Rainer Pál (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. (Veszprém, 2011)

VIZI Márta: Kályhák a szigligeti várban. A keleti-középső háromosztatú ház kályhacsempéi

VIZI MÁRTA KÁLYHÁK A SZIGLIGETI VÁRBAN. A KELETI-KÖZÉPSŐ HÁROMOSZTATÚ HÁZ KÁLYHACSEMPÉI A várban 2002. év késő őszén tárta fel Gere László a vár egyik háromosztatú házát. (Keleti középső háromosztatú ház.) 1 A házban a konyha két oldalán ta­lálható helyiségekben egy-egy kályha, a déliben majd a kályha elbontását követően kemence volt. Az előke­rülési körülmények igen szerencsések voltak, hiszen a kályhaalapon és annak környékén voltak kályhacsem­pék az ontladékban. A déli helyiségben lévő kemen­ce/kályha feltárására 2008 áprilisában került sor. 2 A másik esetben pedig a sütőfelületbe tapasztották bele a csempetöredékeket. Az ásatás után megkezdtük a leletanyag restaurálás­ra való előkészítését. 3 A feldolgozáshoz szükség volt a jelentős mennyiségű anyag restaurálására is. 4 Csak 2006 tavaszára sikerült a leletanyag egy részének res­tauráltatását elvégeztetni. A mintegy 25 doboz csem­petöredék anyagából sikerült jó néhány értelmezhető darabot összerakni. 5 Lehetőség nyílt az adott helyszí­nen egykor állt kályhát is rekonstruálni. Kályhacsempetípusok a leletanyagban A feldolgozás során az előkészítés nyomán értel­mezhető darabokat vettem vizsgálat alá. Eddig mint­egy 150 db (kiegészített, kiegészíthető, ill. töredéké­ben maradt) tárgy beleltározását végeztem el. 6 Jelen munkában nem ismertetem az összes darabot, csak az alaptípusokat mutatom be jellemzőikkel együtt. 7 A csempecsoportok meghatározásakor törekedtem arra, hogy a Decs-Etén előkerült csempék típusai­hoz hasonló módon soroljam csoportokba, típusokba a darabokat. 8 A szigligeti csempéknél a töredékek tanulmányozása során kialakult egy kép, miszerint lapcsempék különböző típusai, egyenes és íves pár­kányok, oromcsempék alkotják a kályhát. Fontos volt, hogy a szoba sarkában megmaradt a téglalap felülné­zetű lábazat (140^50 cm), amelyre a kályhát állították. Ez segített abban is, hogy a főként német szakiroda­lomban 9 ismert kályhák alapján előzetesen legyen egy elképzelésem arról, milyen lehetett az ép kályha a szig­ligeti vár középső háromosztatú házának egyik szobá­jában. Eszerint a sarokban álló lábazaton/talapzaton, a konyha- és a várfalhoz illeszkedően, egy hasáb alakú alsó részhez egy, a csempék alapján hengeres felső test csatlakozott. Az alsó és a felső részt egyenes, illetve íves párkánycsempék keretelték. A felső párkány fö­lött díszes párkány koronázta a kályhát. Kályhacsempetípusok A szigligeti vár feltárásakor előkerült kályhaanyag­ban csak pozitív csempék voltak. A vár feltárása so­rán kályhacsempe-ncgatív nem került elő, minden bi­zonnyal nem a várban készítették a csempéket, a kész darabokat szállították a helyszínre, és azokból rakták fel a kályhát. Az alábbiakban a keleti háromosztatú házból előkerült csempék típusait tekintem át. (A csempék alaptípusai: L - lapcsempe, P - párkány­csempe, K - kerek, íves párkánycsempe, O - orom­csempe.) Lapcsempék L.l. csoport: (1. ábra 1 0) Négyzet alakú, sík, préselt sejtmintás, szélén sima keretelésű, zöld mázas csempe." Az előlapot préselték a hátulján lévő textillenyomat alapján. A préselt előlap hátulján tálrész. A tálrészt a laphoz egy mintegy 5 cm széles agyagszalagból készítették. Anyaga sárgás ró­zsaszín, szemcsés agyag homoksoványítással. Méretek: Magasság Szélesség Mélység Lap vastagsága 24,8-25 cm 24,8-25,2 cm 5,8-6 cm 0,4-0,6 cm L.2. csoport: (1. ábra) Egy sík, négyzet alakú és egy derékszögben hozzá illesztett sík, a négyzet fele méretű - téglalap formájú darabból álló, L alaprajzú kályhacsempe. 1 2 Sejtmintás, szélén körbe futó, sima kereteléssel, sarokillesztésnél feltehetőleg két szálból csavart kötéldísszel. 1 3 (A bemu­81

Next

/
Thumbnails
Contents