogy 1894 előtt és 1902 után bejegyzett tárgyaknál is megtalálható hasonló utólagos megjegyzés. A megfejtés egyszerű: az aranytárgyak mellé valaki (feltehetően múzeumőr) 1902 után valamikor ceruzával beírta a megjegyzés rovatba, hogy ezek a nemesfém-darabok akkor a safeben (azaz a páncélszekrényben) voltak elhelyezve. Azok jártak el tehát helyesen, akik ezt a bejegyzést nem akarták mindenáron megfejteni, és természetesen azok voltak korrektek, akik szépen be is vallották, hogy nem tudták elolvasni. így tettem én is a 30. 1900. 1. tárgy esetében, ahol különösen rosszul olvasható ez a safeben megjegyzés. В viszont, aki a sikertelen olvasási kísérleteiket beismerő kollégáira a fenti megrovásait zúdította, ,,megfejtette" a rejtélyt. Nézzük röviden, hogy milyen csapdákba esett eközben bele: feltehetően az MNM leltárkönyveinek a fotómásolatait nézte meg a Középkori Osztályon, ahol az általa ,,vizsgált" három tárgy után bejegyzett safeben, azaz ,,nßeben" a rossz minőségű és kicsinyített másolaton alig olvasható. Feltételezte, hogy röviddel később történt a bejegyzés, amire semmiféle bizonyíték nincs. Megállapította, hogy a kéz németesen írt — ami önkéntelenül is azt a Hampel Józsefet indukálja (bár ezt В nem állítja!), akiről tudjuk, hogy naplóit hosszú ideig németül írta. A bejegyzés betűi egyébként egyáltalában nem németesek, hanem éppen а В által is „vizsgált" egyik esetben nagyon is szép „magyar" betűk, pl. az ,,f". Nem figyelt fel arra, hogy a bejegyzések első betűje semmiképpen sem nagy betű, ami elvárható lett volna akkor, ha — akár németes-kéz is — Nßebent, és nem nßebeni-t jegyez be. Feltételezte, hogy a bejegyzés rövidítés, ami nem áll. Sőt, hosszabbítás, hiszen a bejegyző nem azt írta, hogy széfben, hanem safeben, de mégis tudta, hogy a széf kiejtésű szóhoz a magyarban magashangú toldalékjárul. Ez tehát а В által megalkotott nagy nagyszebeni rézkori aranykincs igazi története. Természetes, hogy a safeben helyes olvasatával együtt értelmét veszti az a sok-sok elmélet is, amelyeket В — cikkének tézis-sorrendjét látva — már jó előre prekoncepcióval indított, és más kutatók munkásságának nem mindig emelkedett stílusú minősítésével fűszerezett. Teljességgel érvénytelenek tehát azon ötletei, amelyeket В a nagyszebeni rézkori aranyleletre támaszkodva a rézkori csüngők, korongok és más hasonló tárgyak kelet-kárpátmedencei, kelet-balkáni, etc. összefüggéseiről konstruált. Nem óhajtok itt most kitérni arra, hogy ezekben az ötletekben a ,JSIagyszeben "-teóriától eltekintve is akad néhány, amely nem felel meg a szakosodott kutatás mai színvonalának. В feltette a kérdést nekem (64, c.s. felül): ,,Kíváncsi lennék, mit tekint a kitűnő kutató a népmesék merészségét is felülmúló kalandos ötletnek, ha ezek lennének a földhözragadtak?" Válaszom egyszerű: ebben a pillanatban én В Nagyszeben "-teóriáját tartom aranykincs-ügy-