Veszprémi Történelmi Tár 1989. I.

Vita - Makkay János: Pannonia vagy Dácia?

VITA 77 bői én alkottam hunok korabeli vagy utáni gepida főnököt. Ezt a főnököt ugyanis maga В alkotta meg (B 95, с s.). Én — elfogadva В meghatározását, csak azt feltételeztem, hogy ez a főnök nem mojgrádi, hanem szőlősi szék-, illetve sírhelyü lehetett. В maga is belátja most, hogy ő volt az egyetlen ,,éceszgéber", sőt az is kiderül, hogy 1976 után még legalább hat évet várt, amíg mainzi kutatók pár soros véleménye után rájött, hogy tévedett. Van azonban ennek a beismerésnek egy aprócska szépséghibája. Mégpedig az, hogy német kivonata nem tartalmazza az önbeismerést, és ennek megfelelően а В 108, 2. jegyzetre a német kivonat nem utal. Mindez így a népvándorlás-kori kincsekben dúsgazdag és nyugati szak világi központ, Mainz szakemberei számára szóló híradás is lehet: hadd tudják ott úgy, hogy В már őelőttük is biztos volt a mojgrádi ún. népvándorlás kori kincs hamisítvány voltában. A teljesen korrekt eljárás az lett volna, ha В német kivonatában (B 111-113) ott lett volna 1969/70. telén íródott mondata is. Amely nemcsak az 1974 karácsonyára megjelent könyvében felejtődött benne valahogy, hanem ott található később megjelent idegen nyelvű kiadásaiban is, a német nyelvűben például a 28. oldalon: die Gépiden hatten Jhren Hauptsitz . . . wahrscheinlich auch weiterhin im eben genannten früheren Siedlungsgebiet (Grab von Érmihályfalva,Mojgrader Fund)", és 29. old.: „Fürstliche Residenzen sind . . . nur in . . . Mojgrad (im römischen Porolissum) und Apahida . . . bekannt" (Bona 1976). 31. В 61, с. d. 1-2. sorok: В nézetével szöges ellentétben Elek Menyhért állításait nem én vontam kétségbe, hanem törvényes osztrák, magyar, majd később ismét osztrák és végül magyar bíróságok, kitartóan, csaknem 25 éven át. Egyébként Elek Menyhért abban a vallomásában, amikor — először és utoljára — megjelent a bíróság előtt (és forrás is maradt róla), 1848. február 5-én az egri törvényszéken saját maga állította, hogy a szerinte csekélyke értékű kincsrészt „az azt találóktól becsentúli áron több alkalommal váltotta . . . magához". Ez egyébként tökéletesen bizonyítja Tariczky ama „Folklór"adatát is, hogy a tiszaszőlősi birtokosok 10—20 koronákért szedegették össze a kincs darabjait. Mivel pedig az Elek Menyhérthez került ún. Elek-kincsről a királyi ügyész írta le (sokszor!), hogy azt Elek Menyhért tőle, a vizsgáló ügyésztől erőszakkal vette el, ezek a becsentúli értéken megvett kincsrészek az ügyésztől elrabolt aranyakon túli aranyak. A bécsi rész tehát nem háromötöde az egésznek (mint В minden alap nélkül véli a 61. oldalon), hanem jóval kisebb része annak. A tudományos veszteség В nézetével szemben (61) igenis tragikus. Mivel pedig a második foraminosus aureus eredetileg abban a kincsrészben volt, amelyet Elek Menyhért a királyi ügyésztől erőszakkal elvett, és amely sem Bécsbe nem került, sem más gyűjteményben nem bukkant fel azóta, szükségszerű arra következtetni, hogy a kincsben igenis legalább két nagy csüngő, mellvért volt. Már ti. akkor, ha ez a foraminosus aureus valóban a mellvértet, azaz a nagy csüngőtípust jelenti. Lehet tehát, hogy két, sőt három „mellvért" együttes előfordulása ellent mond a rézkori kincsek „belső logikájának (B 61) — szerintem inkább В prekoncepcióinak — de pontosan megfelel a korabeli és későbbi, egyedüli források adatainak. (Az említett okmányokra és forrásokra Makkay, J.: The Tiszaszőlős treasure, documents). 