Veszprémi Történelmi Tár 1989. I.

Évforduló - Terray Barnabás: Veszprém megyi utódvédharcok a pákozdi csata előtt 1848-ban

ÉVFORDULÓ 97 szükségünk volt; hanem azzal bőszültük meg magunkat, hogy őket semmivel sem zaklattuk; tűrtük az éhséget, szomjat, és minden nyomort, napi parancs köröztetett, mutassuk e szánandó népnek, hogy a magyar nemzet őket nem tekinti ellenségnek; hanem félrevezetett eszköznek. E közben hozzám vetődött szolgám, hogy nem parancsolok e valamit, hát vétettem vele kenyeret, sül tet vacsorához és egy meszely bort, és elhozattam a köpenyemet. Este 7 órakor kapom a páran csőt, hogy szakaszommal fél 8 órakor a legszélsőb őrállomásra Enying felé a „Hódos" — erdő alatt foglaljak állást, - a térképen kijelölt, — az erdő keleti, nyugati és északi csúcsainál; tehát három kiállítandó őr, és a legnagyobb éberség, személyes felelősségedre; igen ám! de éppen egy negyed órával előzőleg újból előtérbe lépett kolikám, oly mérvben, hogy majd kénytelen voltam hangosan feljajdulni, a mint elpanaszlom iszonyú fájdalmamat Pokorny Ede barátomnak, arra halad egyik orvosunk, kivel Ede jó barátságban volt „éppen apropos barátom itt Busbak hadnagy ur nagy kolika bántalmakban szenved, adjál neki valami sikeres mentő szert; mert előőrsül kirendelve", belenyúl a zsebjébe, kivesz egy dobozkát, a melyből késhegynyi fehér port szór kártyára: ,,nyelje ezt és kimehet bátran!" — Összeszedtem embereimet, és rendeltetésem helyére mentem, oda érve embereimnek kimutattam a szakasz telepét, az őröket kiállitottam, kitanítván őket, hogy ne vegyék tréfának a dolgot, ellenség előtt hadilábon állunk, éberen őrködjenek távol és közelben figyelve, s ha valami fegyver csillogást, vagy nagy porfelleget észlelnek, lódobogást hallanak, azt azonnal halkan jelezzék, a ki helyét elhagy a a legszigorúbb büntetést vonja maga ellen. Az altisztet magamhoz hivattam, beosztottam az őrök felváltását óránként, éjfélig egyik legyen ébren, éjfélután a másik; különben egészen csendesek legyenek. A tábori jelszó „Mars" ezt közöltem. Alig végezhettem e teendőket, az orvosszer megtette hatását és én egyszerre olyan jól éreztem magamat, egészséges lettem mint a makk, leheveredtem a köpenyemre és jó étvággyal fogyasztottam el a magammal hozott kenyeret húst és megittam meszely boromat, nagy örömemben aztán szivarra gyújtottam, álmos lettem; de elaludni nem akartam, ugy gugorogtam egész éjjel, — ügyeltem a tizedesek ébren vannak e? teljesitik e kötelmeiket; még az őr állásokra is elnéztem meggyőződni, ott vannak e, ébren vannak e? Ugy éjféltáj után 3 óra tájt Filó János tizedesem elkiáltja magát álj! ki vagy? fölugrottam, no mi baj? nézz csak arra kelet felé rao zog valaki erre felé és daczára a megszóllittatásnak felénk tart nem kell bántani, hadd jöjjön közelebb, és az jött egészen közel; hát egy megnyergelt huszárló, Filó hozzá ment és szépen megállt és hagyta magát elfogni, oda vezette hozzám, — ki tudja nem volt e valami rövid összetűzés valahol a háttérben, és egy huszárunk lett áldozata majd megtudjuk, a lovat egy fához köttetem, azzal leheveredtem, — ugy 5 óra után vágtatva jön Németh Jóska adjutáns „Az Istenért! szedd össze embereidet és jöjj gyorsan utánnunk; mert Jellasits alig félórányi távolságban, mindjárt itt lesz, én már egy órányi távolságból nyargaltam vissza, midőn Szakai százados jelenti, hogy téged őrségen feledtek" — gyönyörű dolog! hát hova merre tartsunk, merre s hol van a tábor? Polgárdin megállunk oda siess! azzal elnyargalt. 