S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Kovácsné Kasza Katalin: A lovasi festékbánya kutatástörténete
heggyel szemben — valamennyi más őskőkori eszköztől különböznek, hasonlóak azonban az átmeneti és a neolitikus kőkor eszközeihez. ’n6 Ez a tény fontos következtetéseket eredményezett. Az őskőkori ember telepein olyan tárgyakat és használati eszközöket találtak a régészek, amelyeket a mindennapi életben használtak, az akkori körülmények között feltétlen szükség volt rájuk az élet fenntartásához. Ilyenek például a vadászáshoz használt fegyverek, a ruhakészítéséhez használt bőrfejtőkések, kaparok és vakarok, a famegmunkáláshoz szükséges fúrók, vésők. Lovason ezektől a tárgyaktól eltérő eszközök kerültek elő. Az átmeneti kőkor előrehaladottabb, magasabb igényű embereinek szükségletei már nagyobbak voltak. Fejlett kunyhókat építettek, bányásztak, valószínűleg kezdetleges csónakokat is készítettek. Az átmeneti kőkor embereinek eszközeihez, gondolkodásához hasonlóak a lovasi anyag leletei. Ebből az következik, hogy az ember mindig olyan eszközt készít, ami a szükségletei kielégítéséhez fontos. Ilyen lehetett a festék, amit Lovason bányásztak, állapította meg Vértes László. Ez által ezek az emberek ezekkel az eszközökkel, amelyeket készítettek, több ezer évvel megelőzték korukat. Lovason, ahol a bányászmunka csákányszerű eszközöket igényelt, kifejlődtek a nyeles, összetett szerszámok, amelyek a maguk nemében, a mai tudás szerint (1960-as évek) a legrégebbi anyagok közé tartoznak. Az óriásgím és a jávorszarvas agancságaiból készítették a nyelet, s ennek mélyen árkok vápájába erősítették bele az ugyancsak agancsból készített csákányszerű fejet.17 A bonyolult munka egészen különleges szerszámok elkészítését is igényelte. Ilyen például a kanalas vésők, kőékek, szarvaslapockából készült lapátok, vaddisznó agyarából alakított hegyes fejtőárak. Felvetődik a kérdés, hogy a kibányászott értékes festékport hol tárolhatták. Vértes szerint erre a célra kitűnően megfelelt a vastagabb agancság, mégpedig úgy, hogy a szivacsos részét kivájták és valószínűleg ebben tárolták a festékport. Feltételezni lehet, hogy a rendelkezésükre álló növényi anyagokból esetleg szitaszerű eszköz készült, hogy az értékes limonitos anyagot a durvább dolomitdarabkáktól különválasszák. Ezeket már rekonstruálni nem lehet, hiszen ezek az anyagok 16 vértes 1968, 16-17.; hudi 2001, 28-29. 17 vértes 1969,16-17-; hudi 2001, 30. az idő múlásával elpusztultak. A ma élő természeti népek adnak erre jó példát, akik fűből, sásból, gyékényből tökéletes fonatot készítenek.18 Az eszközök vizsgálatakor égésnyomokat fedeztek fel. Lencsényi, élesen körülhatárolt területeken a csont anyaga 1-1,5 mm mélyen kiégett. A leletek között talált faszén vizsgálatakor kiderült, hogy csak puha fenyőfával tüzelt a lovasi ember. Ezeket az égésnyomokat nem okozhatta a fenyőfa égő parazsa. Ennél sokkal magasabb hőfokú anyagnak kellett lenni, ami kiégette a csontokat, mint a faparázs. Az áttüzesedett szikla szertepattogzó izzó szilánkja lehetett ez az anyag. A tüzelési nyomok mindenütt szorosan a sziklafalak mentén, gyakran közvetlenül a vízszintes kőzethasadékokban ékelődve jelentkeztek. Megfigyelték, hogy a tűzhelyek környékén nem találtak törött csontmaradványokat, amelyek azt bizonyítanák, hogy a tüzet az étel elkészítéséhez használták. E jelenség magyarázata csak az lehet, hogy a lovasi ember a tüzet használta fel a festékanyag bányászatakor. A keményebb, összeállott limonit- vagy hematittömböket, amelyeken nem fogtak a csonteszközeik, de még homokkőből készült, jókora feszítőékük sem, amit a leletanyagok között szintén meg lehet találni, fenyőfából rakott tűzzel izzította, majd vízzel leöntötte. Ily módon feszítette, lazította a kőzetet, hogy hozzájusson az értékes festékanyaghoz.19 Erre számtalan példát találunk, hiszen Európában sok lelőhely bizonyítja e technológia ismeretét. Találtak őskori, bronzkori rézbányákat, amelyek fejtőtárnái, szellőzőaknái mélyen a hegy belsejébe nyúltak. Ezeknek a 3000 évnél idősebb bányáknak vizsgálata is bizonyította, hogy a fejtés során az ércet először hevítéssel és gyors lehűtéssel lazították meg, hogy bányászásra alkalmassá tegyék. E technológiát, vagyis a tűzzel való bányászást, csak a 17. században váltja fel majd a modernebb, robbanóanyagokat használó ember. Ez a felismerés, hogy a jégkorszak embere is ismerte a hevítéses módszert, meglepő, ugyanakkor kézenfekvő is.20 Azonban 1983-ban megjelent a Bányászat című folyóiratban21 * dr. T. 18 vértes 1969,17.; hudi 2001, 30. 19 vértes 1969, 18.; hudi 2001, 30-31. 20 vértes 1969, 18.; hudi 2001, 31. 21 Bányászat, Bányászati és kohászati lapok, XXVII. évf. 1—2. 1983.szeptember. 11
