Rainer Pál (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. (Veszprém, 2011)
KARLINSZKY Balázs: Királyi vár - magánvár. A tihanyi vár a XIV. században
kedett később, 1357-58 között a horvát-dalmát báni méltóságra, amely hivatala után kapta meg a már említett Ludbreg várát a Zágráb megyei Bisztrica várával együtt. Karrierje megszakítás nélkül ívelt fölfelé tehát: Zala megyei családi birtokai mellé először megszerezte egy kisebb jelentőségű királyi vár várnagyságát, majd újabb birtokok megszerzése után bárói méltóságot tölthetett be. Szintén jellemző pályát futott be az Osl nb. ifj. Ostfi János. Pályáját 1365-ben ő is a királyi udvarban kezdte udvari lovagként. 5 1 Az Osl nem Kanizsai ága tagjainak karrierje ismert, többen viseltek bárói rangot ekkor: Kanizsai István zágrábi püspök, testvére, István 1369-ig soproni és vasi ispán, az ő fiai közül Miklós tárnokmester, János esztergomi érsek, István pedig ajtónállómester volt az 1360-as évek végétől kezdve. 5 2 Valószínűleg az ő támogatásukkal indulhatott János pályafutása is. 1370-ben a tihanyi és somlói várnagyságot töltötte be, majd 1375-ben a szintén az Ostfi család birtokai közelében található Borostyánkő várnagysága következett. 5 3 Még ugyanebben az évben Somogy megyei ispán, majd a következő évtől, 137679 között varasdi ispán lett. 1380-8l-ben a vasi, a soproni, és a velük most egyesített zalai ispáni méltóságot viselte, majd 1381-82-ben trencséni ispán lett. 54 Országos méltóságot ő sem töltött be, de rokonsága révén tagja volt az Anjouk utolsó évtizedének legjelentősebb családjainak, majd pályafutásának csúcsára a tekintélyes három nyugat-magyarországi megye irányításával ér el. Csúz János és Ostfi János karrierje alapján az Anjoudinasztia regnálásának második felében Tihany szerepe egy személy politikai karrierjét tekintve minden bizonnyal valahol az alsó lépcsők között keresendő. Úgy tűnik, hogy a kisebb jelentőségű és aránylag kis jövedelmű tihanyi vár vámagyságát karrierjük elején álló személyek töltötték be, akik a későbbiekben befolyásos rangra tettek szert, s akár országos méltóságot is szerezhettek. A várnak a királyi udvarral fennálló szorosabb kapcsolata mellett szól a királynéi udvari méltóságokhoz kötődő vámagyság is, illetve az, hogy a vár nem vált egyetlen udvari méltósággal együtt járó honorrá sem. Királyi várnagyok - rendi tartozékok? A korszakban folyamatosan működő apátság - az apátok sora az oklevelek alapján nyomon követhető — viszonya a félszigeten álló királyi várhoz érdekes kérdéseket vet fel. Amennyiben az 1392-es ítéletlevelet vesszük alapul, akkor az abban felsorolt falvak a királyi vár tartozékai voltak, legkésőbb a vár rendi kézre történő visszakerüléséig. Magáról a perről számos oklevél maradt fönn, 5 5 ezekben sorolják föl a „Tihanyvár"-hoz tartozó birtokokat. István nádor 1392. október 13-án kelt ítéletlevelében a somogyi konvent számára meghagyta, hogy hiteles emberüket küldjék ki, és az ő, illetve a nádori protonotárius jelenlétében „ a már említett Tihanyvári vár és következésképp annak tartozékai ... színére" hívják össze a határosokat és szomszédokat, hogy a várat és annak tartozékait György apát és a rajta keresztül az apátság birtokába iktathassák. 5 6 Ezek szerint a vár uradalmába kilenc falu tartozott: a félszigeten, a falakon belül fekvő Apáti, az azon kívül található Kövesd (ma Aszófő határában keresendő), Aszófő, Örvényes, Balatonudvari, a három, középkori Dörgicse nevű falu közül minden bizonynyal Feldörgicse (amely falut a plébánia patrocíniuma után Szentpéterdörgicsének is neveznek), a szintén három településre bomló Pécsely közül Kispécsely, Balatonfüred és ez utóbbi település mai területén található Kék birtokok. A György apát által a perben a jogai igazolására bemutatott oklevelek közül a harmadik 1392. május 27én kelt. A fehérvári keresztes konvent ebben átírta I. Károly 1327. október 31-én kelt oklevelét, amelyben a tihanyi apátság számára visszaadta Tihany várát a hozzátartozó birtokokkal. Ez az oklevél azonban feltételezhetően a perhez készített hamisítvány volt. Mint korábban láthattuk, az 1320-as évektől az 1370-es évekig egészen biztosan királyi várnagyok álltak a vár élén, így joggal feltételezte egymástól függetlenül Wertner Mór és Erdélyi László is helyesen, hogy az oklevél hitelessége kétséges. 5 7 Magában az oklevélben nincsenek fölsorolva a vár tartozékai. Ennek magyarázata talán az lehet, hogy ekkorra - vagy, ha György apát körültekintő módon járt el a hamisítás során és ténylegesen az 1320-as évekbeli állapotok alapján készíttette a dokumentumot, már 1327-re - állandósultak a vár tartozékai, kialakult a tihanyi váruradalom, így nem volt szükséges azokat külön, név szerint megemlíteni. 5 8 Vagy ez, vagy a sietség - hogy a perhez hitelesnek tűnő átiratban rendelkezésre álljon az oklevél lehetett az oka annak, hogy az apát nem vette számba tételesen a vár tartozékait. Valószínűbbnek látszik azonban, hogy a hallgatás jótékony csöndjétől remélte minél több elidegenített birtok visszaszerzését. Azonban oklevelek bizonyítják azt is, hogy ezeket korábban, a XIV. század folyamán (is) az apátság igazgatta, értük pereskedett, azokban található jogait elidegenítette, birtokot cserélt szomszédosokkal. Egyáltalán, semmi sem utal arra, hogy a monostor itteni birtokrészei az 1390-es évek eleje előtt más, világi 29
