S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)

Bevezető

BEVEZETŐ Tisztelt Olvasó! 2013- ban - a Veszprém Megyei Múzeumok Köz­leményei 27. kötetének megjelenése kapcsán - em­lékeztünk meg a sorozat alapításának 50. évfordu­lójáról. A sorozat első kötete 1963-ban került ki a nyomdából. Az elmúlt öt évtized alatt számos, a veszprémi vagy más múzeumban, kutatóintézetben, Akadémián dolgozó kiváló kolléga, kutató tanulmá­nya jelenhetett meg a hasábjain. Elhivatott szakem­berek sora szerkesztette a köteteket. Az évek során hol több, hol kevesebb anyagi ráfordítással, kezdet­ben évenként, később általában kétévenkét új ta­nulmánykötettel jelentkezett a múzeum. Talán nem elfogultság a részünkről, ha a Közleményeket, első­sorban a vidéki múzeumok hasonló kiadványaival összevetve, az egyik legtartalmasabb, magas tudo­mányos szintet közvetítő kiadványként tarthatjuk számon. Küldetése szerint elsősorban a helytörté­neti — pontosabban ennek igen tágan értelmezett fogalomkörébe tartozó kutatási — eredmények köz­lésére törekedett. Ezen belül a régészet, a történelem, a néprajztudomány és más szakterületek képviselői tették közzé tudományos eredményeiket. 2014- ben egy régi-új kiadvánnyal jelentkezik a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum. Régi abban az értelemben, hogy a tanulmányok befogadásának, közzétételének elbírálásakor az alapításkor vállalt küldetés, cél a továbbiakban is meghatározó lesz. Új abban az értelemben, hogy a soron következő kö­tet, a 28. számú, amelyet a kedves Olvasó a kezében tart, új néven — Laczkó Dezső Múzeum Közlemé­nyei (LDMK) — fog megjelenni. Ennek oka talán sokak számára közismert: 2013. január 1-jétől a korábbi megyei múzeumi szervezet országosan is megszűnt. A megyei múzeumok új fenntartóhoz kerültek. Jelen esetben Veszprém megyei jogú vá­ros lett a múzeumunk fenntartója. Megváltozott a múzeum neve is. 2013 óta Laczkó Dezső Múzeum néven folytatja tevékenységét, ugyanakkor műkö­désében a megyei hatókört, az ezzel járó feladatok ellátását a továbbiakban is megtartotta. E változások ellenére a múzeum, az ott dolgozó munkatársak te­vékenysége továbbra is a legmagasabb elvárásoknak igyekszik megfelelni. Az elvégzett vagy folyamatban levő munkájukról többek közt e kötet hasábjain szá­molhatnak be. Éppen ezért nagy szeretettel ajánlom figyelmükbe ezt a régi-új kötetet, amely - megőrizve az elődök célkitűzéseit - továbbra is egy-egy szakterület jeles kutatójának tollából a helyi, Veszprém városi, Vesz­prém megyei kutatások eredményeit igyekszik köz­zétenni. A kötet minden szerzője nevében kívánok Önök­nek kellemes, tartalmas időtöltést. Veszprém, 2014. augusztus 23. A kötet szerkesztője 7

Next

/
Thumbnails
Contents