Rainer Pál (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. (Veszprém, 2011)

KARLINSZKY Balázs: Királyi vár - magánvár. A tihanyi vár a XIV. században

KARLINSZKY BALÁZS KIRÁLYI VÁR - MAGÁNVÁR A TIHANYI VÁR A XIV. SZÁZADBAN A tihanyi félszigeten egykor állt vár nem ismeretlen a történeti és régészeti szakirodalomban. A török korban végvárrá alakított egykori bencés monostor a dunántúli végvárvonal része volt, a hódoltság és a királyi Magyarország között természetes határt képező Balaton legszűkebb pontján a rév védelmében töltött be fontos szerepet. Talán meglepő, hogy a középkorban a félszigeten állt várat nem lehet egyértelműen a monostorhoz kötni, legalábbis a XIV. századi okleveles és régészeti adatok szerint. Jelen tanulmány is ezt a korszakot vizsgálja, amikor egymás mellett párhuzamosan (?) létezett a félszigeten egy királyi vár, amelyben királyi várnagyokat találhatunk, a hozzá tartozó birtokrészekkel, tartozékokkal, és a bencés monostor, amelynek apátja hosszas küzdelem után jutott a vár birtokába a század végén úgy, hogy a vár tartozékait korábban is háborítatlannak tűnőén bírta. Egy XVI. század eleji okleveles forrás ugyanakkor már egyértelműen fogalmaz a vár és az apátsági épületegyüttes viszonyáról: a vár, amelyben a monostor található.

1 Ez a vár lesz a későbbiekben végvárrá váló „tihanyi vár". A tihanyi végvárból napjainkra nem maradtak fenn romok, így annak története el is kerülte a XIX. században meginduló, kezdetben inkább romantikus, majd mind tudományosabbá váló várkutatás figyelmét. Mivel a középkori település sorsa elválaszthatatlanul összefonódott a félszigeten a XI. században alapított bencés monostoréval, így a várról először a bencés rend hazai történetét földolgozó mű keretein belül esett szó.

2 Erdélyi László monumentális munkája ugyanakkor - mint a korban szinte valamennyi tudományos igényű összegzés - az okleveles források földolgozatlansága folytán korlátozott mennyiségű adatot használhatott csak föl, így mindenképpen újabb vizsgálatokat érdemelt. Ugyanakkor a szerző szinte példátlan körültekintését méltatja, hogy lényegében a monostor történetén belül az általa vázolt vártörténet máig megállja a helyét. Amire a szerző a rendtörténet kapcsán nem tért ki, azok közül is jelentős arányban van az adatok azon halmaza, amelyek inkább társadalomtörténeti vonatkozásúak, vagy egy-egy nemesi, bárói család történetéhez tartoznak. A monostor és a vár történetének kutatása szempontjából szerencsés helyzetben van a kutató, ugyanis Holub József több szempontból is vizsgálta az egykori Zala vármegye középkori történetét.

3 Alapvető forrásul használhatóak lettek volna még Csánki Dezső történeti földrajzi kötetei, azonban Csánki adatai a legtöbb esetben megegyeztek Erdélyi és Holub adataival.

4 A történettudomány és régészet egymásra utalt egy olyan vár kutatásában és történetének rekonstruálásában, amelynek felszínen látható nyomai nem maradtak. A régészetileg nem megalapozott történészi következtetések nem állják ki a kritikát, és a régészet számára is elengedhetetlen a leletek megfelelő történeti kontextusban történő elhelyezése. Utóbbi tudomány Erdélyi művét - de csak azt! - tekintette alapvető jelentőségűnek. Már a kötet megjelenésének évében sor került azonban Erdélyi egy másik munkájának a megjelenésére is, amelyben a szerző a Rendtörténetben szereplő oklevelek hitelességét vetette kritikai vizsgálat alá.

5 Ez a mű, talán nehéz hozzáférhetősége miatt, de a későbbiekben elkerülte a kutatók figyelmet mind a régészeti, mind a történészi feldolgozásokban, és a hibás adatok rendre előkerültek a későbbi rendszerező munkákban is.

6 Lokalizáció A források és régészeti kutatások szerint napjainkban is számos erődítés figyelhető meg a félszigeten. A probléma, vagyis a vártartozékok és a vár párhuzamos királyi és rendi birtoklása miatt érdemes számba venni ezeket abból a szempontból, hogy melyek jöhetnek számításba, mint a vizsgált XIV. századi vár helyszínei. Az erődítések közül elsőként érdemes megemlíteni a félsziget bejáratánál a római korban létrehozott árkot, amely egy csatornával vágta el a félszigetet a parttól. Ezt az árkot még a XVIII. században is használták, csapóhíd vezetett át rajta.

7 A régészeti leletek tanúsága szerint az árkok szomszédságában ma látható sáncolások XIX. századi erődítési munkák nyomait is tükrözhetik.

8 Ennek a sánc- és árokrendszernek a létezését okleveles források is bizonyítják: az 121 l-es, II. András-féle tihanyi birtokösszeírás is említett egy, 25