S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)

Perger Gyula: „Honi szoknyám Sümegen volt föstve…” Egy 19. századi devecseri népdalgyűjtemény

Kaszárnyában keressen am,

Ott lesznek az uj regruták,

Kiknek csárdás haját vágják, ism. [ételve]

[9]

Zöld erdőben jártam,

Még a fák is sírtak.

Gyenge agairól levelek hullának.

Hulljatok levelek, rejtsetek el engem Mert az én szeretőm mást szeret, nem engem.

9. Más

Kedves babám világoskék a szemed Megöl engem a te keserűséged.

Nálam vagyon a szépséged leírva,

Te bánatod visz el engem a sírba.

*

Édes anyám fölneveltél engemet,

De nem tudod az én bús eletemet.

Hogyha tudnád az én bús életemet,

Éjjel nappal sirathatnál engemet!

*

Levendula, rozmaringszál jó szagu.

Te kis leány, mért vagy olyan szomorú?

Hogy ne volnék lánypajtásim szomorú?

A fejemen sohasem lesz koszorú!

*

Még a búza ki sem hányta a fejét.

Páros galamb mind fölszedte a szemét.

Jaj Istenem, jaj én nekem, jaj nekem!

Édes anyám, mire nevelt föl engem?

10. Más.

Szomorú az én szivem Gyászba borult már.

Elhagyott kedvesem, mit csinálják mar?

Hová hajtsam fejemet,

Ki vigasztal engemet?

Hová ezután? Búmban ezután!? Még van hozzá.

11. Más.

Kikeletre virít a rózsa levele,

Kikeletre dagad, a lányka kebele;

Nem tudja, mi baja, mi bántja kebelét?

Bedig a szerelem kínozza a szivét! a két utolsó sort ism.[édik]

12. Más.

Hallod-e te, hallod-e te kis csirke?

De jó volna, de jó volna a te húsod megsülve!

Akkor lesz jó világ,

Mikor ez a korcsmásrosné ingyen meri a borát, ismjetlik] a két utolsó sort.

13. Más.

Re-rector uram ká-káposztája,

Tö-tövig édes a torzsája!

Csak azért estem oly nagy vitaba,

Hogy nem akadtam a magvaba! a két utolsó ism.[étlődik]

14. Más.

Simonyiban van egy malom,

Búbánatot őr’lnek azon.

Nekem is van bubánatom,

Oda megyek lejáratom, ism.[ételve]

*

Azt az Isten megátkozta,

Ki a bút módiba hozta,

De én azért nem búsulok,

Mint a tücsök szökök rugók! ismételve]

*

Vagy:

Száraz fába esik a szú Öregeknek való a bú.

De én azért nem búsulok,

Mint a tücsök szökök rugók. ism. [ételve]

Devecseri népdalok.

452