32. В 98, с. d. В ex cathedra kijelentései nem felelnek meg a valóságnak, és az ilyesféle találgatások és gúnyolódások nem is valók egy tudományos célkitűzésű cikkbe. Tehát: nem sürgős segítséget, támogatást várva bocsájtottam Kiss Attila rendelkezésére az általam összegyűjtött, és akkoriban még sem B, sem Kiss, sem mások által nem ismert forrásokat Tiszaszőlősről. Egyszerűen annyi történt, hogy 1982-ben az MTA RI-ben munkahelyi vita volt A tiszaszőlősi kincs c. kéziratomról (amelyre egyébként В is kapott meghívót, de nem jött el). A kéziratot a meghívottak rendelkezésére bocsájtottuk. Az elmélet tehát nem a levegőben terjengett (B szavai!), hanem közszemlére volt téve és vitára volt bocsájtva egy komoly testület vitaülésén. Kiss Attila pedig nem előlegben és látatlanban (B szavai!) volt tájékozva az adatokról, hanem jelen volt a vitaülésen, és előzőleg elolvasta a kéziratomat. Deklarációt nem vártam sem tőle, sem mástól, az pedig már pusztán csak В fantáziája, hogy akár Kiss (nem létező), akár mások deklarációival „elégedetlen lennék", vagy lettem volna. Még ennél is valótlanabb és durvább állítás, ami В 100, с. d. 15-17. soraiban található. Ez szószerint így hangzik: ,,Makkay János ,Mojgrád = Tiszaszőlős' elméletét a nyugati szakvilág fontos központjában a mainzi Römisch-Germanisches Zentralmuseumban a Magyar Nemzeti Múzeum régésze Kiss Attila kísérelte meg elfogadtatni, — mindenesetre előbb (1982), mielőtt maga az elmélet megalkotója kirukkolt volna vele." A fenti munkahelyi vita 1982 elején volt, Kiss Attila tehát nem előttem rukkolt ki. Nem óhajtok Kiss Attila nevében nyilatkozni, de annyit le kell szögeznem, hogy В eme megnyilvánulásai a valós tényeket semmibe vevő, egy kutató hitelét súlyosan sértő, és semmiképpen sem tudományos célzatú munkába való, alaptalan feltevések. Arról már nem is beszélve, hogy B-nak nyilván módjában lett volna 1987 szeptemberében megjelent pamfletjébe bevezetni, hogy az ActaArchHung 1987. április 2-án megjelent 38., 1986. kötetében Kiss Attila a 117. oldalon viszszavonta (végeredményben általa nyomtatásban sohasem közölt) elgondolását. Röviden összefoglalva, Kiss Attila éppen olyan keretek között használgatta tiszaszőlősi adataimat, ahogyan itt В a „billikom" fényképét. Vágjam most fejéhez, hogy előttem ,kirukkolt vele"?! Remélem, В is úgy látja, hogy a kollégák közötti információ-csere korrekt formái nagyon is lehetővé teszik, sőt egyenesen igénylik az ilyesfajta együttműködéseket, pl. billikom-fényképek vagy más adatok minden további hátsó gondolat nélküli rendelkezésre bocsájtását. Avagy amikor átadtam B-nak közlésre a billikom fényképét, vártam én tőle kedvező „deklarációt"? Nem tudom, В hogyan készíti elő tudományos munkái fogadtatását, én azonban azt az utat, amelyet itt számomra mintegy kijelöl, nem szoktam követni. 33. В 99, с. s. 4-7. sorok: a „mojgrádi" kincs rézkori és népvándorlás kori tárgyai között van egy fontos különbség, amelyet itt В elbagatellizál. Ez pedig az, hogy az őskorinak tartott vagy tartható tárgyak esetében (az egyetlen kalapácsocska és egy-két karika kivételével) egyelőre sehol sem merült fel a hamisítás lehetősége. Én természetesen szeretném eredetiben is kézbe venni ezeket az aranyakat, de ezt egyenesen meg kell követelni azoktól, akik a darabok, a népvándorlás kori tárgyak hamisítvány-voltában ma már biztosak. 34. В 59—60, átmenő sorok: В téved, a tiszaszőlősi gyöngyökre vonatkozó lelőhely-adatok (tehát hogy az aszóparti felfedezésből valók) nem az MNM Régiségtárának a Naplójában szerepelnek. В kétségtelen jelét adja itt annak, hogy az általa is nagyra becsült Ham pel Józsefnek (B 56) nem minden művét ismeri alaposan. Hampeltől tudom ugyanis, hogy mind a tiszafüredi, mind a nagyváradi (előre jelzem B-nak, hogy nem tévedés, nagyváradi), mind a budapesti múzeumban levő gyöngyök az 1839-es fel-