S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum közleményei 29. (Veszprém, 2019)
Ócsai Éva: Lokális történet és népiesség a Balaton térségében két későromantikus elbeszélő költeményben
ÓCSAI ÉVA LOKÁLIS TÖRTÉNET ÉS NÉPIESSÉG A BALATON TÉRSÉGÉBEN KÉT KÉSŐROMANTIKUS ELBESZÉLŐ KÖLTEMÉNYBEN (Csizmadia Károly: Bujdosó magyarok, Ősök nyoma) Bevezetés 1905-ben megjelent a balatonkenesei származású műkedvelő költő, Csizmadia Károly (1878- 1934) kötete a veszprémi Pósa Endre könyvnyomdájában, amely a Bujdosó magyarok és az Ősök nyoma című elbeszélő költeményeket tartalmazta. A századfordulón kiadott, mára szinte teljesen elfeledett, közel 300 oldalas kötet négysoros versszakokra tagolt írásai még a romantika, a népiesség és a couleur locale jegyében keletkeztek. A romantika eszközeit felhasználó történeteket a török korba és Rákóczi Ferenc korába helyezte a szerző, a színhely pedig a falvakat, tanyákat és a természeti környezetet felölelő Balaton vidéke volt. A szövegek történeti magját egyrészt Balatonfíizfő középkori eredetű temploma adja, amely Máma településén állt, másrészt a Balatonkenesei partfalba vájt számtalan barlanglakás képezi, amelyeket a törökök elől menekülő helyi lakosok alakítottak ki menedékként, harmadrészt pedig az Akarattya pusztán állt, háromszáz éves szilfa hitelesíti a történeteket, amelyhez a helyi mondák szerint Rákóczi Ferenc a lovát kötötte. A századfordulón publikált kötet a későromantika írásai közé tartozik, és illeszkedik a legfőbb kulturális intézmények által támogatott epigon, „népnemzeti” irodalmi törekvések közé. Habár a századelőn már megjelent az irodalomban a „népnemzeti” kánonnal és a hivatalos ideológiával szembenálló „második magyar reformnemzedék”, akik új és modern poétikai szemléletmódot érvényesítettek egyebek mellett a Huszadik Század (1900-1919), majd később a Nyugat (1908-1941) hasábjain, az ország fennállásának ezeréves évfordulóját követően a nemzeti múlt dicsősége továbbra is arra ösztönözte a szerzők egy részét, hogy feldolgozzák a magyar történelmi múlt, a nemzeti pesszimizmus és a magyar identitás témáit.1 Ugyanakkor Csizmadia Károly versben elbeszélt tragikus történetei a romantika irodalmának kedvelt poétikai, műfaji és elbeszélői eszközeit is felhasználják, amelyek részben a népköltészetből, a népi kultúrából, részben a népies műköltészetből ismertek, ezért folklorisztikai szempontból értékes összefüggések tárhatók fel a szövegek műfaji és tematikus előzményeinek, valamint az írások szövegszervező elveinek a vizsgálata során, hiszen a népi narratívum megjeleníti a történeteket felhasználó emberek csoportját, a népi közösségeket is. Couleur locale, romantika és historizmus A kötetről Vajkai Aurél néprajzkutatónak, aki könyvet írt a Balaton-mellékről,2 1967-ben megjelent egy írása a Napló című lapban „Egy elfelejtett balatoni parasztköltő” címmel, amelyben kiemeli, hogy Csizmadia Károly bonyolult felépítésű verses elbeszélésében elsősorban a „kenesei tájról, az omladozó löszfalról, a szőlődombokról” van szó, „melyeknek helynevei ma is megőrizték az egykori elpusztult falvak emlékét: Máma, Sándor, Csitten”. Hozzáteszi, hogy a szerző „sugárzó meleg szeretettel’ ír a Balatonról, és hangsúlyozza a történet ornitológiái vonatkozású sorainak a jelentőségét is, bár hozzáfűzi, hogy a szöveg „verssorai döcögősek”, s a szerző „kissé túlterjengösen illetve „bonyolultan ’ alakítja a történetet.3 1VERES-KAPPANYOS 2001. 2VAJKAI 1964,1-243. 3VAJKAI 1967, 16. 325
