Veszprémi Történelmi Tár 1989. I.

Tanulmányok - V. Fodor Zsuzsa: A Veszprémi Ipartestület története (1892–1900) II. rész

TANULMÁNYOK 12. ábra. Dr. Óvári Ferenc országgyűlési képviselő, az Ipartestület volt ügyésze született még arról is, hogy a Budapestről kapott Kossuth képet a testület megtartja magának, s hajlandó érte 6 korona 80 fillért fizetni, mivel a nagy politikus szellemének ápolása a tagok fontos cselekedetei közé tartozott. A ház-vétel ügye az április 29-én megtartott közgyűlésen vált véglegessé, mert konkretizálhatóvá vált az erre vonatkozó korábbi szándék. A közgyűlés kimondta, hogy a dr. Óvári Ferenc tulajdonában levő, a Fő-téren álló ún. Zsoldos-féle házat az Ipartestület részére megvásárolja, s a házban lakók, vagy az újabb bérlők május l-jétől kezdődően már a testületnek fizetik a bérleti díjat. A házért — amely jó állapotú volt, mellékhelyiségek (raktárak, istálló) és kert is tartozott hozzá — 20 000 forintot kellett fizetni, amely össszegből 5000 forintot, a testület összes készpénz vagyonát foglalóul helyezték letétbe. A fennmaradó tartozást a ház bérleti díjaiból és az időközben befolyó jövedelmekből kívánták fedezni. A bérlők közül Hajek Ede cukrász és Oblatt Rudolf hentes- és mészáros neve említendő, mivel ismert, hogy az előbbi a cukrászda helyiségeiért 1000, az utóbbi a mészárszékért, a mellette levő kamráért és a jégveremért 850 korona évi bérleti díjat fizetett. Az új ipartestületi ház kezelésére — amelyet a veszprémi 272. sz. telekjegyzőkönyvben az 1—2 sorszám alatt tehermentesen kebeleztek be — május 5-én Súly László és Weisz Jakab elöljárósági tagok személyében házgondnokokat választottak, akik a házban lakók körül előforduló ügyesbajos dolgok, továbbá a fellépő javítások elintézését vállalták magukra. A házvétel miatt a testületnek még átgondoltabb pénzügyi lépések megtételére volt szüksége, ezért indítványozták, hogy a „testület keretein kívül álló, képesítéshez nem kötött iparosok, mint csapó, molnár, üveges, vendéglős, kertész, tarisznyás, stb., tekintve azt, hogy az ipartestületnek most minden krajcárra szüksége van, ... 1 forint beiratási díj mellett a fenti iparosok a testület tagjai sorába felvétessenek."

109 Takarékossági okokra hivatkozva álltak el a tótkomlósi, a battonyai, és a bajai ipartestület saját házvételre irányuló segélykérelmétől, s nem fizettek elő a Szegeden, illetve Budapesten megjelenő tanoncok lapjára sem. Egyebek között pénzmegtakarítási szándékkal vetődött fel az elöljáróság 1900. december Íjén tartott ülésén az utasszálló bezárásának gondolata is, miután a bérlő vendéglős évi 24 forintos bérleti díját is kevésnek találták az elvárt 40 forinttal szemben. összefoglalás Az ország gazdasági és társadalmi, szerkezetének vizsgálata a 19. század utolsó évtizedére vonatkozóan további jelentős átalakulást mutat. 1890 és 1900 között az ország lakossága 1 770 768 fővel, azaz 10% kai szaporodott. A foglalkozási adatokból is kitűnik, hogy a nyomasztó agrárjelleg ez idő alatt csökkent, s az ipari fejlődés figyelemreméltó növekedésnek indult. A fejlődés zöme e tíz esztendő alatt még a közép- és kisiparra esett. A kisiparban alkalmazott munkáslétszám 1890-ben 280 000 főre tehető, de ez 1900-ra már 334 000 főre emelkedett. A kisipari vállalatok száma is jelentősen nőtt, hiszen 352 000 helyett (1890) a századforduló évében már 426 090 vállalat működött.

110 A kapitalizálódás mértékét mutatja, hogy a tárgyalt időszakban az önálló iparosok száma 2,1%-kal, a náluk foglalkoztatott segédszemélyzet 48,16%-kal növekedett. Az önálló iparosok közül azonban segéd nélkül dolgozott 63,8% 1 segéddel 18,8% 2 segéddel 8,3% 3-5 segéddel 6,5% 6-10 segéddel 1,5% 11-20 segéddel 0,6% és 20-nál többel 0,5%

11 r A közép- és kisipar erőteljes térhódítása tágabb értelemben azzal a körülménnyel magyarázható, hogy a kapitalizmus nagyobb ívű kibontakozása Magyarországon viszonylag később történt, s ez számos folyamatot időben eltolva, egymáshoz való viszonyukban és formájukban torzultan idézett elő. Közelebbi okait abban kereshetjük, hogy egyfelől néhány iparágban az osztrák nagyipar versenye miatt a kisárutermelés konzerválódott, másfelől a városok kialakulásával kibontakozott a városi kézmű — főleg szolgáltatóipar.

112 Mindezekkel szorosan összefüggött a nagyipari fejlődés viszonylag kései felgyorsulása, ami további időt engedett a kisipar boldogulásának. Ha a mesterségeket nézzük, a nagyipar- és nagykereskedelem egyértelműen kiszorító hatása a kötő-és fonóiparban, a fazekas-, esztergályos-, fésűs-, kalapos-, varga-, szappanos-, szitatkötő-, kötélverő-, puskaműves- és órás mesterségeknél tapasztalható. Helyi, részbeni módosulások természetesen fennállhatnak, a felsorolás az országos átlagra vonatkozik. A nagyipar- és nagykereskedelem lényeges átalakító hatása a lakatos, kovács, bádogos, kádár, könyvkötő, asztalos, cipész és szabómesterségekben jelentkezik erőteljesen. Közöttük kedvezményezett szakmának tekinthető pl. a cipész és a szabómesterség, mivel űzőik a közvetlen személyi igényeknek megfelelően egyénre szabott szolgáltatásokat is gyakran végeztek. Az építőmesterségek valamennyi ága — kőműves, kőfaragó, cserepes, ács, kútcsináló — tartósan a kisipari szakmák jellemzője, s az élelmezési iparok —, pék, cukrász, mészáros, hentes — is ide kapcsolhatók.

113 Ami konkrétan Veszprémet illeti, 1900-ban a város 14 114 főnyi lakosságából 2155 keresőt és 2604 eltartottat soroltak az iparral foglalkozók közé.

114 Az önálló iparűzők száma 776 fő volt, ebből 592 férfi és 184 nő. Emellett 823 segédmunkást és 304 tanoncot írtak öszsze. A vállalatok közül segéd nélkül 500, 1 segéddel 140, 2 segéddel 96, 3-5 segéddel 90, 6-10 segéddel 23, 11-20 segéddel 11 működött, 20-nál több segédet foglalkoztató vállalatot nem regisztráltak még akkor. A szakmák megoszlása ipari főcsoportok szerint : Vas-és fémipar: kovács 37 fő lakatos 42 fő egyéb 38 fő Gépgyártás: 47 fő Kő-föld- agyag- és üvegipar: téglagyártás 14 fő fazekasipar 31 fő egyéb 16 fő