S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Molnár Jenő: Adalékok a szovjet csapatkivonás és a veszprémi volt szovjet laktanya történetéhez
Gorbacsov - között a szovjet csapatok teljes kivonásáról. A tárgyaláson elhangzottakat nem hozták nyilvánosságra, hogy a magyarországi csapatkivonás köztudottá válásával ne gyengüljenek Szovjetunió pozíciói az USA-val folytatott fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon.7 1989 decemberében az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága ülésén Sebők János tábornok előterjesztette a szovjet csapatok kivonásának kérelmét 1990 év végéig. 1990. január 5-én a Külügyi Bizottsággal egyeztetve 1991. június 30-át határozták meg a csapatkivonás végső dátumának. A parlament felkérte a kormányt, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat a szovjet féllel.8 1990. januártól vette kezdetét a csapatkivonások szakmai előkészítése a Bécsben rendezett külügyminiszteri találkozón. Majd 1990. január 16-19. között 35 ország vezérkari főnökeinek megbeszélésén folytatódtak a bizalom- és biztonságerősítési konferencián a haderő-csökkentési tárgyalások. A magyar delegációt Somogyi Ferenc akkori külügyminiszteri államtitkár vezette, a Honvédelmi Minisztériumot Borsits László altábornagy képviselte, gazdasági részről pedig az Országos Tervhivatal, Karácsony Imre mérnök vezérőrnagy főcsoport főnök szerepelt konzultánsként.9 1990. január második felében és februárban többlépcsős tárgyalások folytak a szovjet féllel. Szovjet részről Ivan Aboimov nagykövet delegációvezető, a szovjet fegyveres erők részéről Omelicsev vezérezredes, a vezérkari főnök helyettese, valamint a DHCS parancsnoka, Mattvei Burlakov vezérezredes vettek részt.10 Az első tárgyalások a diszlokációról szóltak; a magyar fél kérte a szovjet felet a helyőrségek felfedésére a csapatkivonás előkészítéséhez és a csapatkivonás megtervezéséhez. Az utolsó tárgyalási szakaszban már csak a haderők képviselői vettek részt, ahol megegyeztek abban, hány katonavonatot kell átvenni Záhonynál, valamint a gazdasági kérdések rendezése is felmerült. A magyar fél célja a napi négy katonavonat elindí7 Uo. 8 Uo. 9 Uo. 10 Uo. tása és a nullszaldós elszámolás kieszközlése volt. 11 A tárgyalások végső szakaszában, tekintettel az 1990-es áprilisi választásokra, már az ellenzéki pártok képviselői is részt vettek.11 12 A Moszkvában aláírt egyezményt13 Mátyásföldön készítették elő, a magyar és a szovjet felek között meghatározásra került a kivonás ütemezése. 1990. március 9-én Somogyi Ferenc és Ivan Aboimov parafába a szerződést és az ütemtervet, Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter pedig 1990. március 10-én írta alá (2. ábra). Első ütemben az atomfej hordozására alkalmas eszközöket, a második ütemben az esztergomi harckocsi hadosztályt, a fehérvári gépesített lövész hadosztályt, majd a kecskemétit vonták ki. A légvédelem és a légierő párhuzamosan vonult ki, az utolsó ütemben a biztosítók távoztak és az anyagi készleteket is elszállították. Ez mindösszesen 211 különböző szervezeti egységet jelentett, mintegy 100 ezer főt és több mint 27 ezer különböző fegyverzeti és technikai eszközt .14 Az elszámolás Az elszámolás 1992 novemberében zárult le. Mindkét félnek voltak egymás felé követelései. A szovjet alakulatok által használt objektumok vagy már meglévő épületek, vagy a szovjetek megbízásából és igényeik szerint a magyar fél által épített és a magyarországi szabványoknak megfelelőek, vagy olyan létesítmények voltak, amelyeket a szovjet katonaság engedély nélkül, nem a magyar szabványoknak megfelelően hozott létre. A tárgyalások során az utóbbi kategóriába tartozó objektumok, létesítmények elbontását és elszállítását követelte a magyar fél. Ehhez társultak az okozott környezeti károk. A szovjet fél anyagi hozzájárulásával épült létesítményekért pedig a szovjet állam kért jóvátételt. 11 Uo. 12 Uo. 13 Egyezmény a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között a Magyar Köztársaság területén ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok kivonásáról 97/1990. V.29. MT rendelet. 14 Borsits László nyugállományú vezérkari főnök, helyettes államtitkár, vezérezredes visszaemlékezése, 2011. 595
