S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)

SCHLEICHER Vera: Kéjpart, lidósítás és velencei est a Magyar Tengeren. Minták és hatások a balatoni fürdűkultúra fejlődésében

- így például a díszes épületek, sétautak, kiránduló-útvonalak, játékterem, mobil könyvtár, vendéglisták stb. - közvetlenül a szárazföldi gyógyfürdők, mindenekelőtt Bath és Tunbridge Wells mindennapjaiból ültetődtek át. Más része azonban új „találmány" volt, így például a tengerre néző nyitott teraszú kúrszalon, tengerparti lovaglás, a speciális szabású gyapjú fürdőöltözetek, a gyapjú füldugó, a szél ellen védő vászonsátrak, valamint a „bathing machine", azaz a kereken gördülő fürdőkocsi, amely a nők privát szférájának megóvását szolgálta. Nemcsak e kifejezetten a tenger élvezetére kialakított kelléktár, de a fürdőt működtető társadalmi szokásrend is eltért valamelyest az évszázados gyógyfürdő-használattól. A kúra kijátszására tett kísérletek, a fesztelenebb társalgási modor, - a nők és férfiak együtt fürdése érdekében - újabb és újabb partszakaszok birtokbavétele (stb.) összességében egy szabadabb társadalmi modellt rajzolnak ki. Újítást jelent a testedzés, s ezen keresztül az individuum határainak feszegetése, a természet szélsőségei révén megtapasztalható új érzékenység divattá válása, azaz összességében a tengerparti lét egyfajta egzisztenciális értelmezése, amelyet szintén újszerűen egészít ki az a fajta szociális érdeklődés, amely a partvidékek őslakosságára irányult. Brigthon alig száz esztendő alatt, 1840-re a világ (!) legnagyobb szanatóriumává vált, és ez a páratlan siker nemcsak további angol tengeri fürdők születését ösztönözte, de Európa más országai számára is mintául szolgált. Az első hivatalos füredi hidegfürdő megnyitása (1822) egybeesik az európai tengerparti fürdőzés aranykorával. Az angol mintára született balti- és északi-tengeri, valamint csatornaparti telepek már a nemzeti temperamentum és szokások szerint átértelmezett formában fogadták a látogatókat, helyenként a korábbi helyi (spontán) fürdőzési gyakorlatból is merítve ihletet. Ezek a korai európai tengeri fürdők, majd a 19. század második felében kiépülő Földközi-tengeri üdülőhelyek, akárcsak a közép-európai gyógyfürdők, ihlető forrásként szolgáltak a balatoni fürdőkultúra fejlesztői számára. Ez a hatás a balatoni idegenforgalom történetének első szakaszában, Füred egyeduralkodása idején még csak nagyon áttételesen, lényegében az általános gyógyfürdői vonásokba simulva érvényesült. 5

6 KOVÁCS 2007. 10. Az 1920-40-es évek Balatonnal foglalkozó kiadványainak, 158 Ettől függetlenül a Balaton tengerszerűsége már az első füredi hidegfürdő megnyitása idején közhelyszerű megállapításként élt a köztudatban. A sokáig Pálóczi Horváth Ádámnak tulajdonított, az újabb kutatások szerint viszont Kazinczytól eredeztethető „magyar tenger" metafora, bár szerkezetében az idegenforgalmi párhuzamokat idézi, eredetileg független volt mindennemű marketing célú nagyzolástól. „...a Balaton, melly mivel igen hosszú, Maré Hungaricum, azaz Magyar Tenger nevet kapott" - írta Kazinczy 1775-ben, egy iskolásoknak szánt földrajzkönyvben'

6. Az összehasonlítás tehát eredetileg a tó szokatlan méretein alapult, majd a költészetben, az útleírásokban és a sajtóban kánonná válva a legkülönbözőbb tartalmakkal gazdagodott és gazdagodik a mai napig. Míg a korai, romantikus leírásokban a hullámzás természete, a hirtelen támadó viharok, a tengerre emlékeztető vitorláshajók erősítik és egyben konkretizálják a metafora jelentését, addig a „kisded tenger" (Jókai), sőt „holttenger" (Kossuth), a „Pannontenger" (Váth János) majd jóval később „gyönyörű magyar tengerke" (Tüskés Tibor) változatok erősen relativizálják azt: a természetbeni hasonlóságok mellett olykor éppen a társadalmigazdasági lemaradást hangsúlyozzák. Új jelentésárnyalattal gazdagodott a „magyar tenger" metafora a trianoni döntéssel megváltozott földrajzi és ideológiai környezetben. A Balaton mint „egyetlen megmaradt nemzeti kincsünk"

57 értékelődött fel és vált egyfajta reménységgé a válsághelyzetben. Míg korábban a „tenger" volt a metafora hangsúlyosabb eleme (azaz a Balaton tengerszerű vonásai foglalkoztatták a romantikus képzeletet) addig 1920 után a „magyar" jelleg kerül előtérbe. Azt újjászületett Magyar Tenger-fogalom szálloda, fürdőház, cserkészcsapat, sajtótermék, majd az államszocializmus korszakában téesz, kemping és kertmozi névadójaként töltötte be egyre közhelyszerűbbé válva - hivatását. A tengerre való általános nosztalgikus vágyakozás, s ennek kivetítése a Balatonra, minden korszaknak valamilyen formában sajátja volt. Lóczy Lajost a dalmát tengerpartra emlékeztette a. „csopaki riviéra", Abrudbányai Ödön a nápolyi öbölre vélt lepillantani a fonyódi hegy tetejéről, Németh László „mediterrán sóvárgásról" beszélt, Révfülöp szerelmesei ma is Rio de Janeirohoz hasonlítják a Fülöp-hegyi kilátást, de Lipták Gábor szerint a újságcikkeinek visszatérő fordulata.