25 kén sietve felkészülénk, torony irányba gyors lépéssel hatoltunk előre, a mint Lepsényen tul emelkedésnek mentünk visszatekintve óriási port láttam; mely alig volt ágyúlövés távolság utánnunk, mi sors vár ránk, csak néhány percznyi további késéssel igazán csinos kis feledékenység, mintha ezt a feladatot nemis vennék komolyan, az estve midőn szakaszommal az előőrségre vonultam, Gujon őrnagy előtt menve üdvözlést vezényeltem „wohin h Lieutenant? auf forspont Herr Major, Sind sie nur gut wachsam!" egy órai erőltetett gyorsmenettel értünk Polgárdira, ott csata készletben állt az egész sereg, maga a falu hosszan két part közöt nyúlik, ugy hogy csak a templom torony csúcsa látczik ki távolból, az ágyuk a parton vicsorították fogaikat Jellasits barátságos fogadtatásra, ott álltunk reggeli 8 óráig; hanem a kamarilla hős nem jött, — mi azután kényelmesentováb mozdultunk Botyán Csikvár felé, délre Székesfehérváron állapodtunk meg, itt e városon kivül a sóstóhoz közel telepedénk le, itt jó dolgunk volt, élelmezésünk kényelmes, éppen javában folyt a szüret, volt jó szőlő meg édes must sült gesztenyével, — megebédeltünk, aztán heverésztünk, — gyönyörű meleg napos idő volt. — Vacsora után még soká beszélgettünk, egy hét óta első jó éjelem, sohasem eludtam mélyebben párnák között, mint itt a puszta földön, — reggel 5 órakor ébresztőt doboltak, emberem eljött, hozott tiszta csizmát, kitisztogatta ruháimat, és hozott friss vizet. 26: Hat órakor készen voltam, fel alá mozogtam hol egy, hol más ismerővel találkoztam, ma Jeszenszky Pistával hosszan okoskodánk együtt, azután hozzánk jött Pokorny Ede, majd Szakái Elek és Horváth Pál az őrnagy, szemükre lobbantottam a velem tegnap elkövetett „remek csint" — nem tudom ki volt oka, hogy megköszönjem az ilyenféle csiklandós játékért a gondoskodást engem szakaszommal együtt csakúgy könyelmüen Jellasich ölelő karjaiba juttatni ... Nagy mulasztás történt mondja az őrnagy, a miről még leendő szó, de azt megnem történté már nem tehetjük, hanem azért kezeskedem hogy hasonló eset az én parancsnokságom alatt nem fog történni, — Beszéd tárgyát képezte, hogy mikor lefelé jött a mi dandárunk Csikvár és Szabadbattyánon Ivánka Imre őrnagy két közemberünket bakba kötve akasztatta a uczán végig nyúló kerítést képező karfákra, mikor leoldották őket szintén megkékülve voltak, az általuk elkövetett kihágás, hogy a kiindulásnál nem voltak pontosan nem volt tárgya ilyen spártai vasvesszőjü kegyetlen kinzó megtorlásnak, zúgolódott mindenki, — Ivánka valódi basa volt az igaz; hanem ő maga magának sem engedett kényelmet, szigorú következetességgel, tántoríthatatlan kitartással állott helyt, míg sok más kényes uracs mindenféle czimü betegségben a korházban bujdoklott, ő sohasem hiánzott, ott volt éjei és nappal a táborban, rendezett, igazgatott, oktatott, parancsolt, vezényleti ritka az olyan rendszerető férfiú, aki olyan szigorúan tölti be faladatát hivatását, mint itt tanultam megismerni a két főtisztet Guyon és Ivánka őrnagyokat, az alsób fokozatban a mi IV századunkban Pokorny Ede és Jeszenszky István barátaimat. Reggeli 9 órától délig fegyver gyakorlatunk volt, örvendetesen haladnak embereink a mindennemű fegyverfogásban, leginkáb kedvelik a szurony rohamot és négy szeg várat, jó egészséges harczos fiuk válnak belőlük, valószínűen leend legközelebb alkalmunk az első próbát letenni. Kifutkostuk magunkat jó étvágyai ültünk körben a földben kiásott kerek asztalunkat örvendező pázsitos lóczán és fogyasztottuk a ma igazán ízléses pompás úrias ebédünket, jó fehérvári borotskával dűlt is a végtelen tréfás ötlet, — ott volt köztünk az a betsületes orvos a ki engem 10 napon át kinzó csikarásaimtól egy késhegynyi fehér porotskával 10 perez alatt meggyógyított... orvos úrért emelem poharamat, adja a gondviselés, hogy sohasem legyen reá szükségünk! és ha mégis, legyen tudománya mint nálam mindenható, éljen!