S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Mészáros Veronika: Újabb adalékok a városlődi Noé ház történetéhez
A konyhában található kemencében sütötték a kenyeret. Városlődön két pék is működött, ők vállaltak sütést. Ezek után íresik Mária otthon megdagasztotta a kenyértésztát, amelyet aztán elvitt a pékhez kisüttetni. Az íresik család a ház kisszobáját lakta. Az ajtó mögött mindjárt és a sarokban is egy-egy szekrény állt, az ajtótól jobb oldalra pedig egy rakott sparhelt. Az ajtótól jobb oldalra eső faltól kifele helyezték el a 2 ágyat, amelyek előtt egy heverő, egy sezlon állt. A lányok aludtak itt, a szülők és a fiú az összetolt ágyban. Az ajtóval szemközti falon két ablak volt, alattuk kapott helyet az asztal, székekkel. A padló földes volt. A Steinböck család 1957-58 körül a földes szobát műanyag padlóval, linóleummal borította, hogy könnyebben takarítható legyen. Megnőtt lányaikhoz udvarlók kezdtek járni, kénytelenek voltak kicsit csinosítani a lakást (6. ábra). Ekkor osztották meg a konyhát is; egy válaszfal felépítésével két külön bejáratú lakás keletkezett. Ekkor bontották el a kemencét, s a helyén két kicsi kamrát alakítottak ki, az egyik egyben padlásfeljáró is volt. A felújításhoz a villany bevezetése is hozzátartozott. A vizet csak 1971-ben vezették be, és akkor is csak az udvarba. A családok meglehetősen szűkösen éltek egymás mellett, a ház, az udvar, a föld, a pince, a gazdasági épületek megosztása rengeteg nehézséget jelentett. A hosszú szalagtelken az udvart három részre osztották. Mindegyik családnak volt valamennyi baromfija és néhány disznója is, de túl sok nem, hiszen a gabonát megtermelni nem tudták. (Gabonához úgy tudtak jutni, hogy napszámba mentek aratni, ebbe a munkába már a 10-12 éves lánygyerekeket is be lehetett vonni.) Az udvaron így három hidas volt, ezekben alul a disznókat, a felső részben a tyúkokat tartották. Érdekes, hogy mindhárom asszony nevelt kotlóst, amelyek szabadon nevelgették a csibéiket (mert az udvart a felső részben álló keresztcsűr miatt nem lehetett keresztben elkeríteni) és minden este mindegyik hazatalált a csibéivel. A tyúkok azt is tudták, hova kell nekik tojni, nem tojtak a másik fészkébe. „Nagyon érdekes dolog, de ez így volt.” Az udvar maga földes volt, nagy szégyennek számított, ha akár néhány fűcsomó is megmaradt rajta, hiszen az állatoknak minden zöldre szükségük volt. „Azt tartották, ha valakinek fű maradt az udvarán, hogy lusta ember.” A keresztcsűrben két istálló és két pajta volt, amelyeket a Noé és az íresik család használt, ők teheneket is tartottak. Az udvarban kút nem volt, a szomszédba vagy az utcára jártak vízért. A kútásás magas költségei miatt nem minden telken építettek kutat, legelőször a minden településen megtalálható falukutak jöttek létre. A közös kutak településrészekre vagy utcákra voltak jellemzőek.13 A kúthasználatért különböző juttatások jártak a tulajdonosnak - a használók közösen tisztították a kutat, a felújítás költségeit együtt állták, és egyéb természetbeni juttatás formájában járultak hozzá a kút használatához. Az első házrész alatt található ma is a boltíves pince, amelyet szintén közösen használtak. Deszkákkal voltak a családok részei egymástól elválasztva, mindenki a saját részét gondozta, használta. Zöldséget, krumplit, káposztát, takarmányrépát tároltak benne. A pince lépcsőjén pedig dézsás virágokat, leandereket, rozmaringot, muskátlit állítgattak az asszonyok télre. A mindennapok legnehezebb része a mosás, a mosakodás volt. Fateknőbe, majd lavórba állva tisztálkodtak, többnyire a befűtött szobában. Minden vasárnap este beáztatták a szennyest, és hétfőn mostak mosóteknőben. Az elhasznált vizet az udvarra öntötték. A nehézségeket és az ötvenes évek hangulatát jól példázza az alábbi történet, amelyet Rózsi néni mesélt: „Emlékszem, hogy egyszer mind a három asszony (a Noé néni, mi is, a Lizi néni is) egy nap mostak, mert általában hétfőn szoktak mosni az asz- szonyok. Volt egy rendőrünk, aki nagyon egy háklis ember volt, és észrevette, hogy kifolyt a mosóvíz az utcára. Mind a három asszonyt megbüntette, merthogy kiöntötték a vizet és az lefolyt.” Száraz időben jót tett az udvarnak a kilocsolt víz, mert akkor legalább nem porzott az udvar. íresik Mária 1971-ben halt meg. Az udvaron ravatalozták fel. Családtagjai fogták a Szent Mihály lovát, s innét, háztól temették el (13. ábra). 13 gelencsér 2006, 265. 514
