S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)
KONCZ Pál: Mayer Adolf pápai könyvkötőmester (1848 - 1918)
Gyula fia születésekor 1878-ban az anyakönyvben az apa foglalkozásaként nem könyvkötőt, hanem könyvkereskedőt regisztrált a plébánia. Bediktált önmeghatározása kifejezi üzleti reményét és törekvését, hogy kereskedőként fog sikert elérni. Mindenesetre iparigazolványából, cégbélyegzőiből, készítményeiből is kétségtelen, hogy Mayer Adolf kézműves könyvkötőmester volt, aki kereskedett is. Bérelt műchelye és boltja üzleti szempontból kitűnő helyen, Pápa belvárosában a Városháza Fő utca 7. szám alatti egyemeletes épületének földszintjén volt. A városi adminisztráció a városháza épületének két utcafronti, kirakatos boltját rendszeresen bérbe adta." Ezek egyikének lett állandósult bérlője Mayer. Őelőtte, 1878-1882 között egy másik könyvkötő, Poppy Mátyás 9 már bérelt itt könyvkereskedésként is szolgáló műhelyt, 1 0 aki 1878-ban a helyi hetilapban ezt, mint új üzletet reklámozta." Pápán 1894-ben három önállósult könyvkötőmester dolgozott; további néhány fő pedig ezek alkalmazottjaként, segédjeként. Egy főre jutó éves átlagjövedelmük csupán 1632 Korona volt. Két további személy „tisztán" könyvkereskedőként évi átlag 2650 Korona jövedelemmel bírt." Ez utóbbiak is konkurenciát jelentettek a könyvkötők számára. Mayer Adolf könyvkötői munkáját, jövedelmét az általános korabeli gyakorlat szerint tehát kereskedői tevékenységgel egészítette ki, hiszen Fő utcai boltjában könyveket és különféle papírárukat is árusított. Ekkoriban országszerte elszaporodtak az efféle vegyes profilú kis könyv- és papírkereskedések, miután az 1872. évi Ipartörvény (VIII. tc.) lehetővé tette hárki vállalkozó számára, hogy a korábban még szigorúan korlátozott könyvkereskedést tőkebiztosíték és akár előzetes szakképesítés nélkül is szabadon űzhessen. A vállalkozói tőkére épülő, többnyire országos hálózatú új könyvkereskedő cégek óriási kínálata és kedvezményes terjesztési módszerei mellett egy-egy kis hagyományos könyvkötői üzlet inkább csak helyi kiadványok, vallásos irodalom, imakönyv, tankönyv, aprónyomtatvány készlettel számíthatott a város lakossága részéről némi keresletre. 1 Ezért nyilvánvalóan érzékenyen érintette Mayert Adolf üzletét is a vegyes „rokonneműekkel" kereskedő trafikosok, vásározó és piacozó díszműárusok konkurenciája. Mayer az újdonságként ekkoriban elterjedő képes levelezőlapok iránt rohamosan növekvő századvégi keresletet is kiaknázta új, helyi vonatkozású képeslapok készíttetésével és terjesztésével. Első postai anzikszkártyái 1899-ben jelentek meg, melyeket készen más cégtől vett át. Ezekre lila gumibélyegzővel rápecsételte saját nevét, mint kereskedőét. Később eredeti, pápai helyszíneken készült fényképeket maga is megrendelt, melyeket tehát kiadóként sokszorosíttatott és árusított. 1 4 Mayer egyik helyi konkurense, Hannig A 19. század derekán a Városháza alatti két bolttól 240 váltóforint jövedelem (bevétel) származott a városi költségvetésben: 1849. okt. 27. Pápa város jövedelmeinek és kiadásainak kimutatása. VeML. IV 154. Pap János császári-királyi biztos iratai. 1849. No. 116. Közi. HUDI2001. 340. " Poppy Mátyás (1866-1884), felesége Barla Ilona. (VeML 1V.482. Pápai római katolikus anyakönyv, 1881. évi keresztelési bejegyzés. Aug. 27. Frey Nándor aranyozó és Fechy Anna gyermekének, Gyulának, keresztszüleiként: Poppy Mátyás és Barla Ilona.) Barla János Marosvásárhelyről Pápára települt r. katolikus könyvkötőmester lánya. BARLA János *1800 Marosvásárhely +1880 Pápa. A pápai Református Kollégium könyvtára számára rendszeresen végzett könyvkötéseket 1871-1876 között. Barla János második felesége a házasságkötésükkor 61 éves özvegy Kelemen Józsefné Anna ( a~1810). Lakásuk Pápa 87. Ez is nyilvánvalóan szakmai érdekházasság lehetett, hiszen néhai ifj. nemes Kelemen József (* 1820 +1848) is könyvkötő volt Pápán, akárcsak annak apja. Az ifjabb mester nemzetőrként a Dráva-menti harcokban esett el. "'MLTHAY S.: A pápai városháza építéstörténete. VMMK 15. (1980). Veszprém. 1980. 165. A bérbeadás hirdetése: Pápai Lapok. 5. évfolyam, 1878. június 16. 102. old.: „Bérleti Hirdetvény. [...] A városházánál a kaputól balszélről a 2-dik bolt, folyó évi szt. Mihály naptól újabban fog bérbeadatni, mivégett folyó június hó 23-án d. e. 10 órakor a városházánál nyilvános árverés fog tartatni, melyre a bérelni kívánók ezennel meghívatnak." " „Új könyvkötő üzlet. Poppi Mátyásné Pápán ajánlja a nagyérdemű közönségnek újonnan berendezett könyvkötő üzletét a városháza épületében, elfogad mindennemű könyvkötői és díszmunkákat a legjutányosabb ár mellett. Egyúttal tudatja, hogy nála kaphatók az összes megjelent naptárak, iskolai- és imakönyvek." Pápai Lapok, 1878 során több alkalommal. 1 2 KAPOSSY 1905. 154-155. 1 3 KÓKAY Gy.: A könyvkereskedelem Magyarországon. Budapest. Balassi, 1997. http://mek.niif.hu/03200/03233/html/index.htm . Letöltés: 2012. május 5. 1 4 ÜRMÖS L.: A pápai képeslapok története 1897-től 1945-ig. In: Lapok Pápa történetéből. Panniculus Ser. C. No. 163. Pápa (2003). 407. 232